Mostanság kevesebbet láthatunk a színpadon, hiszen számodra az anyaszerep a vált legfontosabbá. Nem vágysz vissza a színház pörgős, intenzív világába?
Az utam most erre vezet. Majd amikor elengedem a gyerekeim kezét az élet sűrű erdejében, eljön az idő, amikor megint a saját dolgaimat építgethetem. Amikor megszülettek a gyerekeim, átléptem egy kapun, most más szakaszában járok az életemnek. Megtapasztaltam, hogy rengeteg tulajdonság híján vagyok. Meg kellett tanulnom mi az anyasággal járó szolgálat, alázat, türelem és erő. Olyan erényeket kellett magamévá tenni, amelyekről korábban csak sejtéseim voltak. Minden más színben pompázik. Most az a legfontosabb számomra, hogy a gyerekeimnek megmutassam a világot, azokat a dolgokat, amiket én fontosnak és szépnek tartok. Igyekszem életük minél több pillanatában jelen lenni, fogom a kezüket a félelmeik, a nehézségeik és örömeik közben. Ez most mindent felülír, legalábbis a saját egómat biztosan.
Azt mondod, sokat tanultál a gyerekeidtől. Ezt a változást, tudást a színpadon, színésznőként is tudod kamatoztatni?
Persze. Önmagam tudásából, tapasztalataiból építem a szerepeket. Nekem a Színművészeti Egyetemen az volt a problémám, hogy túlságosan ártatlan és naiv voltam. Tizennyolc évesen tágra nyílt szemekkel csodálkoztam rá a világ dolgaira. Az érést nem lehet siettetni, a gondok jönnek úgyis maguktól. A nehézségektől, ha megéljük őket, nem menekülünk el vagy hajítjuk véka alá és tapasztalatokat vonunk le belőlük, bölcsebbek és erősebbek lehetünk. Örülök, hogy már nem vagyok védtelen huszonéves, a gyökereim sokkal mélyebbre nyúlnak, és a virágaim is színpompásabbak.
Megerősített az anyaság?
Igen, megszületett bennem az anyatigris. Igazából az értékrendem lett nagyon erős a gyerekeim által. Most már értük kell harcolnom és az ő harcaikat kell segítenem.
Beszéljünk kicsit a mesékről, hiszen nemrégiben jelent meg meseterápiás albumod. Nálatok minden este van mese?
A gyerekkoromat végigkísérték a mesekazetták. Híres színészek tolmácsolásában hallgattam nagy klasszikusokat. Pilinszky János A naphajú királyleány meséje Béres Ilona előadásában a mai napig az egyik sorsmesém. Hogyan is kell a mélységben várni a segítő griffet, levágni a sárkány összes fejét és ébernek maradni, hogy felismerjük ki segítő szándékú, és ki az, aki csak kihasznál. Rajongok a diafilmekért, nálunk is nagyon szeretik otthon a gyerekek. Nincs tévénk, de van rengeteg diafilmünk, mesék és saját családtörténeteink is, amiket nagyon fontosnak tartok. Szeretném, ha a gyerekek tudnák, milyen volt a nagypapa gyerekkora, vagy az én gyerekkorom, hogy én milyen történeteket éltem át. Ha az ember a saját élete eseményeiről mesél, a szavak által képeket és érzeteket küld a másiknak. A hallgató fantáziájában mindezek megjelennek. Azáltal, hogy én újraélem a történeteimet. A mesék, legendák, mítoszok is így működnek, az évezredes tudást közvetítik, a gyerekekben pedig képek jelennek meg a mese hallgatása közben. Nagyon fontos, hogy a saját fantáziája segítségével alakítsa ki egy gyerek ezeket a képeket, és ne csak a tévéből kapja készen azokat. Ha nem tud fantáziálni, akkor az életben sem fog tudni teremteni, hiszen minden először gondolat szintjén létezik, csak azután válhat cselekvéssé.
Mi pontosan a meseterápia lényege? Úgy tudom, mélyszegénységben élő gyerekekhez is elviszed ezt a módszert.
Valójában nem vagyok terapeuta, Boldizsár Ildikó tanítványaként ismerkedtem meg a meseterápiával. A mesékben – akárcsak az életben – semmi sincs rendben, de mindent rendbe lehet hozni. Meg kell keresnünk az életünk problémáira passzoló mesebeli helyzetet. Ha megtaláltuk a mesebeli helyzetet, kézen kell fogni a mesehőst, és ő majd kivezet minket, megmutatja, ki lesz a segítőnk, milyen erőket kell magunkból felszínre hozni ahhoz, hogy megoldjuk a problémánkat és segít eljutni a belső rendünkbe, a királyságunkba. Hogy a hétfejű sárkánynak le kell vágni mind a hét fejét, hogy ha a pokol hetvenhetedik bugyrában vagyunk is, jönni fog majd a griffmadár, csak meg kell találnunk, hogy mi a mi griffünk. A mese a képeken keresztül önismeretre tanít, még úgy is működik, ha manapság már elfelejtettük olvasni ezeket a képeket, szimbólumokat. Nyáron a Máltai Szeretetszolgálat finanszírozásában Csángóföldön tartottunk meseterápiás tábort kolléganőmmel, Tátrai Vandával árva és félárva csángó gyerekeknek. Rengeteget tanultam, egy életre szóló elköteleződés. Ezért is mertem belevágni a Mesékbe zárt titkok című album létrehozásába, hogy a befolyó pénzből újra elvihessük majd őket táborozni. A CD egyébként a Facebook-oldalamon rendelhető meg, és a Maros u.16-ban, a szakrendelő Optikájában is kapható.
Manapság egyre kevésbé divat a mese. A gyerekek tévét néznek, tableten vagy mobiltelefonon játszanak. Le lehet még kötni őket a mesékkel?
Sajnos van, hogy már késő. Ha egy gyerekben nem alakul ki a fantáziálás, akkor később csak nagyon nehezen tudja ezt elsajátítani. Ez persze sok energiát és odafigyelést igényel a szülők részéről, nyilvánvalóan sokkal egyszerűbb leültetni a gyereket a tévé elé. Én bízom abban, hogy ezzel a problémával szembe tudunk szállni, csak időben kell elkezdeni. Ismerek olyan gyereket, akinek sosem meséltek, nem alakult ki a képi világa, és nem is tud úgy odafigyelni, ha beszélek hozzá, mert nem pörög belül a belső filmje.
Túl vagy a bemutatón, mik a további terveid a meseterápiával?
Remélem megyünk megint Csángóföldre a nyáron. A műsor a Mesékbe zárt titkok albumon hallható meséiből áll. Elmondok párat, beszélgetek és játszom a gyerekekkel, Darvas Kristóf zenél, Okos Viola pedig énekel. Meseterápiás barátnőm, Tátrai Vanda pedig a kézműves részét viszi az előadásnak. Nagyon szeretném ezt az élményt minél több gyerekhez és felnőtthöz eljuttatni. Várom a meghívásokat az ország iskoláiba, nevelőotthonaiba. A Mesékbe zárt titkok bemutatóján volt először átélhető ez a meseterápiás program, csodálatos élmény volt. Abban bíztam, hogy a gyerekekhez eljutok a meséken keresztül, de magam is megszeppentem és végtelen örömmel töltött el, hogy a felnőttek is meghatódtak, könnyeztek és végtelen hálával köszönték meg az élményt. A mesék eljutottak a szívekig és ez az a tudás, amit Boldizsár Ildikónak, a meseterápiás mesteremnek köszönhetek. A programmal kapukat nyitunk ki, varázskulcsok segítségével: az első a megérkezésünk, a világra jövetelünk, majd haladunk egyre tovább a világba. Kinyitjuk a saját tetterőnk kapuját, hogy a világba kilépve szembeszállhassunk az óriásokkal és törpékkel. (nevet)
Egy pillanatra térjünk vissza a színházhoz. Mostanában láthatunk például az Edith és Marlene című darabban is.
Igen, a Centrál Színházban nagy örömömre már harmadízben dolgozhattam együtt Mészáros Mártával. Ő szeret mindig nagy formátumú nőket és női sorsokat megjeleníteni, ami nagyon izgalmas. Nagyon jó tehetséges emberekkel együtt dolgozni, részt venni a munkájukban. Ebben a darabban egyébként Piaf testvérét, Momone-t alakítom.
Milyen ez a nő? A testvére árnyékában él?
Végigkíséri a zseni életét, egészen mélyről, a drogoktól és a prostitúciótól a felemelkedésig. Végig ott van mellette, néha kihasználja, néha pedig a háttérből segíti.
Gondoltál rá, mi lesz, ha a gyerekek nagyobbak lesznek? Teljes gőzzel visszatérnél a színházba?
Olyan munkákban – legyen akár színházi vagy filmes – szívesen veszek részt, ami együttgondolkodásra sarkall. De most leköt a jelenem, nem foglalkoztat, mi lesz tíz év múlva. Rengeteg feladatom van. Jól vagyok, teljes az életem. Próbálom egybegyúrni a színészi és a meseterápiás tapsztalataimat, ez pedig egy teljesen új, kreatív színtér számomra. Egy szerepben az ember sokszor alkalmazkodik egy rendező gondolatvilágához, de itt a saját magam ura lehetek, minden úgy történik, ahogyan én helyesnek gondolom. Ez pedig nagyon nagy erőt ad.
