Madonna kifulladásig – Parti három évtized slágereivel

2015. október 23.
Aki volt már a Steiner Kristóf által celebrált Madonna-maratonok közül bármelyiken is, azt nem kell győzködni, akinek ez eddig kimaradt, annak íme az ajánlóvelél. Szeretettel.


Szombaton este 10 órakor startol az „ájulásig Madonna” parti a budapesti Alteregóban – az esemény Madonnának dedikált koktélját, a Hard Candyt, szólunk előre, akciós áron kínálják –, 11.30-kor pedig már nyeremények és meglepetések találnak gazdára a legszégyentelenebbek és a Madonnáról legtöbbet tudók között. Éjfélkor az Alterego dívái, Lady Dömper, Betty Blue, Giselle és Mary Lue mind a popkirálynő inspirálta műsorszámmal tűnnek fel, ha pedig a Madonnára hajazó szerelésben érkezünk, akár még a pódiumra is feltessékelhetnek. (Csúcsos melltartók, bőrdzsekik, szépségpöttyök, lyuggatott harisnyák, elő a szekrényből!)

A Tel-Avivból hazalátogató Kristóf ezúttal is a BudapestBounce bulikról ismert Ernie Tisch-sel pörgeti a lemezeket. A session szokás szerint régi és új slágereket is fevonultat, de olyan Madonna dance-himnuszok is előkerülnek az utóbbi három évtizedből, amelyeket igazságtalanul hanyagolt el a média: demók, elfeledett számok, kiadatlan, hivatalosan sosem megjelent dalok. Lesz mire rázni, az egészen biztos – kifulladásig.

Helyszín: Alterego Budapest (Dessewffy–Nagymező-sarok)
Időpont: 2015. október 24., este 10h
Belépő: 1000–1500 Ft

További infó ITT!