Nosferatu egyszerre hideglelősen taszító és delejesen vonzó embervadász. Vámpír. Melankolikusan bolyong, miközben körülötte életre kel a Kálmán Eszter tervezte és építette makettváros. A város vibráló labirintussá alakul, mi pedig figyeljük Nosferatu elegáns áldozatvadászatát. Német expresszionista filmek szögletes és vérfagyasztó világát árasztja magából az előadás. A címszerepben Bercsényi Péter, ihletforrás Murnau és Herzog, az atmoszféra pedig olyan sűrű, hogy szinte vágni lehetne.
Kálmán Eszter külföldi tanulmányai során végigkóstolhatta a legkülönbözőbb színházi tevékenységeket a világítástól a díszletépítésen át a rendezésig. Hazatérése óta elsősorban látvány és történet viszonyát kutatja, ahogy most is.
Az N, mint Nosferatuban nem mindennapi látványra számíthatunk. Az egyetlen szereplő, Bercsényi Péter vámpírja mellett a rengeteg kellék és díszletelem tölti ki a teret. Az átható atmoszférát árasztó színpadi elemek folyamatosan átalakulnak Nosferatu partnereivé. A mozaikos szerkezet azonban történetté kerekedik, Nosferatu beteljesületlen szerelmének kálváriájává.
Az egyedi atmoszférát azonban nem csupán Nosferatu elegáns karaktere és az egyedi tárgyvilág teremti meg. A görög drámákból ismert kart itt fekete-fehér óriásbábok „alakítják”, az ő énekük gombolyítja a történet fonalát, angol romantikus költők versrészleteit énekelve. Az előadás zenéjét Kákonyi Árpád, a budapesti színházi élet megkerülhetetlen zeneszerzője, az Örkény Színház zenei vezetője készítette Friedenthal Zoltánnal, a Pintér Béla Társulat oszlopos tagjával.
A produkció Murnau klasszikus Nosferatujából inspirálódott. A német expresszionista alkotás teremtette meg azt az archetípust, amihez később a filmtörténet számos későbbi alkotója is visszanyúlt, és amely erősen beivódott a szub- és popkultúrába. Az, hogy a vérszívó vámpír érzékeny a fényre, itt jelent meg először, de Kálmán Eszter előadásának is visszatérő eleme.
Az előadást május 15-én és 16-án láthatjuk a Trafóban.
