Verseskötet lett a legjobb

2016. április 30. |

Hét egymást nem ismerő zsűri, tíz kiválasztott alkotás és egy díj, amelyet idén 11. alkalommal ítélnek oda a magyar kortársirodalom legjeinek. A 2016-os Aegon Művészeti Díjat és a vele járó hárommillió forintot pedig nem más, mint Orvecz Imre kapta a Távozó fa című életmű kötetéért.

Az Aegon Művészeti Díj Magyarország egyik legrangosabb, független, magán alapítású elismerése rendszerint az előző év kiemelkedő kortárs szépirodalmi műveit díjazza.

“Díjalapítóként és olvasóként is hatalmas öröm számomra, hogy az elmúlt tizenegy év nyomott hagyott a magyar közéletben: a Díjat jegyzik, a Díjnak rangja van, a Díj kihirdetése esemény. Jó befektetésnek bizonyult, hogy több mint egy évtizede a kortárs magyar irodalom elkötelezett támogatóivá váltunk – sokat nyújtottunk az íróknak, a hűséges és leendő olvasóiknak is.” – mondta Zatykó Péter az Aegon Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója a díjátadó alkalmából.

Az idei nyertes alkotás, Oravecz Távozó fa című verseskötetet a Magvető Kiadó gondozta. Első kötetét (Héj, 1972) is a Magvető jelentette meg, de Oravecz volt szerzője a Szépirodalmi, a Helikon és a Jelenkor kiadónak is, míg végül tavaly ismét visszatért első kiadójához. A Távozó fa életműkiadásának első kötete is egyben.

Oravecz Imre életútja Szajláról, egy kis nógrádi faluból indult, több külföldi út és életkísérlet – Kalifornia, Chicago, Berlin – után most is itt él. Angolul Nádasdy Ádámtól tanult, verseiről az első kritikát Weöres Sándor írta.

“Nyelvművészetileg kiemelkedő, innovatív, a magyar irodalmi hagyományt újraíró” kötetet keresett a hétfős zsűri a tízes lista díjra esélyes művei között. “Arany János Őszikék-ciklusához fogható költészettörténeti jelentőségű kötet a Távozó fa. Úgy beszél a mindannyiunk számára ismerős tapasztalatról, az öregedésről, ahogy magyar nyelven előtte kevesen” – mondta Kulcsár Szabó Ernő, a zsűri elnöke. A zsűri többkörös szavazás után hozta meg döntését, az utolsó körben Térey János A legkisebb jégkorszak című könyvével maradt versenyben Oravecz kötete.

2016-ban a Távozó fa mellett további 9 mű indult a díjért: Bartis Attila: A vége, Danyi Zoltán: A dögeltakarító, Dragomán György: Oroszlánkórus, Esterházy Péter: A bűnös, Marno János: Hideghullám, Rakovszky Zsuzsa: Fortepan, Réz Pál: Tények és tanuk, Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra, Térey János: A legkisebb jégkorszak.

Az Aegon Művészeti Díj ünnepélyes díjátadó gálája és a szerző köszöntése április 20-án 19 órakor lesz a Katona József Színházban.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra