Kezdődik az Uránia harmadik filmszemléje!

2015. január 22. |

Január 22-25. között ismét jelentkezik az Uránia Nemzeti Filmszínház éves „filmszemléje”, az Uránia Filmnapok, amely a történeti és a kortárs magyar filmkincs újabb és újabb metszeteinek bemutatását tűzte ki céljául.

A program idén egy társadalmi jelenségre, a migrációra, és annak mozgóképi vetületeire koncentrál. A négy nap során hatvan játék- és dokumentumfilm, valamint zenei programok és pódiumbeszélgetések vár benneteket.
Míg 2013-ban a filmhang és a filmzene volt a válogatás szervező eleme, 2014-ben pedig a magyar operatőri iskola került reflektorfénybe, az idei rendezvény a migráció jelenségét állítja a középpontba, elsősorban a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad alkotásainak tükrében.

Hogyan ragadják meg filmjeink, akár fikciós keretek között, akár a dokumentarizmus eszközeivel a migráció – a belső migráció, az elvándorlás, a bevándorlás, a menekültügy, a kultúrák egymás mellett élésének – ügyét, úgy is, mint történeti jelenséget, és úgy is, mint jelenkori valóságot? Mit tart fontosnak elmondani az elmúlt 25 év magyar filmje az egyéni döntésen alapuló, olykor belső késztetés, de többnyire kényszer-szülte otthonváltásról, és mennyire talál ez visszhangra, nézőkre? A filmtörténeti klasszikusokkal kiegészülő, gazdag filmválogatásban a huszadik század nagy népvándorlásai éppúgy megjelennek, mint a kortárs Odüsszeiák. Tekintettel a téma egyetemességére és intenzív jelenlétére a kortárs filmművészetben, a magyar filmekkel párhuzamosan néhány külföldi alkotás is helyet kap a programban.

Több nap, több film

Az idén négynaposra bővült rendezvény január 22-én, Magyar Kultúra Napján veszi kezdetét. A nyitóelőadás Fekete Ibolya Bolse Vita című filmjével a vasfüggöny leomlásának 25 évvel ezelőtti, euforikus fordulatát idézi elénk, egy osztrák filmkülönlegesség (Across the Border – Five Views from Neighbours) pedig az uniós csatlakozás kitüntetett pillanatát eleveníti fel. Ugyanezen az estén Radványi Géza Circus Maximusa az üldöztetést elszenvedőkre emlékeztet. A január 22-i programot tovább színesíti, hogy a Filmszínház a Magyar Kultúra Napja alkalmából idén is éjszakai vetítések keretében műsorra tűzi az előző év magyar premierfilmjeit, melyek közül kettő (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, Viharsarok) témájában is kötődik a programhoz. Az elkövetkező három nap hatvan dokumentum- és játékfilmje a szabad és a kényszerű otthonváltás tág, árnyalatokban gazdag horizontján helyezkedik el. Számos vetítésen az alkotók is jelen lesznek.

További részletekért kattintsatok ide, vagy a filmszemle Facebook-oldalára!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra