Úgy tudom, korábban is dolgoztál Gergye Krisztánnal. Hogyan rukkoltatok elő ennek a darabnak az ötletével?
2013 nyarán dolgoztunk közösen, akkor egy Egon Schieléhez kapcsolódó darabon dolgoztunk, amire azért kértek fel, mert korábban már készítettem egy táncfilmet Schieléről. Akkor egy osztrák kulturális intézmény kötött össze minket, így állítottuk össze az első közös munkánkat, ami – azt hiszem, bátran mondhatom – nagyon jól sikerült. Ez persze nagy kísérlet volt számomra, mivel én elég klasszikus háttérrel rendelkezem, Krisztián pedig inkább kortárstáncos közegből érkezik. De azt hiszem, mindketten nagyon nyitottak és kíváncsiak voltunk, ezért is alakult ilyen jól az együttműködésünk. A Schiele premierje után Krisztián Bécsbe látogatott, ahol éppen volt egy kiállítás Kokoschka munkáiból. Együtt mentünk el megnézni a kiállítást, ő pedig azt mondta: „kéne csinálni egy darabot Kokoschkáról!”. Ez akkor még csak félig vicc volt, de végül úgy alakult, hogy ismét közös munkába vágtunk.
A darab vázát adó történet valójában jól megragadja azt a nagyon univerzális lelkiállapotot, mikor valaki kicsit megőrül egy szakítás után. Ez a motívum inspirált titeket a darab megalkotásakor?
Már rengeteg mű készült Oscar Kokoschka és Alma Mahler viharos szerelmének történetéről, amik mind ezt az őrült szerelmet állították középpontba. Ebben azonban megvan a veszély, hogy egy nagyon giccses történetet mesélünk el. Mi nagyon szerettünk volna mélyre menni, a lelkek mélyére és megfejteni, hogy mik történtek ott. Ezért kiindulási pontként két kérdést tettünk fel: miért csináltatta meg a bábut, és mi vitte rá, hogy egy éjszaka elpusztítsa? És bár nagyon izgalmas a szerelem és gyűlölet keveréke a két főhős között, arról sem szerettünk volna megfeledkezni, hogy milyen események zajlottak éppen a világban: a világháborúk, amik szintén rímelnek erre a forrongó állapotra. Aztán megpróbáltuk ezt az egészet valahogyan a mai korra vetítve is értelmezni.
Alfonso Cruz azonos címmel írt regényt. Ebből a műből is merítettetek?
Csak a címet vettük Cruz regényétől. Krisztián olvasta a könyvet, de furcsa módon nem létezik német fordítása ennek a műnek, így én nem tudtam elolvasni. De egyébként is rengeteg alapanyagunk volt, amiből merítkezhettünk!
Nagyon érdekes a játék az emberek és a bábok között. Különösen izgalmas a jelenet, mikor Alma Mahler bábjával táncolsz, de úgy tűnik, mintha a bábu irányítana téged.
Igen, ez az elején van a darabnak, mikor próbáljuk elmesélni milyen Alma Mahler karaktere. Ez a jelenet azt szimbolizálja, hogyan kerül ütközésbe a régi Alma és az új Alma jelleme a színpadon. Látja, mi az a mód, ahogyan a történelem számon tartja őt, mint nagy művészek szeretőjét, amivel szembe kerül valódi jelleme. Ez a jelenet képezi a hidat Alma Mahler karakterfejlődésében.
Gondolom sokat kutattál Alma Mahler életével kapcsolatosan. Milyen nőnek látod őt?
Számomra egyszerre volt lenyűgöző és megdöbbentő, hogy mennyire tehetséges volt ő maga, és hogy ennek ellenére mennyire megkötötte a kezét a korszak, amelyben élt. Mindig nagy férfiak árnyékába kényszerült, ettől pedig nagyon keserűvé vált. Függőjévé vált a hatalomnak, amit a férfiak kontrollálásán keresztül szeretett volna kiélni. Sokszor femme fatale-ként mutatják be, akit egyszerre szeretnek és gyűlölnek, de valójában mindenki elég mostohán bánt vele. Senki nem látta meg, mennyire szenvedett attól, hogy nem tudta beteljesíteni önmagát, miközben arra volt kárhoztatva, hogy tehetséges férfiak múzsája legyen. Ha jól belegondolok, tökéletesen meg tudom érteni, miért viselkedett úgy, ahogy. Azt hiszem, ha ma élne, igazán sikeres művész lehetne.
Korábban már említetted, hogy klasszikus oktatásban részesültél. De ezek szerint nyitott vagy a kortárs táncformák felé is?
Ma már sokkal ritkábban használom a klasszikus balett-technikát a színpadon. Egyszerűen unalmasnak találom. Persze örülök, hogy tíz éven keresztül ezzel foglalkoztattam, de már nem ezt szeretném megmutatni az embereknek. Ebben a darabban az a különleges, hogy minden vegyül benne: ott vannak a klasszikus balett mozdulatai, van rajtam spicc-cipő, miközben rengeteg a modern elem, sőt még az improvizáció is. Ez fantasztikus kihívás volt, mintha egy este alatt az egész tánctörténeten átnyargalnék.
Ha jól tudom, a tánc mellett tanultál a Harvardon is, és most is dolgozol tudományos területeken, melynek lényege, hogy kapcsolódást teremts a tudományok és művészetek között. Hogyan képzeled ezt?
Szeretném a művészetet és kiváltképp a táncot olyan új módon alkalmazni, hogy valódi hatást gyakorolhasson társadalmunkra és annak problémáira. Az általános felfogás szerint a tudomány az észhez, míg a művészetek az érzelmekhez kapcsolhatók, de azt hiszem ha tényleg szeretnénk változtatni valamin, akkor az eszünkre és a szívünkre is szükségünk van. Ezért szeretném ötvözni ezt a kettőt. Hiszem, hogy a művészet beszélhet olyan fontos témákról, mint mondjuk a klímaváltozás vagy akár a migránsok helyzete.
De hogyan kommunikálhatóak hatékonyan az ehhez hasonló társadalmi problémák egy olyan, a többség által nehezen dekódolható műfajon keresztül, mint a tánc?
Valóban nehezen értelmezhető, de én épp ezt a problémát szeretném áthidalni. Érdekes például, hogy ennek a darabnak a premierje előtt két héttel egy szír kollégámmal készítettünk egy darabot a méltóságről. Majd néhány nappal később már úton voltam Magyarország felé, mikor a vonatokat megállították a migránsok miatt. Akkor szíven ütött, hogy mennyire más néha a valóság. De hiszek benne, hogy mikor a politika csődöt mond, a művészetnek még mindig tud változtatni. Mikor különösen nehéz időket élünk, akkor van a művészetnek a legnagyobb ereje.
Fotók: Dömölky Dániel
