5 izgalmas tény A szüfrazsett című film kapcsán – Marie Claire Filmnapok

2016. április 19.
Az először megrendezett Marie Claire Filmnapokon rengeteg izgalmas filmet, köztük A szüfrazsettet is megnézhetitek. Cikkünkben a Carey Mulligan, Meryl Streep és Helena Bonham Carter főszereplésével készült filmmel kapcsolatos, öt legizgalmasabb tényt áruljuk el nektek!

1. Nem feminista műnek íródott

A forgatókönyvire, Abi Morgan, aki egyébként A vasladyt is írta, azt nyilatkozta, ez egy nők által készített film, amelyben olyan nők szerepelnek, akik a női egyenjogúságért harcoló nőtársaikat formálják meg, amelyet nem a feminizimus szült, hanem sokkal inkább a kíváncsiság. “Ez a mozi alapvetően sokkal inkább a történetmesélés szándékával jött létre, nem pedig a feminista indíttatásból.” – mesélt erről a forgatókönyvíró, hozzátéve, hogy az esélyegyenlőség fontosságának kérdése egyre erősebben érezhető minden területen, ahogyan a filmiparban is. „A film is része lett ennek a globális diskurzusnak, ami nagyszerű és hasznos dolog.”

2. Tényleg a brit parlamentben forgatták

És hogy miért is lenyűgöző ez? Egyrészt, mert soha korábban nem forgattak itt filmet, másrészt azért is, mert ez volt az a hely, ahonnan a nőket távol tartották évszázadokig. Igazi jelképes épület a szüfrazsettek elszánt harcában, amely ezúttal vendégül látta a főleg nőkből álló stábot…

3. Profi harcosok is voltak köztük

A film kapcsán került előtérbe az az információ is, hogy a szüfrazsettek táborát egy mintegy 30 fős, kőkemény társaság is erősítette. Ezek az asszonyok remek jujitsusok voltak (mesterük pedig Edith Garrud volt), akik adott helyzetben Emmeline Pankhurstöt és a mozgalom más vezetőt is meg tudták védeni. Feladatuk az volt, hogy megakadályozzák, hogy a menekülő szüfrazsetteket megóvják a letartóztatástól.

4. A mozgalom ellenes propaganda

A mozgalom komoly ellenhullámot indított el a szüfrazsettek idejében, így az az azt ellenző körében kialakult „macsó kritikák” között számos, népszerű szlogen keringett akkoriban. Paródiák, karikatúrák, viccesnek szánt képeslapok és egyéb hasonló remekművek igyekeztek úgy beállítani a szüfrazsetteket, mint „kiöregedett szolgálólányokat”, „unatkozó szingliket”, vagyis elviselhetetlen és nevetséges társadalmi reformereket. 

5. Elismerés a szüfrazsett-leszármaszottól

A legendás szüfrazsett, Helen Pankhurst, dédunokája Emmeline Pankhurst is odavolt a filmért. „Amit ebben a filmben leginkább szeretek, az az, hogy nem pusztán egy Pankhursts-sztori, vagy egy, a vezetésről, vagy a vezetőkbe vetett hit porba hullásáról szóló történet. Ez egy asszony élményeiről, érzéseiről, a vele történtekről szól. A legjobb benne, hogy egy adott történelmi pillanaton túllépve, rámutat arra, miért állta a mozgalom mellé a nők.”

Extra tippünk:

A Marie Claire Filmnapokon április 29-én 18.45 órai kezdettel várunk titeket A szüfrazsett című film kapcsán kerekasztal-beszélgetésünkre, ahol a 21. század női lázadóiról beszélgetünk Réz Annával, az Üvegplafon blog szerzőjével, Kapronczay Stefániával, a TASZ ügyvezető igazgatójával és Papp Réka Kinga újságíróval, civil aktivistával.

A beszélgetést követően, 19.30 órakor a A szüfrazsett (12) című filmet vetítjük. (UIP-Duna)

A Marie Claire Filmnapok részletes programjáért kattints a képre!