A legfontosabb hazai indie gitárpop zenekarként emlegetnek titeket, ez mit takar pontosan?
Jólesik, de nem vagyok a címkék híve. Ösztönösen írom a zenéket, és nem egy tudatos stílust képviselünk, hanem ami legbelülről fakad. Fogyasztható zenét játszunk, ami mindenkinek szólhat, és az utóbbi időkben főként billentyűre írtam a számokat. De nem akarok teljesen kitérni a válasz elől. Valóban hatással van rám az a városias popzene, ami a 80-as évek brit zenekaraitól indult, és indie stílusként ismernek. Az is igaz, hogy a zenénk nemcsak szórakoztatás, hanem önkifejezés is, az albumok különböző életszakaszok érzéseit közvetítik. Nem a mainstream zenei elvárásokhoz igazodunk, folyamatosan megújulunk, és feszegetjük a határainkat.
Az angol nyelvű éneklés és az elegáns stílus is saját indíttatásból ered?
Angolul szólnak a dalaink, de nem egy anglomán mánia miatt, hanem mert így tudjuk a legjobban kifejezni a mondanivalónkat, és ez jobban passzol a nemzetközi zenei életbe is. Ami az eleganciát illeti: sosem voltam farmeres, mindig is adtam az öltözködésre, jó példa erre, hogy az apámtól 14 éves szülinapomra zsebórát kaptam. Már kamaszként rajongtam a 40-es, 50-es évek fekete-fehér filmjeiért, ahol mindenki mindig elegáns volt.
Az Amber Smith 15 éve van jelen – kisebb-nagyobb megszakításokkal. 2012-ben jött ki az előző albumotok, közben játszottál a Poster Boy nevű zenekaroddal, szólóban is, majd Hámori Gabival készítettetek egy közös lemezt. Miért három év után jött el újra az Amber Smith ideje?
2013 elején elment Ács Oszkár, a zenekar egyik oszlopos tagja, és úgy éreztem, most más dolgoknak is teret adhatok. De nem tűntünk el, folyamatosan próbáltunk, majd Oleg Toof Zubkov basszusgitáros beszállt a zenekarba. Nyomasztó elvárás, hogy a zenekaroknak folyamatosan jelen kell lenni klipekkel, új albummal és szüntelen koncertezéssel. Én nem szeretném, ha kényszerű pörgésről szólna, amit csinálunk, mert ez megölné a lényeget. Egyébként úgy érzem, pont jókor álltunk neki a hatodik albumnak, mert ez a mostani lemez igazi csapatmunka eredménye lett. Mindenki hozzátette a saját ötleteit a számokhoz. Ilyen gyorsan még nem vettünk fel semmit, egy év alatt kész lettünk vele.
Miben különbözik a Modern az eddigi lemezektől?
Az albumok mindig az aktuális korszakomat tükrözik. Voltak nehéz időszakaim, de most nagyon jó életszakaszban vagyok, és a Modern is egyfajta életigenlés. Slágeresebb, poposabb számok, hangzásában a 80-as évek elejét idézi, innen a címválasztás is. Témáiban ott vannak az élet nagy kérdései: kapcsolatokról, vágyakról, elmúlásról, de van benne szürreálisabb a gyerekkorom nyomasztó tévéműsorait idéző instrumentális dal is. Negyvenévesen az ember elér valahová… Még nem vagyok az összegzésnél, de már rengeteg dolgot átéltem, ezeket az érzéseket vittem bele az albumba.
Mit jelentettek számodra az Amber Smithen kívüli formációk?
A Poster Boyban ketten vagyunk, és játékosabb, tradicionálisabb típusú popzenét játszunk. Noel R. Mayer, a társam New Yorkban él, így most kicsit szünetelünk. Hámori Gabival a véletlen hozott össze, bár már régóta terveztem egy ilyen jellegű lemezt. Ott kettőnk személyisége keveredik, a számokat is rá írtam. A korábbi szólóalbumom pedig egy karcosabb, fájdalmasabb időszakra nyúlik vissza. Lehet, hogy ez versenyfutás az idővel, de minél több dolgot próbálok belezsúfolni az életembe. Október közepén jött ki a Hámori Gabival készített lemez, de már most régi dolognak érzem.
