Rengeteget dolgozol, és szinte alig van egy szabad perced. Hogy bírod a hajtást?
Hullámzóan. Most épp nehezebben. Hétvégén, április 17-én és 18-án két Nő koncert lesz az A38 Hajón, hajtás van, próbák, interjúk, dalszövegírás… hiányzik a kislányom. De hát ez az életem: az anyai énem és az énekes-dalszerző énem közti feszülés. Olyan, mint egy kilövésre kész nyílvessző, messzire tart és tűpontosan céloz. Ebből az energiából született a Nő lemez és az új zenekar is, meg ennek az albumnak az elképesztő sikere.
Sosem érzed az ilyen pörgős időszakokban, hogy átnyergelnél valami békésebb, „polgári” foglalkozásra?
Nincs ilyen bennem. Imádok énekelni, és ez a szenvedélyesség a korommal csak egyre fokozódik. Nagyon jó a csapat körülöttem. Ha definíciót kell adni magamról, énekes és dalszerző vagyok. Ez bennem egy nagyon mély hit és tudás magamról. De mostanában azért figyelmesen vizsgálom, hogy a szakmám mely részei izgatnak kevésbé. Azokat a feladatokat leadom másnak.
Egyébként mi lenne az álommunka, ha nem az éneklés?
Gyerekekkel vagy állatokkal foglalkoznék, leginkább a bálnák vándorlását figyelném egy helikopterből, köröznék a tenger felett. Vagy gyerekeket tanítanék énekelni, táncolni. Vagy “motivational speaker” lennék, lelkesítenék embereket, hogy egyedül a saját középpontjukhoz igazodjanak, éljék ezerrel a saját életüket. Vagy író lennék, de az nincs olyan távol attól, ahogyan most élek.
Hogyan befolyásolta mindezt az anyaság? Változott valami a karrieredben, a munkához való hozzáállásodban?
Persze. Kialakult egy viszonylagos egyensúly a családdal és a szakmámmal töltött időszeletek közt. Persze ebből néha kibillenek, általában az éneklés javára. Ezen határozottan szeretnék változtatni. Lili oldalára akarom billenteni a mérleg nyelvét. Szóval jelenleg egy nagyon tökéletlen anyuka vagyok, és igyekszem magam elfogadni és szeretni ebben a tökéletlenségben. A munka hatékonyságát egy kisgyerek tudja növelni, nálam is így van ez. Én is, mint sok más szülő, “lopott” időben dolgozom, amikor Lili alszik, vagy amikor egy-egy délelőtt bölcsiben van. Aztán ha hazajön, igyekszem csak vele lenni, nem telefonálok és ritkán van nyitva a számítógép fedele, ha ő is ott van mellettem.
A kislányod is szeret énekelni?
Neki olyan a zene, mint a levegővétel, már a hasamban magába szívta. Számára az élet abból áll, hogy énekelünk, szavakkal és dallamokkal játszunk. Nagyon jókat improvizál, játszik a dallamokkal, ritmusokkal, a legviccesebb dalocskákat ébredés után, ebben a kómás reggeli állapotban találja ki. A napokban úgy érbresztett, hogy nézegette a lábát, és énekelte hozzá: „Lábujjam, lábujjam, sok-sok lábujjam. Lábujjam, lábujjam, táncba ment a lábujjam…” És persze van otthon színpadja, egy kis sámli, meg egy mikorofonja, és előadja a dalaimat, gesztusokkal, hangsúlyokkal. Nagyon vicces látni ezeket, érzékelem benne picit önmagam, de közben tudom, hogy ő egy másik lény, új dolgokat fog létrehozni.
Úgy tudom, fontos számodra a spiritualitás. Mit csinálsz, ha egy kicsit meg akarod nyugtatni a lelked?
Kifújom a levegőt. Néha észre sem veszem, hogy visszatartom a légzésem. Mozgatom a testem, jógázom, tornázom. Írok magamnak magamról, gyakran csak automatikusan, szűretlenül. Vagy egy-egy konkrét téma kapcsán ömlesztem ki a gondolataimat a gépbe, egy füzetbe. Találkozom a barátaimmal, ők az én biztonságom.És a legfontosabb forrás: Lili tekintete. Vele lenni töltődés, legtöbbször visszaránt középre.
Nő című albumod a nőiséggel foglalkozik. Mit gondolsz, nekünk nőknek miért kell mindig megfogalmaznunk a „nőiesség” mibenlétét, szemben a férfiakkal?
