Mi már láttuk: Csajkor

2015. március 05. |
Central Médiacsoport Zrt.

A Csajkor azt mutatja meg, hogy talán az egyik legnehezebb dolog ebben az életben Párizs külvárosában élő, fekete lánynak lenni. És azt, hogy még a lepusztult paneltelep bűnnel, kizsákmányolással és szexizmussal szennyezett utcáin is létezik barátság, erő és remény.

Az angol Girlhood, illetve a magyar Csajkor címek talán azért bizonyulnak jobb választásnak az eredeti „csajbandánál” mert sokkal érzékelhetőbbé teszik, hogy mi is áll a film középpontjában: egy fiatal lány felnőtté válásának története. Csakhogy ezt a coming-of-age sztorit megcsavarja néhány nyilvánvaló körülmény. Nevezetesen, hogy itt egy Párizs külvárosában élő, rossz családi és anyagi körülményekből érkező, fekete lányról van szó. Mégis, Céline Sciamma filmjének legnagyobb érdeme, hogy sikerül teljesen elkerülnie a didaktus, tanmese ízt és helyette hihetetlenül érzékeny jellemrajzokat tár elénk.

Marieme (Karidja Touré) halkszavú, visszafogott lány, aki édesanyja állandó távollétében, abuzív bátyja árnyékában próbál gondoskodni két húgáról és önmagáról. Tanulási nehézségei vannak, rémes környéken él, és egyébként is teljesen elveszett. Mikor összetalálkozik a három helyi jócsajból álló vagány csajbandával, egyből egy izgalmas, veszélyes, érdekes élet reménye csillan meg a szeme előtt. Nehéz megítélni, hogy ők a klasszikus értelemben vett „jó” vagy „rossz” lányok, mert a film nem dolgozik ilyen kategóriákkal. Persze, néha elveszik a gyengébbek ebédpénzét, elemelnek néhány menő ruhadarabot az üzletek polcairól, ha kell, verekednek vagy akár kést rántanak elő, hogy meglengessék a szemközti metróablakra tapadt ellenséges csajbanda orra előtt. De valahogy abban a közegben ezek mind csupán gyerekes csínynek számítanak, és egyből legitimmé válnak, ha arra gondolunk, hogy ezek a lányok csupán szeretnének érvényesülni, és szeretnék magukat jól érezni, mint bármelyik fiatal lány. Csak nekik sokkal nehezebb. Mert nem vágynak ők másra, mint a kamaszos csajbulikra, kólával felönött whiskey-mámorban Rihannát énekelni csillogó, új ruhákban. Az ő ruhájukon mégis ott fityeg az árulkodó lopásgátló, és énekük mégsem hallatszik túl egy ócska motelszoba falain.

Az alig tizenhat éves Marieme tehát nem akar mást, mint rátalálni önmagára. És míg első ránézésre talán gyámoltalan, esetlen kislánynak tűnik, a film során egyre inkább kibontakozik, mennyire erős és öntudatos nő rejlik benne. Csakhogy ahogy ráérez a bandához való tartozás ízére, nőiessége is kivirágzik, ez pedig igazi kétélű fegyver. A felnőtté válás elengedhetetlen eleme a szexuális beavatottság, egy nőt viszont szexuális kiteljesedése egyúttal kiszolgáltatottá is tesz a férfiak világában. Marieme nem rendelkezhet szexualitásával, mert egy férfi – bátyja – birtokolja őt: hiába válik gyönyörű, kívánatos fiatal nővé, ha ez abban a közegben egyet jelent azzal, hogy egy férfi szexuális tárgyként tekinthet rá. Még szerelme is a nőkre kiszabott háztartásbeli édesanya-feleség szerepet szeretné a lányra mérni, minden hátsó szándék nélkül, a legnagyobb természetességgel, ami talán csak még szomorúbbá teszi az egészet.

Az ilyen göröngyös ösvényen pedig könnyű megcsúszni. Marieme csalódott a családban, az oktatásban, a férfiakban, ezért nem szeretne mást, mint szabadságot. De Párizs külvárosában a szabadság egy fekete lány számára csak valamiféle falak közé szorított, hamis szabadság-illúzióként létezik, mintha egy madarat kiengednének a kalitkából, de eltörnék a szárnyait. Marieme sötét ügyekbe keveredik – szinte törvényszerű egy ilyen történetben. Próbál érvényesülni egy betonszilárd patriarchális alapokon nyugvó rendszerben, ezért igyekszik maga is férfivá válni. Amíg a valódi férfiak helyre nem teszik.

A csajbanda, a lányok barátsága testesíti meg a lánykor, a női fiatalság idilljét, ami szinte megindító módon még egy ilyen hátrányos helyzetű közegben is képes megszületni. A pillanatok, amiket a lányok együtt töltenek, az ártatlan, felhőtlen fiatalság percei, melyek magukban hordozzák a jövő ígéretét, a múlt jelentéktelenségét és a jelen tökéletességét. Ezek jelentik a kiszakadást a mindennapok reménytelenségéből és kilátástalanságából. Marieme azonban – és ettől válik ő egy borzasztóan erős, hiteles és igazán csodálatra méltó női karakterré – végig kívülről szemléli mindezt. Nem kér a boldogság és szabadság illúziójából, mert ő valami többre vágyik: valódi szabadságra és boldogságra. A film végére mind azt reméljük, hogy egyszer rájön, hogyan érheti el ezeket.   

Premier: március 5. (Cirko Film)

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

Akit Nick Cave is istennőnek tart: Shilpa Ray Budapesten koncertezik kobicu kert

Akit Nick Cave is istennőnek tart: Shilpa Ray Budapesten koncertezik