Képzeld, akadnak újságírók, akik már attól is izgulnak, ha veled készíthetnek interjút. Ismerős érzés ez neked munka közben?
Hogyne, nekem van, hogy beremeg a hangom, vagy kicsit harapósabb, csendesebb leszek, szóval vannak megszeppent pillanatok. Amikor kiállsz, és ott van tízezer ember, akkor néha be tud fagyni a szó a torokba. Sőt van, hogy egy szó, egy mondat kiesik, és akkor borul minden, mint a kártyavár, de jobban teszi az ember, ha ezeket elengedi. Vannak bakik meg hibák, de ezek benne vannak a pakliban.
Mennyire kell extrovertáltnak lenni, hogy kiállj egy kisvárosnyi ember elé?
Tény, hogy mindig is szerettem szerepelni, óvodás koromban versekkel, tánccal léptem fel, színdarabban is játszottam Szűz Máriát. Sokat jártam tradicionális zenés és táncos körbe, szerepeltem a ghánai tévében is egy gyerekfilmben, a gimis sulibulikon, amikor pedig fiúiskolák jöttek hozzánk, én voltam az „MC host of the evening”. Ilyen szempontból inkább az ékszertervező-művész anyukámra hasonlítok, tőle jön ez a joie de vivre bennem. Mindenhová elcipelt, hogy próbáld ki ezt, próbáld ki azt, capoiera, dzsúdó, afrobalett.
Az akrai muzikálporondból, hogy lett budapesti underground a helyszín?
Ghánában nőttem fel, és gimi után jöttem ide, a nővérem után, és a felsőoktatás, az egyetem volt az egyes menüpont. Sehol egy szülő. Sehol egy barát. Kicsit olyan „First day of your rest of your life” érzés volt, és időbe telt, amíg megtaláltam magam. Másfél évig zenehallgatással, -írással teltek a napjaim, mígnem a nővérem, aki nagy raggie dance-hall fan, talált egy bulit, amit DJ Bosi (Love Alliance Crew) csinált még a G pont nevű helye. Tök jó volt, mert open mic volt, vagyis adogatták a srácok a mikrofont, ment a freestyle, és egy kis biztatás után én is kipróbáltam magam.
Ami jó alap volt a barátkozáshoz a srácokkal?
Hát igen, itt elindult egy nagyon szoros barátság, és belekerültem ebbe a crew-ba, elkezdtem velük lógni, és fel is vettem az egyik megírt szövegemet DJ Mango alapjára, ez volt a First One. Mindenki nagyon boldog volt, ment az élet, zenéltünk, ekkor találkoztam tulajdonképpen a budapesti underground krémjével. Amikor szóba jött, hogy csináljunk nekem egy lemezt, körbekérdezgettem őket egy-egy alapért, és mindenki adott. És egy csuda jó kis lemez lett belőle, amire felfigyeltek, és onnantól kezdve bekerültem egy óriási áramlatba.
Sosem szállt a fejedbe a siker?
Nem. Annyira nem volt ez megasztáros gyorsaság, vagyis nem az volt, hogy énekelgettem a fürdőszobában, aztán másnap milliók néztek a tévében. Kicsit védve voltam a berobbanástól, mert az underground világban mozogtam. Fel sem tűnt, hogy menő lennék, mert annyi mindent akartam még tanulni, hogy nem éreztem úgy, hogy lenne mire nagyképűnek lennem. Azt vettem észre, hogy minden zenész más-más világban van, és mindenkitől lehet nagyon értékes dolgokat tanulni. A tudásvágy, a kíváncsiság hajtott és hajt még mindig. Nem volt zenei kiképzésem, úgyhogy én úgy voltam vele, hogy mindent magamba akartam szívni. Csatlakoztam a Kamu nevű zenekarhoz, amit leginkább a neo-jazz-acid-funk kategóriába sorolnék, aztán az Anorganikkal jött a drum and bass. Mindenféle bulikon felléptem, freestyle-oztam, improvizáltam, írtam, Skank zenekar, Barabás Lőrinc Eklektric, Irie Maffia.
A zenei kollaborációid mennyire voltak spontának, mennyire megtervezettek?
Nálam ezek mindig gyorsan, egy-egy személyes találkozásból indultak ki. DJ Vadimmal például vagy tíz éve a Mokka Cukában játszottunk, és ott haverkodtunk össze. Odajött, iszogattunk, majd reggelig zenélgettünk a padokon. Annyira belelkesedett, hogy reggel, négy óra alvás után kerestünk egy stúdiót, mondván, hogy valamit muszáj felvennünk. Legközelebb a londoni háza pincéjében vettünk fel pár számot, és így tovább, míg végül meglett egy egész lemez, ami július 8-án jelenik meg a BBD Recordsnál.
A kritikát mennyire szereted?
Annyira nem, de szükséges. Ráadásul ebben a közegben rögtön jön és őszinte – nincs őrlődés, kézmorzsolgatás, hogy hogyan mondják el. Szeretem, a gyors, egyenes véleményt.
