Miért pont a 41 éves szerb írónőre, Milena Marković-ra esett a választásod?
Ó, nem tudtam. 41 éves? Tényleg? Ha ezt tudom, akkor nem. Azt hittem, fiatalabb. Merthogy ez is egy szempont a férfiaknál, hogy fiatal nő, idős nő…
A 41 már nem fiatal?
De, abszolút fiatal. Sőt, nőisége teljében van. Az egy nagyon jó kor a nőknél. Tapasztalataim alapján, úgy vélem, hogy 41 éves korban a nők már mindent tudnak, túl vannak nagyon sok mindenen, általában már szültek is. De ha nem szültek, akkor is túl vannak sok mindenen. 30 éves korukra érnek be, mint nők. Ilyenkor viszont sokan megijednek: „hűha, elkezdtem öregedni”, holott, nem jól látják. Valószínűleg a társadalom sugallja ezt, meg a férfiak, pedig akkor kezdődik igazából az élet, akkorra teljesednek ki, válnak nővé. Az már csak rajtuk múlik, hogy ez meddig tart, mennyire szabadok.
Hogy jött a Babahajó? Ismerted a darabot?
Nem ismertem. Sándor Juli találta, ő látta a szerb előadást, ami állítólag híres, amiből aztán én is láttam részleteket. Teljesen másfajta ízlésvilággal csinálnak színházat Szerbiában.
Nyersebb?
Nyersebb, igen. Meg közelebb áll valami nagy közösségi együttcsináljuk dologhoz. Abból indulnak ki, és teljesen igazuk van, de én másképp tudok színházat csinálni. Szeretnék olyat, csak nem tudok. Nálam a látvány alapvetően fontos.
Mennyire tér el az átdolgozás az eredetitől?
Nem tudom, olvassa ezt az írónő? Hát, eléggé átírtuk. Egy nehezen használható nyersfordítást találtunk. De néztük az eredetit is, ami tele van titkokkal. Valamennyire próbáltuk úgy megírni, hogy ezeket a titkokat megfejtsük. Úgy gondolom, hogy az eredeti szándéktól, az eredeti darabtól, a lényegétől nem tértünk el. A szövegen sokat változtattunk. Részben azért, mert más kultúrákban vannak mesék, amik a mi kultúránkban nem is ismertek, holott valószínűleg ott alapmesék. Másrészt meg ilyen a munkamódszerem, hogy használom a próbán elhangzó tévedéseket, elszólásokat, félrebeszéléseket, amik nagyon fontosak és lényegre törők szoktak lenni. Ilyeneket beépítettünk. De a darab lényege mégiscsak megmaradt.
Mesefigurák az eredeti darabban is szerepelnek?
Abszolút. Erre épül az egész. Meséken keresztül látjuk ezt a női sorsot.
Magyar mese is van benne?
Nincs. Ennyire nem frissítettük fel. Nagyrészük univerzális mese, a világ nagy mesekincséből, kollektív tudatunkból: leginkább a Grimmék által leírt, de mégis ősi mesék, például a Hófehérke vagy az Aranyhajú leány. Sokfajta mese van benne – ezt használja Marković a női főszereplő egy-egy korszakának, élethelyzetének, kapcsolatának kifejezésére. Tudjuk, hogy ezek a mesék milyen súlyos dolgokat tartalmaznak, csak a gyerekkorban a tudatalattira hatnak, itt viszont ki vannak bontva. Ez egy felnőtt darab. Nehogy gyerekeket hozzanak, mert tele van szexszel!
Mit jelent számodra ennek a főszerepelő nő karaktere?
Súlyos kapcsolatokon keresztül vezető életút. Egyrészt benne van a szabadságra való törekvés: egy ember hogyan tud szabad lenni? Ami szabadságot el tud érni, azt talán csak a művészetén keresztül tudja, ezért válik művésszé. Az élete számára szinte kezelhetetlen, minden a környezetétől függ, jelen esetben a férfiaktól. Nemcsak a karakter fogott meg, hanem az is, hogy annyiféle kapcsolat van ebben a darabban. A kapcsolatok építik az életünket. Az életünk kapcsolatokon múlik, ezek építik a társadalmat. Ezek milyensége a legfontosabb alkotóeleme a társadalomnak, annak milyenségének. Hogy miért vagyunk ilyen rossz helyzetben, az nagyon jól lemérhető a makró világunkban, a kapcsolatainkban.
Akkor lehetne férfi is ez a főszereplő?
Abszolút lehetne! Másképp, persze. Nagyon messze állunk a szabadságtól. Szabadságra törekszünk, szinte minden pillanatunkban, valami önállóságra. Jól látom a gyerekeimen is, hogy egész kiskoruktól önállóságra, szabadságra, függetlenségre törekszenek, és ez a legkevésbé lehetséges. A szülők, a szerelmeink meghatároznak minket, az iskola meghatározza, hogyan éljünk. Erre ad egyfajta választ a darab: a szabadság például a művészetben van – a létrehozásában, az élvezetében. Nem a céljainkban, hanem a pillanatnyi döntéseinkben. Célokra persze szükség van, de az út megválasztása fontosabb.
Az első kép, amit kiválasztottál az előadás kommunikációjához Ruth Orkin Amerikai lány Olaszországban 1951-es fotója volt. Miért pont ez?
