Tánchónap fotókiállítással az Erkelben és az utcán

2015. május 23.
Május 23-án indul a Tánchónap az Erkelben című programsorozat, melynek nyitóelőadása a Sylvia. A legendás Seregi-alkotás a társulat civil életében kialakuló szerelmi háromszögeket is láttatja az ókori történet előadása közben. Az első produkció előtt nyitják a Magyar Nemzeti Balett történetének legnagyobb fotókiállítását, majd átadják a 2015-ös Seregi-díjat, amelyet egy kiemelkedő tánckoreográfusnak ítélnek oda.

Az Erkel Színház Tánchónap címet viselő programsorozatában két látványos balettet tűznek műsorra: újra repertoárra kerül a Karamazov testvérek és a bizarr szerelmi kavalkádot idéző Sylvia. A június 28-ig tartó eseménysorozat két jelentős eseménnyel indul május 23-án.

A Sylvia első előadása előtt, 18.30-kor nyílik meg a Magyar Nemzeti Balett történetének legnagyobb fotókiállítása a színház teljes épületében és közterületen. A vizuális művészeti színtér Gács Tamás és Emmer László képeit vonultatja fel; a fotókat extra kivitelben, hatalmas méretben állítják ki. Az alkotások a Magyar Nemzeti Balett társulatát mutatják be, általuk pedig megelevenítik a repertoáron tartott előadások leglátványosabb, emblematikus jeleneteit is. A kosztümös sorozat – tehát a teljes képanyag egyik felének – különlegessége, hogy az egyes balett-darabok koreográfiájából mutat eredeti elemeket. Az Operaház balett társulatának tagjai az együttes fennállása óta első ízben vettek részt ilyen nagyszabású műtermi fotózáson. A két évad végi, egy-egy hetes alkotói munkában több mint 40 táncművész vett részt. Solymosi Tamás, Kövessy Angéla és Venekei Marianna irányításával egyedülálló fotósorozat született, mely egy hónapig látható az Erkel közönségforgalmi tereiben, egyes darabjai azonban az utcán is láthatók lesznek Budapest számos pontján.

A megnyitó után, a színházteremben, harmadik alkalommal adják át a Seregi-díjat, mely az aktív koreográfusgeneráció tehetséges alkotóinak elismerését szolgálja. A Tánchónap előadássorozata stílszerűen egy Seregi-klasszikussal, a Sylviával veszi kezdetét. A megkapó Delibes-zenére készült koreográfia ókori görög mitológiai alakok naiv szerelmét feldolgozó történet, mely a legendás Seregi László keze nyomán úgy válik izgalmas, korszerű előadássá, hogy az újrakomponált szövegkönyvben a szerelmi háromszögek megjelennek a bukolikus balettet játszó újkori társulat kulisszák mögötti civil életében is. A darabot hat alkalommal, hármas szereposztásban játssza a Magyar Nemzeti Balett.

Az Opera balettegyüttese – szintén a Tánchónap részeként – Boris Eifman elsöprő sikerű koreográfiájával, a Karamazov testvérek című, sajátos mozgásvilágú előadással zárja az évadot. A darab június 20-tól nyolc alkalommal látható.

Fotó: Emmer László