Jönnek a legjobb rövidfilmek

2016. március 29.
Közeledik a nagy várakozással övezett 4. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. Március 30. és április 3. között szuper nemzetközi és magyar rövidfilmeket láthatunk a Toldi moziban.

A nemzetközi versenyprogram három blokkjának válogatásában olyan filmek szerepelnek majd, mint az idén februárban Oscar-díjat nyert Stutterer (Dadogó) vagy a legutóbbi Európa Filmdíj győztese, a horvát Picnic (Piknik) című film, de bekerültek a válogatásba olyan alkotások is, amelyek a Sundance, a Berlinale vagy a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos programjaiban versenyeztek.

A magyar programba összesen 30 filmet válogattak be. A magyar közönség a Friss Húson láthatja először Bucsi Réka új, LOVE című animációs filmjét, amelynek világpremierje a Berlinalén volt, és a napokban az egyik legrangosabb amerikai fesztiválon, az SXSW-n vetítik. A korábbi rövidfilmjeivel nagy sikereket arató Kárpáti György Mór Gólyatábor című munkája szintén a Friss Húson mutatkozik be, csakúgy mint Fabricius Gábor új filmje, a Dialogue.

Emellett számos figyelemre méltó alkotás került a versenyprogramba a hazai filmes oktatási intézményekből (Budapest Metropolitan Egyetem, ELTE, MOME, SZFE), valamint a Média Mecenatúra által támogatott filmek is megjelenési felületet kapnak.

A tavalyi Friss Húson bevezetett programszerkesztési koncepciónak megfelelően az animációs és az élő szereplős filmek idén is közös blokkokban, de külön kategóriában versenyeznek. A fesztivál záróünnepségén három fődíjat osztanak ki: a legjobb magyar élő szereplős, a legjobb magyar animációs, és a legjobb nemzetközi élő szereplős/animációs filmnek járó díjat.

Bővebb infót ITT találsz!