Egyszer csak a szemem elé került. Ránéztem a képre és azt mondtam: hát ez maga a darab! A fotón lévő lány lehunyt szemmel próbál sok-sok különböző dolgot jelentő férfitekintet tüzében áthaladni. A maga útján próbál menni, de csak lesütött szemmel tud, olyan durvák, olyan erősen meghatározók a nézések.
Ha mozgókép lenne, még füttyentenének is…
Igen, és ez mind mi másról szól, minthogy „akarom ezt a nőt”; szexről, arról, ahogy a férfiak testi vágyai és ösztönei erősen meghatározzák a nőket.
Déri Mikivel gyakorlatilag rekonstruáltattad a fotót. Miért ragaszkodtál hozzá?
Hát, elsősorban a jogdíj miatt, ezt a képet nem használhattuk. A kényszer sokszor egy sokkal jobb megoldást hoz. Ez volt az a kép, aminek nagyon sok köze van a darabhoz, csak nem használhattuk, és hát miért ne rekonstruálhatnánk, gondoltam? Így a mi szereplőink vannak rajta. A színház is így alakul, a TÁP színház dolgai is sokszor kényszerből születnek. Ha sokáig dolgozom egy darabon, az is számtalanszor kényszerből van. De attól lesz aztán belőle valami jobb és átgondoltabb a végére.
Akkor figyelsz a jelekre?
A jelek figyelnek rám… Nem figyelem, hanem hagyom működni.
Nem ragaszkodsz egy fix koncepcióhoz…
Általában nem tudom előre a darabot. Van, hogy van konkrét témám, például a korrupció. De, ha találok egy darabot, ami érdekel, azt szeretném jobban megismerni, ezért rendezem meg. Végeredményben inkább kérdéseket szeretnék feltenni, mint megoldásokat vagy választ adni erre vagy arra.
László Attila zeneszerzővel dogozol együtt a darabban. Úgy tudom, először.
Igen, ez is egy „kényszer” volt, egy véletlen. Egy pályázat kapcsán találkoztunk. S tudva már ezt a dolgot, hogy a kényszer milyen jó megoldásokat szül, felkértem ehhez a darabhoz. És igazam lett.
Mennyire érzi ezt a világot?
Érzi, nagyon jól lehet vele dolgozni. A stílus nem feltétlenül az enyém, mármint az ő egyéni, saját stílusa. De iszonyú jó zenész. Egy színházi munkában mindenféle kényszerek vagy akarások alapján átalakulnak a zenék. De a dallamokat ő szerezte, és csodálatos embert ismertem meg benne. Drága, édes ember!
Hogy jött az óriásbábu ötlete?
Sokáig nem találtuk ki a díszletet, de egyszer csak beugrott, hogy legyen két óriásbábú. Horváth Márk a bábos osztályban jár, ők tudnak ilyet készíteni, és úgy döntöttünk, hogy legyen két óriási Jancsi és Juliska, ami nekem is fontos mese volt gyerekkoromban. Ehhez jött még a tehetséges, fiatal festő-látványtervező, Juhász Nóra, aki a bábokat egy koherens látványvilágba foglalta. Juhász András videóművész, mostanra oszlopos TÁP Színház alkotótárs vetítésével és a fénnyel együtt komplex vizuális élményben lesz részünk, reményeim szerint.
Nagy a fluktuáció körülötted. Mikor mondod valakinek azt, hogy köszönöm szépen, ennyi volt?
Amikor nem dolgozik. Feltéve, ha nem ő mondja nekem, például mert nem bír elviselni engem, a stílusomat, a káoszt, amivel egy próbafolyamatot elkezdek. És amikor valaki vagy valakik nem tudnak egyetérteni a körülményekkel, de nem is segítenek megváltoztatni. Vagy ő válik meg, vagy én győzőm meg, hogy így nem érdemes továbbcsinálnia. Van egyfajta általános káosz is, amit nehéz elviselni. Ilyen a független lét, nehéz egyeztetni, hogy ki mikor hol tud jelen lenni.
Benned van káosz?
Van, abszolút. Káoszból indítom a dolgokat. Ha megtetszik egy darab, elkezdek dolgozni vele, és egyszer csak úgy érzem, fogalmam sincs, mit akarok. Ehhez nehéz kapcsolódni, de a káoszból mindig rendet rakok a végére. Ha elhatározom, hogy valamit megcsinálok, akkor azt be is szoktam fejezni. Van egy számomra is elviselhetetlen része ennek a káosznak, amikor azt gondolom, hogy nem lesz belőle semmi. De mostanra már tudom, hogy amikor az ember ezen túljut, akkor indul be igazán.
Ha valaki bízik benned és végigmegy veled ezen az úton, akkor a végére összeáll, benne is.
Igen, összeáll, muszáj összeállnia, előadásnak lennie kell. És a végére van, aki még meg is szeret, és legtöbbször jó közösséggé formálódik a csapat. Annyi idő alatt kell kész lennie egy előadásnak, amennyi idő van rá. Ha egy hét van rá, akkor egy hét alatt…
Nagyon bátran használod a humort egész komoly témáknál.
Hát igen, ez fontos! Humorral lehet leginkább fogékonnyá tenni az embereket a legkomolyabb dolgok iránt, hatni rájuk.
Mondj még valamit, ami fontos a darab kapcsán.
Nem tudok… Ne nagyon változtasd meg, amit mondtam, ne írjál bele új, különleges szavakat, mert azt nem bírom!
Fotó: Trokán Nóra (Katona József Színház), Déri Miklós
A Babahajó című darabot szeptember 10-én mutatják be a Trafóban. Bővebb infó itt!