Szerintem a férfiaknak is szükségük van erre, ez nemektől független. Sőt, a férfiaknak talán még nagyobb szükségük van kiforralni arra a kérdésre sokezer egyéni választ, hogy mit jelent ma férfiként létezni a világban. Milyen az, hogy látják a szülést, milyen az, hogy akkor is van mit enni, ha nem ejtenek el mammutot, milyen az, hogy a nők is dolgoznak, milyen az, kisfiúként leszakadni az anyamellről, milyen az, hogy nekik más a testük, mint amelyik testből kibújtak, feszül-e ellentét aközött, hogy be kell hatolni a világba, de közben a nők az érzelmeivel kapcsolatot ápoló, érzékeny pasit szeretik ma igazán… Az első ötletem a Nő folytatására természetesen a Férfi című album volt. De aztán változtattam, most már tudom, Tovább nő lesz a címe. Egyrészt azért, mert amit most a férfiról el akarok mondani, azt elmondtam az Imruskáról írt műben, az Álom-álom, ki a párom című énekelt mesében. Másrészt most úgy érzem, nőként tudok igazán hitelesen írni. Nagyon hajt a kíváncsiság, hogy innen merre tovább, most akkor mi van. Lassan negyven leszek, van egy két és fél éves lányom, egy rakás lemezem, többszáz dalom. Merre van az előre? Merre teljesedem, merre növekszem tovább? Hogyan leszek igazán felnőtt, hogyan tudom meghúzni és tartani a határaimat? Ilyen kérdésekre keresek választ – dalokkal.
Az éneklés szerinted „nemtelen” szakma? Ott nem érződik a nemek közti különbség, a nők hátrányos helyzete?
Másképp hat rám, ha egy férfi énekel, és másképp, ha egy nő. Ilyen szempontból számítanak a nemek. De a szakmámban én nem érzem hátrányos helyzetűnek magam. Az is igaz, hogy én eléggé belefészkeltem magam a királynői trónomba, amit sok-sok év munkájával ácsoltam, kárpitoztam, díszítettem fel. Ebben voltak rohadt nehéz menetek. Fogalmam sincs, hogy ennek mennyi köze volt a nőiségemhez, illetve hogy ahhoz volt-e köze, vagy inkább a karakteremhez, a történetemhez, a múltamhoz.
Mégis csupa férfival zenélsz együtt. Ők minden gond nélkül hallgatnak rád?
Igen, az volt a legelső felvetés, hogy ezt a közösséget én vezetem, az én ötleteim megvalósítására épül fel ez az egész. De ezzel együtt én is hallgatok ám rájuk, nagyon is hagyom, sőt kérem, hogy terelgessenek. Olyanokat hívtam magam köré, akikben megbízom, és akiknek a belső zenéje felizgat.
Szerinted a férfiak mennyire tudnak azonosulni ezekkel a dalokkal?
Majd kezdenek vele valamit, mint ahogyan a nők is. Én nem a nőknek írtam ezt a lemezt, hanem magamról írtam, és hát történetesen nő vagyok. De ha eggyel beljebb megyek, akkor meg sima ember vagyok, ennyi. És itt a dalírás nagy paradoxona: minél személyesebb egy szöveg, minél mélyebben hatol a közös tudattalan rétegekbe, annál több embert szólít meg. A dalban szereplő „én” bárki lehet. A dalaimban feldobott témák nemtelenek, csak talán a nézőpont nőies. A szex, az abortusz, a szülés, a nők mély, egymást támogató barátsága, az ősökkel való viszony, a generációs láncban elfoglalt saját hely egyáltalán nem csak női kérdések, hanem emberi kérdések.
Te egyébként feministának tartod magad?
Nem, de nagyon sokat köszönhetek az előttem élt és mellettem élő feministáknak. Én ma nem írhatnék ilyen dalokat, ha ők nem lettek volna, ha nem lennének ma is.
Kipróbáltad magad íróként is. Miért döntöttél úgy, hogy megírod a Ribizliálom című könyved?
Imádok írni, kiskorom óta grafomán vagyok. Egyrészt magamat terelem az írás által arrafelé, amerre tartani akarok. Másrészt nagyon jól szórakozom, imádok mondatokon gondolkodni. Úgy csinálok mondatot, mint ahogyan dallamot is: jönni akar valami belülről kifelé, ez az egyik. Ehhez aztán keresek egy motívumot, és játszom vele. A Ribizliálommal lezártam egy szakaszát az életemnek, és elkezdtem egy újat, a könyv megjelenése után két hónappal megfogantam. Megvolt az a hitem, hogy az addigi történetem megosztásától változni fog az életem. Ez sokszorosan bejött, a visszajelzések szerint nem csak az enyém, de mások élete is elkezdett változni. És ez nagyon jó.
Tervezel még írni?
Biztos, hogy fogok írni, rengeteg fájl duzzad a gépemben, ott a félig megírt Várandósnapló, ott vannak az utazásaim, ott van az anyaságom első két évének története vázlatokban, és Lapay Tündike és az ő Kurvaképzője, szóval rengeteg minden van. Kivárom az idejét…
Április 17-én és 18-án az A38 Hajón, a tavaszi duplakoncerten a legnagyobb slágerek mellett már az új, készülő lemez dalai közül is elhangzik pár, például a Szaladós is, melynek dalpremierje ehhez a koncerthez kapcsolódik.
Fotó: Trokán Nóra