Ha zsákot húznál a mondanivalódra, milyen címkét írnál rá?
Mivel én arra tudok reagálni, ami engem érint, azt, hogy „személyes”. Kizárólag magamból indulok ki, amikor írok, csak erről tudok őszintén és hatékonyan írni.
2015-től milyen mondanivalót várhatunk a zenéidtől?
Az anyagot, amit úgy két éve elkezdtem, és aminek már a zenéjét és a szövegét is saját kezűleg írnom, egyfajta megérkezés hatja át. Olyan érzés, mint amikor tudod, hogy a jó peronon állsz a vonatindulás előtt, megnyugszol, hogy visz majd a vonat, amerre kell menned. Az üzenete, hogy értsd meg magad, tedd azt, ami az eddig összegyűlt tudásodból és az erődből telik.
Zeneileg is új lesz?
Nehéz a saját zenémről beszélni, de aki hallja, azt mondja, hogy kicsit visszajön benne a rappelős, hiphopos időszakom. Vegyesnek mondanám. Kezdek ráébredni arra, van egy saját ízvilágom, ami ötvözi a soul-, az r’n’b, a hiphop-, a jazz-, a raggie-„tanulmányútjaimat” és -kultúrát, de egyre jobban érezhetők az afrikai ritmikák, a ghánai groovok is. Kicsit furcsa zenei világ ez, saját ízzel.
Ghánában is ismerik Senát?
Olyan szinten, mint itthon, nem. Nem vagyok elég aktív. Van Ghánában egy nagyon jó fej brigádom, és bár van egyfajta elismerésem, játszanak a rádióban, interjúra hívogatnak, sőt néha fel is ismernek Accrában, a fővárosban. Pedig jó lenne most nekem is zeneileg részt venni Ghána kultúrájában. A következő lemezem tudat alatt is már erre készül, hogy ott is elfogadható legyen.
A férjeddel (Élő Marci, Irie Maffia) és a négyéves kislányoddal sokszor utaztok a családodhoz. Visszaköltöznél?
Azt imádnám, ha az év hidegebbik felét ott, a melegebbet pedig itt tölthetnénk, de ahhoz még sokat kell nőnöm, és sok pénzt kell gyűjtenem. Apró lépésekkel lehet, hogy elérem, hogy 70 évesen ezt csináljam. Egyébként minimum egy hónapra szoktunk menni, de így is nagyon kapkodós.
A férjed mennyire találta meg Ghánában és a családodban a helyét?
Teljesen. Befogadták, és nagyon otthon van kint, mászkál az országban, dolgozik önállóan. Egyébként kint kérte meg a kezem is.
Rendes ghánai lánykérés volt?
Majdnem. Megadtuk a módját, szimuláltunk egy hagyományos verziót is, a páromnak be kellett kopognia apám családjához, és prezentálni italokat meg jó szándékot. Mondjuk azért nem kellett véresen komolyan vennie, nem kellett egy csorda tehenet adnia. Megúszta egy kecskével.
Amióta hárman vagytok visszavettetek a tempóból?
Jól hangzana, ha azt mondanám, hogy igen, de nem. Maximum Kekeli első évében. De egymás után kettő napnál több fellépést nem vállalok. A család óriási nagy segítség, a kislányom nagyon sokat van a nagymamájánál, a nagynéninél és az unokatesókkal. De van dadusunk is.
Miért pont Kekeli lett a neve?
Mindenképp akartam egy ghánai nevet, anyukám szedett össze nekünk ewe törzsbeli neveket (apukám ewe törzsbeli). Ezek között volt. A jelentése miatt (‘nagy, természetes fény’) adta magát, mert a lányunk december 21-én született, amikor a legtöbb fény érkezik a világra.
Kire ütött?
Amikor megszületett, kiköpött anyukám volt. Amikor kivitték megmutatni a férjemnek, egyből azzal jött, hogy „jé, ez itt a Katika!”. Egyébként, mivel mindkét nagyija Katalin, második névként ezt is megkapta. Belsőre viszont leginkább magára hasonlít. Egy gyönyörű szép, különleges, egyedi lény. Nagyon jó fej, békés, nagy tűrőkapacitású, bohócka személyiség. Vagyis ő ő.
Jó most így hárman, vagy nem bánnád, ha lassan többen lennétek?
Szeretnék majd még gyereket, de most irgalmatlan tempót diktáltam magamnak, így nem lenne a legszerencsésebb időpont. De nyilván ez is hülyeség, hiszen ha jönne, hadd jöjjön, imádnám. Egyszer már végigcsináltam egy fesztiválszezont nagyon terhesen is. De azért persze jó lenne, ha higgadtabb időpontban érkezne.
És mi a legmenőbb zene nálatok, mit hallgattok a kocsiban?
A Rutkai Bori bandától a Sárkányjárgányt ezerrel. Zseniális lemez, se Kekeli, sem mi ketten a férjemmel nem tudjuk megunni.
