Van egy rakás gyogyós férfi. Testvérek, de legalábbis rokonok. Egyik dinkább a másiknál, agyba-főbe verik egymást – bütykös hattyúval, vájdlinggal, fakanállal és szóval –, egy ritkásan lakott sziget használaton kívüli szanatóriumában élnek, együtt hálnak, szeretik a sajtot, szívesen tollasoznak, és lányokról álmodnak nulla–huszonnégyben – ám kéznél csak csirkék, malackák és báránykák vannak… Világos, dán filmmel van dolgunk.
De menjünk elölről. Férfi testvérpárt hagy magára haldokló, idős apjuk, a búcsú-videokazettán drámai üzenettel: bocs fiúk, a vér szerinti papa más. Gabriel és Elias – gyász ide vagy oda – hajóra és vízre száll, irány a sziget és a kísérletező-tudós édesapa, aki a hírek szerint bár különös ember, él és virul. A düledező szanatóriumban azonban csupa meglepetés, mindjárt három másik testvér és egy komplett állatfarm fogadja a gyökereiket kutató fivéreket.
Ha nem Anders Thomas Jensen (Zöld hentesek, Ádám almái) rendezte volna a filmet, ebből még valami korrekt családi dráma is kibontakozhatna, a családfakutatás közben a szívben terebélyesedő fájdalommal, majd a megváltoztathatatlan felett érzett feszült nyugalommal. A Férfiak és csirkék úgy viszi végig mindezt, hogy csak egyetlen aprócska cserét kell megejtenünk: a korrekt helyett bizarrt írunk, és mehetünk is tovább.
Sátáni kacajjal dől el az összes stoptábla (morális, etikai, vallási), de ha csak öncélú csúfolódásról lenne szó, a tudomány, a genetikai elméletek és mindenféle hitbéli meggyőződés kifigurázásáról, elintézhetnénk annyival, hogy ilyen kreténnek lenni végül is népszerű dolog manapság, jót nevettünk, fiúk, köszönjük, alásszolgája. Anders Thomas Jensen azonban ezúttal is valami nagyon emberire mutat rá, miközben a legmélyebbre kódolt tabuk csuklanak össze a felismeréstől.
A Bibliától Kafkáig megyünk, az ártatlanságtól a bűnbe esésig, a megbocsátástól a szeretetig – szárnyasok, emlősök, óvodások, nyugdíjasok statisztálnak hőseink útkereséséhez –, de akármilyen mélységekbe is szállunk alá az abszurd birodalmába (márpedig a szanatórium sötét pincéjénél abszurdabb hely nincs), zseblámpával is jól látszik: a kik vagyunk, honnan jöttünk, kiből/miből és mivégre vagyunk kérdésekre kell jelentkeznünk válaszért. (Még happy endről is gondoskodnak, de nagy megkönnyebbülésre azért ne számítsunk.)
A gyagyásabb testvért alakító Mads Mikkelsen – a sűrű szexuális késztetéseit sűrűn kielégíteni kényszerülő Gabriel – úgy tökéletes, ahogy van, aki csak miatta megy el a moziba, már nem kelt fel hiába aznap. De a többiekre sem lehet panasz. Miközben persze felháborodni is ér: minden második snittnél hatalmas tabukon és piros felkiáltójeleken gázolunk át sáros cipővel, ami bűnt, mocskot, csúfságot csak el lehet képzelni, az itt szembejön. És mégis: messze az egyik legeredetibb, legszórakoztatóbb, legbátrabb film az utóbbi időkből. Tényleg aranykötésben, jókedvvel, bőséggel érkezik a gyalázat első osztályú dán színészektől – ne féljünk szeretni.
Premier: február 18. (Vertigo Media)
Korhatár: 16 éven felülieknek
