Három darabot mutat be a Szegedi Kortárs Balett

2015. november 30.
December 2-án három koreográfus darabját mutatja be a Szegedi Kortárs Balett a Müpában: Juronics Tamás és Zachár Lóránd koreográfiája mellett az olasz Enrico Morelli legújabb, Moderato Cantabile alkotása kerül a színpadra.

Zachár Lóránd Árnyak és vágyak című koreográfiáját a tehetetlenség törvényét megfogalmazó Isaac Newton műve, a Philosophiæ Naturalis Principia Mathematica ihlette. A törvény kimondja: minden test nyugalomban marad vagy egyenes vonalú egyenletes mozgást végez mindaddig, míg ezt az állapotot egy másik test vagy mező meg nem változtatja.
Stephen King „minden mindennel kapcsolatban van” elve alapján a fizikából kiragadva ezen törvény alkalmazható az élet és a sors kapcsolatára. Ez a tehetetlenség hat az emberi életre is, a történéseket, legyen az jó vagy rossz, a sorsunk irányítja. Bármennyire is úgy érezzük, hogy mi vagyunk életünk igazi irányítói, ez csak öntelt képzelgés. Valójában csak árnyékként követjük egy felfoghatatlanul óriás intelligencia terv szerint működő gépezetének akaratát. Mindössze arra kaptunk esélyt, hogy a velünk zajló történéseket felfogjuk, értsük, értelmezzük. Nem mi vetünk árnyékot a világra, hanem mi magunk vagyunk a világra vetett árnyék, ami vágyai delíriumában tehetetlenül követi az események alakulását.

A Catulli Carmina, amelyet Juronics Tamás koreografált, Carl Orff a lírikus költészet egyik legjelentősebb ókori alakjának, Catullusnak verseire építette művét. Catullus szenvedélyes, nem ritkán pajzán verseket írt a férfi-női kapcsolatról, szerelemről, testi vágyakról, lelki hevületről. A Catulli Carmina lendületes, játékos zenei nyelvet használ az olykor sikamlós téma megjelenítésére. A táncjáték pedig vicces, mi több, pikáns, frivol stílusban avat be a két nem közti vonzalom rejtelmeibe. Bohózat a megtermékenyülés rítusáról.

Az est harmadik koreográfiája, az olasz Enrico Morelli nevéhez köthető. A Moderato cantabile a szenvedélyről szól, a hiányról; az érzelmi életet idézi fel, a szerelemről próbál mesélni anélkül, hogy beteljesítené, pusztán kirajzolja az alatta megbúvó térképet. A színpadon szoba – téren és időn kívül -, mely meghatározott, állandó minták szerint létezik. A figurák ebbe a térbe érkeznek, a „máshol levés” terébe, ahol kitörölhetetlen nyomot hagynak maguk után: különböző ösvényeken indulnak el, melyek barázdanyomain a szabadság terei sejlenek fel, ha mégoly illuzórikus és illékony formában is.

Bővebb információ a december 2-ai előadásról ITT!