Gyógyító filmek

2014. szeptember 24.
Vannak bonyolultnak tűnő élethelyzetek, amelyek megoldásában nem segít, ha a saját problémádat járod körbe újra és újra. Ha már sem a barátnő, sem a pszichológus, de még a jóga sem tud átlendíteni a holtponton, próbáld ki, hogy filmeket nézel. Mások élettörténetét látva, szenvedéseit megkönnyezve, botladozásain kacagva sokkal távolabbról, és egészen új megközelítésből tekinthetsz rá saját életedre, kapcsolataidra.

Testvérek közötti konfliktus – Egy cipőben

A film egy testvérpár életét követi nyomon, akiket Cameron Diaz és Toni Collette személyesít meg. Első látásra kicsit sematikusan ellentétes a karakterük, mégis tökéletesen kiegészítik egymást. Egy csúnya összeveszés után elválnak útjaik, és amíg keresik önmagukat, érdekes felfedezni, hogyan válnak egymáshoz egyre hasonlóbbá, miközben végig szinte fizikailag érezzük minkét figura mellett a másik testvér fájó hiányát. A film végére egy, a hosszú évek alatt elidegenedett unokáit egy cirkuszi idomár ügyességével megszelídítő nagymamával is bővül a család, Shirley MacLaine személyében.

Mikor nézd meg: Ha összevesztél a testvéreddel, ha már évek óta haragban vagytok, ha hirtelen úgy érzed, hogy már nem értitek meg egymást, vagy talán soha nem is értettétek.

Gyerekszületés és párkapcsolat – A legszebb dolog

Erről a témáról rengeteg film született már, mégis, a franciák tudnak eléggé természetesek és szókimondóak lenni ahhoz, hogy kendőzetlenül és teljesen erőltetés-mentes humorral jelenítsék meg a gyerekszületés párkapcsolatra gyakorolt hatását, a szereplők sokszor önmaguknak is ellentmondó érzéseit és gondolatait. A film egy fiatal pár (Louise Bourgoin és Pio Marmai) életét követi nyomon, a szenvedélyes egymásra találástól a sokszor kiábrándító, ám annál izgalmasabb kisgyermekes létig.

Mikor nézd meg: Ha még nincs gyereked, de szeretnéd tudni, hol az egyensúly az ömlengő és a siránkozó gyerekes barátnőid beszámolói között, ha már van, és senkinek nem mered az aggályaidat őszintén elmondani, vagy el mered, de attól azok még megmaradnak.

Mostoha a családban – Édesek és mostohák

Nehéz mostohának lenni, és nehéz egy mostohát elfogadni. Vajon az elhagyott édesanya vagy az újdonsült mostohaanya szerepe a nehezebb? Kibékíthetetlen ez az ellentét, vagy mégis vannak közös pontok? A film egy tragikus élethelyzetet mutat be, amelynek következtében ebben a klasszikusnak tűnő ellenséges helyzetben is képesek megváltozni a szereplők és az álláspontok. Az édesanyát Susan Sarandon személyesíti meg, az először tenyérbemászóan fiatal és életerős, majd a minden erőfeszítésünk ellenére önmagát ha nem is megszerettető, de legalább elfogadtató mostohát Julia Roberts alakítja.

Mikor nézd meg: Ha mostoha lettél, ha neked, vagy a gyerekeidnek mostohája lett, vagy ha Te vagy a férfi, akinek kegyeiért édesek és mostohák hadakoznak.

Anya-lánya viszony: Becéző szavak

A film nem klasszikus szereplőket és élethelyzeteket mutat be, mivel az édesanya (Shirley MacLaine) egy magányos szépasszony, a lány (Debra Winger) pedig három gyermek megszületése után tragikusan megbetegszik. Mégis, a történet során folyamatosan változó kapcsolatuk, párbeszédeik, kimondott és elhallgatott érzéseik sokak számára lehetnek ismerősek, és nyújthatnak vigasztaló felismerést egy bonyolult anya-lánya viszony útvesztőiben. A film legemlékezetesebb alakítása Jack Nicholson-é, az édesanya idegesítően faragatlan, mégis személyiségformáló erejű karakterrel bíró szomszédja szerepében.

Mikor nézd meg: Ha édesanyáddal vagy a lányoddal állandó konfliktusokkal terhelt a kapcsolatotok, vagy, ha jól kijöttök egymással, de ez azért egyáltalán nem egyszerű.

Párkapcsolati kérdések: Mielőtt felkel a nap, Mielőtt lemegy a nap, Mielőtt éjfélt üt az óra

A Mielőtt trilógia mindegyik része önmagában is életképes, együtt mégis egy összefüggő eseménysorozatot alkotnak. Érdekessége, hogy az alkotók először csak egy film készítésében gondolkoztak, majd kb. 10 év múlva ismét összejöttek, és leforgatták a következő részt. Ugyanez ismétlődött meg a harmadik film esetében is, így a főszereplők és a rendező is idő közben mindig idősebbek lettek, így még életszerűbben tudták megjeleníteni korosztályuk éppen őket foglalkoztató dilemmáit. A főszereplők, Ethan Hawke és Julie Delphy mindvégig aktívan részt vettek a forgatókönyvírásban, így saját személyiségük változásait is belevitték mind a történetbe, mind az alakításokba.
Az első rész egy huszonéves pár találkozását és spontán együtt töltött egy napját mutatja be, a második ugyanannak a párnak a harmincas éveiben való újra egymásra találását követi nyomon, miközben a férfi már családos, szintén egy nap leforgása alatt. A harmadik rész pedig egy már beteljesült szerelem gyerekekkel és házassági problémákkal tarkított nyaralását jeleníti meg. Mindhárom film egyformán spontán, őszinte és szókimondó, miközben néha úgy érezzük, hogy ez az egész akár a mi hétköznapjainkról is szólhatna, máskor pedig helyettünk játszik el a gondolattal, mi lett volna, ha.

Mikor nézd meg:
Mielőtt felkel a nap – Ha fiatal és szerelmes vagy, vagy az szeretnél lenni, esetleg vissza szeretnél erre az időszakra emlékezni.
Mielőtt lemegy a nap – Ha sokat gondolsz a régi párodra, vagy nem vagy biztos benne, hogy az igazi mellett kötöttél ki.
Mielőtt éjfélt üt az óra – Ha állandó partnered és gyerekeid vannak, és ezzel gondjaid is, de megnyugtat a gondolat, hogy mások is járnak hasonló cipőben.
Mindhárom film – ha van elég időd, szereted boncolgatni a párkapcsolati kérdéseket, és imádod Ethan Hawke-ot vagy Julie Delphy-t.