Mohai Tamás: Mindig vállalni kell a szerepeinket

2014. október 07. |

Mohai Tamást rendszeresen láthatjuk a Thália színpadán, nagyjátékfilmes főszerepben azonban most debütál, Török Ferenc új filmjében. A Senki szigete kallódó kosaras fiúját faggattuk arról, hogyan oldotta meg a forgatás legnehezebb pillanatait, és milyen érzés a magyar Johnny Deppnek lenni.

A Senki szigete volt az első nagyjátékfilmes munkád, ráadásul főszerep is. Milyen élmény volt?

Izgalmas volt, és persze nagy kihívás is! Amikor mellékszerepet játszik az ember, az egyszerűbb, olyankor a rendező sem figyel rá minden percben, főszereplőként viszont sok mindent el kell vinned a háton. Éreztem, hogy nekem most az a célom, hogy vigyek egy érzelmi szálat úgy, hogy a néző is jöjjön velem, ez pedig komoly kihívás. Egyébként volt egy felmérés, amely szerint én lettem a legszimpatikusabb karakter a filmből: ez nagyon jó visszajelzés volt számomra! Persze izgultam is. Amikor a castingra elmentem, olyan érzésekkel indultam neki a dolognak, hogy akkor tudsz valamit megkapni, ha nem akarod görcsösen. Ráadásul tudtam, hogy Török Feri, a rendező egy vagány, laza csávó, ezért úgy sejtettem, hogy ő is vevő lehet egy olyan típusú figurára, mint én. Az első rostán minden simán ment, és a másodikon és harmadikon is éreztem, hogy tetszettem neki, aztán egyszer csak jött a telefon, hogy „Moha, megvan a szerep!”. Akkor jött el az a pillanat, hogy megütköztem egy picit, hogy vajon tudok-e ilyen lazán viselkedni a kamera előtt is?

És hogy érzed, laza maradtál?

Hál’ Istennek, úgy érzem, hogy mondjuk 70 százalékban oldott voltam, a maradék 30-ban nehezedett rám némi nyomás, vagy teljesítési kényszer, de olyankor szerencsére mindig volt valaki vagy valami, ami továbblendített. Például az első napok egyikén volt egy közös jelenetem Margitai Ágival, aki csodálatos színésznő, és egyszerűen fantasztikusan finom, kifejező arcjátéka van. Miután róla elkészült a közeli felvétel, én következtem, – abban a jelenetben hazudnom kellett Margitai Áginak, hogy pénzt csaljak ki belőle – de a Feri leállított, odajött hozzám, és azt mondta túl sok az arcjátékom, csináljam másképp. Erre persze nagyon rágörcsöltem a dologra, úgy éreztem, egyszerűen rossz, amit csinálok, és persze ettől tényleg még rosszabb lett. Akkor Sándor Pál, a producer félrehívott és azt mondta: „Figyelj ide! Ha én hazudok, akkor azt élvezem!” Megértettem, kipróbáltam, és bejött!

Milyen volt Török Ferenccel dolgozni?

Ahhoz képest, hogy alapvetően egy laza fickó, elképesztően profi is. Egyszerre tudott szabadságot biztosítani a kreativitásunknak, és összefogni a produkciót, úgy, hogy minden egyes, apró csavart is kézben tartott, persze fontos volt, hogy az egész stáb gördülékenyen együtt tudjon működni. Például volt egy jelenet, amikor egy üvegfalon keresztül kell kommunikálnom főszereplő társammal, Jakab Julival úgy, hogy nem halljuk egymást, csak mutogatni tudunk. Egyszer csak találtam ott a helyszínen egy képet egy majomról, és felmutattam neki, eltátogva, hogy „Egy majom vagyok!”. Aztán hallottam kintről a kuncogást, Feri pedig mondta, hogy mehet még ez a bohóckodás, úgy, ahogy gondolom. Szóval örülök, hogy a saját ötleteim, személyes kis poénjaim is bekerülhetnek a filmbe, bár még nem láttam a kész filmet.

A te karaktered Zoli, egy kallódó kosaras srác. Van valami, amiben hasonlítasz rá?

