A Liza, a rókatündér már bemutatója előtt jóval lázban tartotta a magyar közönséget: az egyedi, mesés hangulatot felvillantó képekkel, pörgős zenével, izgalmasnak tűnő sztorival, cuki ápolónővel és jópofa öltönyben parédázó japán táncdalénekes-szellemmel felturbózott szuper előzetes bőven adott okot a reményteljes várakozásra. Ujj Mészáros Károly nem is siette el a dolgot: az elsőfilmes rendező három évig forgatta a Lizát, amit még további hosszú évekig tartó előkészületek előztek meg. És ha az eredményre pillantuk, rögtön látjuk is ennek az okát, Ujj Mészáros ugyanis hihetetlenül részletgazdag, burjánzó vizuális világot teremtett meg.
Lizának (Balsai Móni) nincs szerencséje a szerelemben. Az egykoi japán nagykövet feleségének ápolójaként egy hatalmas, omladozó villába zárva tölti mindennapjait, elnyűtt szerelmes regényébe temetkezve, a nagy szerelemre várva. Egyetlen társa a magányban, a néhai japán táncdalénekes, Tomy Tani szelleme (David Sakurai) akiről azonban hamar kiderül, hogy nem is olyan jófej, mint bizalomgerjesztő mosolya, és vastag keretes szemüvege sejtetné. Harmincadik szülinapján Liza úgy dönt, az igazi nyomába ered, de hamar kiderül, mennyire rosszul tette: jelöltjei egytől-egyig a hullazsákban végzik. A szerencsétlen véletlenek rövid időn belül gyanússá válnak, nem csak a rendőrség, de Liza számára is, és a lánynak rá kell döbbenie a szomorú igazságra, hogy a baleseteket ő maga okozza, mert valójában férfigyilkos átokkal sújtott japán rókatündér.
Már az első képkocától érezzük, hogy sokkal furcsább, színesebb, a valóságtól egészen eloldott, mesésebb világba csöppenünk, mint amilyet a magyar filmek általában a vászonra festenek. Egy – sajnos – soha nem létezett Budapesten járunk, ami leginkább a 60-as 70-es évek Amerikájának kikarikírozott, púderbe mártott változatára emlékeztet, hatalmas divatplakátokkal és a bájos Mekk Burger étteremmel. A wes anderson-i, cukormázas babaházvilágba oltott szürreális Amélie élete-báj kicsit idegennek hathat a Tarr Béla filmeken edződött hazai nézőknek, és talán ezért is érződik néha erőltetettnek ez az egész. A Liza nagyon izgalmas, friss, egyedi színfoltot ígért az új magyar filmek egyre gyarapodó sorába: villódzó digitális effektek, mentazöld öltönybe bújtatott japán táncdalénekes, bociszemű ápolónő, vérben és szirupban tocsogó, lendületes mese bűnténnyel, romantikával, rengeteg műfaji játékkal és egy csomó furcsa karakterrel. Soknak hangzik? Mert egy kicsit sok is.
Persze ha egy történet deklaráltan mese, nem vethetjük szemére az abszurd fordulatokat, valószerűtlen karaktereket, a túlságosan bőkézzel adagolt túlzást és rikító szíeneket, hiszen ennek nem is volna értelme. Az ilyen történet épp ezért jó: mert habkönnyű, mert még a magány is mulatságos, a halál is elveszti a súlyát és a fröccsenő vér is viccesen mutat. Ez így rendben is van, valahogy mégis épp a könnyedség veszik el néha a filmből, az egész nagyon akar valamilyen lenni, és így óhatatlanul kicsit izzadtságszagú lesz a dolog. A szólásokat soha be nem fejező, Reviczky alakította rendőrfigurától kezdve a görcsösen bizarr juharszirupos pontyon át az irattartókban bújkáló irodistáig. De van persze, hogy ez működik is, kimondottan vicces például Schmied Zoltán hatalmas gumilabdán pattogó szexjelenete, és már-már egészen megható a lyukas zokniban hernyót mentő, hallgatag nyomozó is.
Szóval bár vannak üresjáratok és erőltetett poénok a Liza, a rókatündért mégis rengeteg dologért lehet szeretni. Talán kicsit rendhagyó módon például a zenéje miatt is: az Erik Sumos Tövisházi Ambrust dícsérő hatvanas évekbeli japán slágerekre hajazó dalok annyira fülbemászóak, amennyire sosem gondolnánk hatvanas évekbeli japán slágerekre hajazó dalokról. Olyannyira, hogy a film után első dolgom volt megkeresni a filmzenét, a Doki Doki (Thump Thump) című számra pedig azóta is előszeretettel takarítom a konyhát. De tény, hogy jó kicsit úgy elmerülni ebben az egzotikus, idealizált világban, amiben mégis magyar színészek beszélnek magyarul, és ismerkedni a magyaros szájíz szerint készült fekete humorral. Külön izgalmassá teszi a filmet David Sakurai karaktere, aki talán a legszórakoztatóbb figura a filmben, de nagyon szerethető a Bede Fazekas Szabolcs alakította hősszerelmes ezermester is.
A magyar filmmel valahogy mindig úgy van az ember, mint a saját gyerekével: lehet vele túlságosan szigorú, vagy túlságosan elnéző is. A Lizában pedig van annyi munka, újítási szándék és jóakarat, hogy elnézőek lehessünk vele, elmenjünk a moziba, és szeressük ezt a filmet minden gyerekbetegsége ellenére, ápolónőstül, átkostul, japán szellemestül.
Premier: Február 19. (A Company Hungary Kft.)
