A Mancs című film máris a magyar mozikban. Ez a szerep új kihívást jelentett számodra?
Utoljára friss diplomásként forgattam mozit, Kapitány Iván Kútfejek című filmjét. Persze akadt egy-két tévéjáték, meg a Hacktion – Újratöltve című akciófilm-sorozat, amiben feltűntem néha, de ezek inkább csak arra voltak elegendőek, hogy ne szokjak el teljesen a kamerától. Szóval nem volt teljesen új a közeg. Ami a Mancs esetében leginkább újdonságot hozott, hogy még sosem dolgoztam együtt sem gyerekkel, sem kutyával.
Milyen tapasztalatokat szereztél?
Nagyon érdekes, mert hihetetlenül oda kell figyelni rájuk, és nagyon pontos, egyértelmű jelzéseket kell adni nekik. Persze a színész egyébként is figyel a partnerére, de egy kutya, vagy akár egy gyerek esetében ez fokozottan igaz. Épp ezért saját magadra – abszolút jó értelemben véve – nem jut annyi idő, ezekben a jelenetekben a legkönnyebb természetesnek maradni. Nincs idő arra figyelni, hogy valamit esetleg rosszul mondtam vagy nem így kellett volna megtennem egy mozdulatot.
A munka közbeni élmény is más ilyenkor? Örömtelibb, felszabadultabb egy ilyen forgatás?
Ennek is megvannak a nehézségei. Egy gyerek könnyen elfárad, ha pedig nincs kedve forgatni, alkalmazkodni kell, vagy trükközni, hogy újra kedvet kapjon a játékhoz. Ez pedig sok türelmet igényel a stábtól is. Előfordult, hogy álltunk fél órát a 40 fokos hőségben, aztán mintha mi sem történt volna, folytattuk. De persze, ahogy mondják, ha kutya meg gyerek van a színpadon, vagy a vásznon, az már fél siker! Egyébként több gyerekkel és kutyával is dolgoztunk, ez a forgatáson úgy nézett ki, hogy állandóan jelen volt a kutyákat edző Halász Árpád és csapata. Ők minden felvételnél a kutya közelében maradtak, és tulajdonképpen amikor a rendező kért valamit a kutyától, azt Árpitól kérte, ő pedig betanította a kutyának, aztán elkezdtük felvenni a jelenetet. Általában többször kellett nekifutni a felvételnek, mire tökéletes lett, ezért a kutyás jelenetekre több időt is szántak az alkotók.
Neked van kutyád?
Nincs saját, de nagyon szeretnék majd. Úgy gondolom, a kutya egy új családtag, nagyon nagy felelősséget kíván, és épp ezért a megfelelő körülmények megteremtésével kell készülni a befogadására. Nagyon szeretnék majd egyszer egy nagy kertes házat, ahol lehetne egy kutyám is. Majdnem mindig volt mellettem kutya, olyan udvarban laktunk, ahol valamelyik szomszédnak volt kutyája, soha nem is féltem tőlük. Most, hogy a forgatáson ennyire testközelből láttam, mennyire értelmes állatok, és mennyi mindent meg lehet tanítani nekik, csak még inkább kedvet kaptam a kutyatartáshoz. Alex és Ropi, akik Mancsot alakították most is játszanak filmekben, hihetetlenül okos kutyák, rengeteg mindent tudnak. Persze ők erre vannak edzve, életet menteni nem tudnának.
A Fehér Isten és a Mancs után úgy tűnik, a magyar kutyák tényleg nagyon tehetségesek…
Igen! (nevet) Ráadásul ott olyan jó volt, hogy a forgatás után örökbe lehetett fogadni a kutyákat. Ha a kutyás filmekkel kicsit fel lehet hívni rájuk a figyelmet és ettől több kutya találna gazdára, akkor már megérte. Egyébként most olvastam, hogy egy kutya megérezte és jelezte a gazdája mellrákját. Elképesztő, hogy mi mindenre képesek…
Úgy tudom, többen, többféle módon tervezték a híres kutya történetének megfilmesítését, de míg voltak sokkal realistább, hidegebb filmtervek is, a Mancs inkább a gyerekközönséget megcélzó, könnyed, mesés film.
A történet onnan indul, hogy van egy kislány, akinek az anyukája olvas egy mesét, és tulajdonképpen a kislány szemén keresztül látjuk a történetet, az ő fejében elevenedik meg. Időnként aztán a kutya szemszögéből is látjuk az eseményeket. Ezért néhány jelenet majd átcsap animációba. De valóban az a cél, hogy gyerekeket és felnőtteket egyaránt megérintsen a film, ami nagyon is komoly kihívás. Én játszom gyerekelőadásban is, és tudom milyen nehéz a gyerekek figyelmét lekötni egy órán keresztül, emellett pedig a szüleiket is szórakoztatni.