Könnyen írsz?
Az inspirációt nehéz megfogalmazni, és ez a jó benne. Mostanra pontosan ismerem az érzést, amikor jön az ihlet. Vannak időszakaim, amikor a zongora felé sem nézek, mert tudom, hogy értelmetlen lenne. Impulzív ember vagyok, ha jönnek a dalok, szeretem azonnal rögzíteni őket, ha ez nem megy, akkor el is veszítem az érdeklődésemet.
Hogy kezdted a zenélést?
Sokan azt hiszik, hogy budai orvoscsaládból származó, elkényeztetett srácból lettem művész. Nagyon más a helyzet. Csepelen nőttem fel, az apám varrógépműszerész volt. Egyszerű életet élt, de megértett, támogatott. A szüleim nem voltak zenerajongók, tinédzserként vetettem bele magam a zenehallgatásba. A 90-es évek elején, nem volt olyan zene itthon, ami megérintett volna, a mainstream nem jött be, és a 80-as évek magyar alternatív zenéje sem szólított meg, nem is éreztem időtállónak. Az első külföldi zenecsatornákon találkoztam először az engem is megérintő városias popzenével. Kezdetben az otthoni kis gitáron bohóckodtam, nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy ez csak egy vicc, nincs közöm a valódi zenészekhez. Egyre intenzívebbé vált a zene iránti vágyam, és folyamatosan képeztem magam autodidakta módon zeneileg és nyelvileg is (angol). Eleinte a Fanzine zenekarban, Joséval (Simon Józseffel) játszottam gitárosként, akkor még nem hittem, hogy tudnék frontember lenni. De ez adta az alapját az Amber Smith 2000-ben való indulásának, és szép lassan felismertem magamban azt, amire valóban képes vagyok.
Frontember lettél, és az erős karakterek is automatikusan beállnak mögéd.
A zenekar életében én vagyok az oszlopos tag, az összefogó erő. Nem igazán hiszek a száz százalékig demokratikus csapatokban, szükség van egy erős irányítóra. Az Amber Smith számok 80 százalékát én írom, anyagilag is többet fektetek bele. De hozzáteszem, hogy egy zenész számára nem megalázó egy kreatív ember alá dolgozni. 2006–2007-ben Yonderboijal dolgoztam, együtt turnéztunk, de alapvetően az ő víziója teljesült, és ez így volt jó.
Folyamatos a pörgés, lehet emellett családi életet élni?
Van egy kilencéves lányom, aki egy korábbi kapcsolatomból született, én pedig a kétéves kisfiammal és az anyukájával élek. Elismerem, nem vagyok könnyű ember, nehéz lehet velem együtt élni. A szó rossz és jó értelmében is művészlélek vagyok, iszonyú nehezen élem meg a dolgokat, bár kontrollálom magam. Mindenen megbántódom, pedig az eszemmel tudom, hogy butaság. A párom szerencsére nem művész, épp elég egy problémás ember egy kapcsolatban. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy egészen apró szépségek is az egekbe tudnak röpíteni, és értékelem a hétköznapokat is. Nagyon szeretek apa lenni, mindig is vágytam rá, kikapcsol a játszóterezés és a bábszínház is.
A zenén kívül mi okoz még örömet neked?
Ha tehetem, utazom. Éltem Angliában, Írországban és Németországban is, de jártam Japánban, Koreában, Hongkongban, Vietnamban. Sok helyen koncerteztünk, de imádok turistáskodni is. Azt hiszem, hogy ez a mai világban már csak elhatározás és persze anyagiak kérdése.
Mit mondanál valakinek, aki most indul el a pályán?
Lehet, hogy fennkölten hangzik, de ha az ember tehetséges, és kitartóan, szívvel-lélekkel csinálja, előbb-utóbb elér valamit. Persze rengeteg energiát és befektetést követel ez is, mint minden vállalkozás. Nem tartom jó indulásnak a tehetségkutatókat, mert ezek azt sugározzák, hogy centivel mérhető a zene. Meggyőződésem hogy sokan a nagy zenészek közül nem állnák meg a helyüket egy ilyen típusú megmérettetésben. Ha valaki jó abban, amit csinál, az biztosan megtérül egy idő után…