Én is voltam kallódó kosaras srác, de sajnos én nem voltam túl jó játékos. Szerencsére ebben Török Feri fia sokat segített, aki bár még csak 14 éves, de hihetetlenül kegyetlen edzőm volt! (nevet) Szóval főleg talán abban hasonlítunk, hogy régen én is sokat csajoztam, kallódtam, mindig az aktuális szituációban találtam ki, hogy mit lépjek. Zoli is ilyen: ha lehetőséget lát, lecsap rá, ha üldözik, akkor rohan, és ha azt érzi, balra kell fordulnia, akkor balra fordul. És talán még abban, hogy én is sokszor lazasággal kompenzálok valamit, amit valójában el akarok rejteni… meg ugyanúgy nézünk ki!

Sokan mondják, hogy ez a film lesz az új Moszkva tér. Mit gondolsz, a Senki szigete mit mond el a generációdról, a mai huszonévesekről?

Talán azt, hogy bár van kallódás, és céltalanság ebben a generációban, de vannak kiutak is. Csak mindenkinek meg kell találnia azt a kis szigetet, ahol jól érzi magát. Hiszen rengeteg lehetőség van, rengeteg célt tűzhetünk ki magunk elé, talán épp ezért is olyan nehéz megállapodni egy valami mellett. Sajnos könnyű felőrlődni ebben a rendszerben, de ha az ember egyszer megtalálja, hogy mi az, amit akar, és küzd érte, akkor képes kiemelkedni a tömegből. Az én történetem a filmben épp arról szól, hogy van ez a srác, aki megjelenik egy kosárlabdával, a film végére pedig bűvész lesz, mert rájön, hogy mégsem a pályán van az ő helye.

Török Feri egyszer azt mondta, hogy te leszel a magyar Johnny Depp, akinek a plakátját majd kirakják a kamaszlányok a szobájuk falára. Élvezed ezt a sármőr szerepet?

Persze, ez egy jó dolog! De alapvetően úgy gondolom, mindig vállalni kell a szerepeinket, azok pozitív és negatív aspektusaival együtt. Most én vagyok a vékony szépfiú, ezt használják a rendezők, én pedig vállalom. Zoli karakterével valahogy bele lettem tolva ebbe a magyar Johnny Depp szerepbe. Aztán majd a film bemutatója után meglátjuk, ez hogyan csapódik le. Én viszont jelenleg legalább annyira „meg vagyok nyugodva” a szerelmem mellett, mint Johnny Depp a barátnője mellett!

Beszéljünk egy kicsit a színházról is: jelenleg a Tháliában játszol, de annak idején a KoMa társulatnál kezdtél. Nem hiányzik az alternatív vonal?

De, tulajdonképpen hiányzik. Az alternatív színházban csodás érzés volt az, hogy mindig gondolatokat, üzeneteket közvetíthettünk. Lehet görbetükröt tartani a nézők elé, határokat feszegetni, ez pedig a kőszínházakban kissé elveszik a komédia, a szórakoztatás mellett. De az alternatív szférában meg kell tanulnod, hogyan legyél minden: világosító, takarító, jegyszervező, és persze lényeg, hogy az egészet szerelemből, lelkesedésből csinálod. Ugyanakkor ebbe is bele lehet fáradni. Három év után én úgy éreztem, hogy szeretnék csak és kizárólag a hivatásommal foglalkozni, szeretném a csillogást, a sminket, a jelmezt, és hogy legalább ötszáz ember előtt játszak a színpadon.

Most úgy érzed, hogy a kőszínház mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket?

Igazából azt hiszem, nekem mindig hiányzik egy harapás az almából. Most inkább arra vágynék, hogy egy alternatív színházakban jelen levő gondolatot közvetíthessek egy kőszínház falain belül, nagyközönség előtt. Arra vágyom, hogy egy profi, de családias közegben, minőségi színházat csinálhassak, ahol tényleg a munka az első, és nem az egyén. Jó volna olyan közeget találni, ami nincs politikailag elköteleződve, ahol nincs hierarchia, hanem függetlenül tudok gondolatokat közölni, anélkül, hogy a saját izzadtságommal kellene felmosni a padlót.

Fotó: Szilágyi Lenke

Premier: Senki szigete – október 16. A Company Hungary

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

Közös zenei klip a magyarországi nemzeti parkok védelmében puskás peti

Közös zenei klip a magyarországi nemzeti parkok védelmében