Mi már olvastuk: Mary Alice Monroe – Nyári emlékek

2015. augusztus 28.
Minden pénteken olyan könyvekről írunk nektek, amelyeket mi már olvastunk, szerettünk és jó szívvel ajánlunk.

Mary Alice Monroe: Nyári emlékek

Az első mondat: „Carson a szokásos számlákat és hírlevelek végtelen sorát nézte át, amikor a kezébe akadt egy vastag, elefántcsont színű boríték, rajta az ismerős, kék tintával és kézírással, valamint a Carson Muir kisasszony címzéssel.”

A történet: Három teljesen eltérő vérmérsékletű lánytestvér és bölcs nagymamájuk történetét meséli el a regény. A még mindig gyönyörű idős asszony a szülinapja apropóján hívja meg az unokáit, akik gyerekként számtalan felhőtlen nyarat töltöttek együtt a tengerparti házban. A lányok azóta felnőtt nőkké cseperedtek és a súlyos gondok cipelése mellett már elfelejtették, milyen volt gondtalanul élvezni az életet, értékelni a fontos családi kötelékeket. A könyv egy trilógia első köteteként a tipikus szingli életet élő Carlsonnal foglalkozik legtöbbet, akinek a látszólag csillogó életét komoly gyerekkori traumák és a szüleivel való konfliktusos viszonya árnyékolja be. A lány a testvérei, a tenger, egy palackorrú delfin és egy vonzó férfi segítségével megpróbálja újraértelmezni az életét.

Az erőssége: Könnyed, nyári olvasmány, mégis könnyen belefeledkezhetünk. Gördülékeny nyelvezette ellenére nem üres, sablonos könyv. A főszereplők izgalmas és fejlődőképes karakterek, nem egy tündérmeséből szakadtak ki. Alkohol problémákról, autista kisgyerek neveléséről, depresszióról és megromlott házasságról is olvashatunk. Ha pedig elég nyitottak vagyunk ilyesmire, akkor egy palackorrú delfinhez fűződő szál segítségével, kapunk egy kis természetvédelmi ízelítőt is. Mindez egy cseppet sem unalmas, vagy lehangoló, csak engedjük sodortatni magunkat az érzelmek kavalkádjával.

Az íróról: Mary Alice Monroe Dél-Karolinában él, művei rendre az amerikai bestsellerlisták élén landolnak. Eddig 19 könyve jelent meg Amerikában – köztük két sikeres gyerekkönyv is -, míg itthon a Nyári emlékeket adták ki elsőként. Számos díjat nyert, köztük az International Book Awardot. Regényeiben közösek a finoman ábrázolt női életutak és az erős déli nőkről mintázott karakterek. Az írónő aktív környezetvédő, több zöld szervezet tagja, így minden írásában megmutatkozik a természet iránti elkötelezettsége.

Hol, mikor olvasd: Ha mi magunk már túl is vagyunk a nyaraláson, olyan jó felidézni a strand illatát, a homok szemcséit és a régi szerelmeket. Ezt a jóleső érzést kaphatjuk meg a regény olvasása közben egy kád forró vízben, vagy egy árnyékos padon ülve a parkban. Ha film lenne, azt mondhatnánk igazi barátnős program.

General Press, 2990 Ft

Portré: Barbara Bergwerf