Színésznőként felszabadítóbb az olyan munka, amikor gyerekeknek játszol, szemben mondjuk egy drámai szereppel?
Más. A gyerekek sokkal rövidebb ideig képesek koncentrálni. Sokkal nehezebb a figyelmüket folyamatosan fenntartani, mint egy „jól nevelt”, rendszeresen színházba járó közönség esetében. Egy felnőttet, ha nem is érint meg igazán a darab, udvariasan végigüli az előadást, egy gyerek viszont felkiált: „mikor megyünk már haza”? Ezért gyerekeknek készíteni filmet vagy előadást egyáltalán nem olyan könnyű vállalkozás.
Mesélsz még egy kicsit a karakteredről, akit a Mancsban alakítasz?
Én vagyok Mancs gazdájának – a Trill Zsolt alakította szereplőnek – felesége. Annyit elárulhatok, hogy a film elején várandós vagyok, és beköltözünk egy elég szűkös panellakásba. Ez a lány olyan, hogyha valamit kitalál, akkor szereti, ha az úgy is van, kicsit szögletes és nem szeret eltérni a saját maga által felállított tervektől, az pedig kizárt, hogy megossza a lakását még egy kutyával is. Arról nem is beszélve, hogy mindjárt megszületik a kisbabája, akit nagyon félt. A költözés és a terhesség neki is új helyzet, és azt már nem igazán akarja lenyelni, hogy egy kutya is csatlakozzon hozzájuk. Ebből lesznek aztán mindenféle konfliktusok.
Az életben te is makacs típus vagy?
Makacs vagyok, igen, de azért rugalmasabb, azt gondolom. Amúgy én a magánéletemben épp ellenkezőleg gondolkodom ebben az ügyben: amióta gyerekem van, még inkább fontosnak tartom, hogy legyen állat a közelünkben. Bár nekünk nincs kutyánk, az egyik nagymamánál van az udvarban egy kutya, és mikor három éves volt a fiam, elkezdtek barátkozni. A mai napig nagyon jól eljátszanak egymással. Terápiás célra is használnak kutyákat, a kutyaterápia például autistáknak is nagyon sokat tud segíteni.
Játszol filmekben, színházban és édesanya is vagy. Nem nehéz ezeket összeegyeztetni?
De, nagyon! (nevet) De szerencsére van két nagymama, akiket szinte bármikor le lehet akasztani a szögről. Ráadásul van egy „harmadik nagymama” is, egy idősebb rokonom, aki alattunk lakik, ő is mindig bevetésre kész. Úgyhogy szerencsés helyzetben vagyunk, és a gyerekem is úgy szokta meg, hogy sok ember veszi őt körül. Szerencsésnek tartom magam, ugyanakkor fura, hogy ha az ember szereti a munkáját, akkor még inkább lelkiismeretfurdalása van, ha távol marad a gyermekétől. Sokszor nem úgy érzem, mintha dolgozni mennék. Persze vannak feszített, fárasztó időszakok, de alapvetően nagyon szeretek bejárni a színházba, dolgozni a társulattal. Ezért mindig bűntudatom van, úgy érzem, hogy „anya megy szórakozni, és még fizetnek is érte” (nevet).
A kisfiadat is elviszed majd, hogy megnézze a Mancsot?
Tervezzük,hogy elmegyünk egy nagy családi mozinézésre és természetesen visszük a fiunkat is. Rajta fogjuk tesztelni…
Meryl Streepet újra Oscar-díjra jelölték az Into the woodsban nyújtott alakításáért, amit ti is előadtok a Magyar Színház színpadán. A filmben a pékné szerepét Emily Blunt alakítja, te mennyiben fogod másképpen megformálni a karaktert?
Ez az előadás nálunk Vadregény címen fut. Az előző évad végén mutattuk be, szóval előbb, mint a Disney. Nagy sikerrel játsszuk és megkaptuk érte a Viva la musical! szakmai elismerését. A film premier előtti vetítését megnézték a kollégák, én sajnos nem értem rá. Azt mondták, nagyon más, de hát nem is lehet összehasonlítani egy színpadités a filmes adaptációt. Egyébként nagyon szeretem Emily Bluntot, remek színésznő és nagyon jó humora van.
