A Várj, míg sötét lesz próbáján
Mikor kezdtél érdeklődni a színészet iránt?
A gimnáziumi évek középtáján kezdtem keresni a megmutatkozás lehetőségeit. Kistarcsán nőttem fel, ott jártam színjátszó körbe. Egy évvel később már a Pesti Barnabás Szakközépiskola drámatagozatának színészmesterség óráira jártam, következő évben pedig a Vörösmarty Mihály Gimnázium foglalkozásaira is, mindezt párhuzamosan, a saját óráim után. Renitens, önmarcangoló kamasz voltam, folyton változó külsővel hívtam fel magamra a figyelmet, kerestem magam. Ez nem volt sem rövid, sem könnyű folyamat – a szüleimnek sem – viszont szerencsére nyitott szellemiségű gimnáziumba jártam, ahol tolerálták még a kirívó öltözködésemet is. Nagyon jó tanuló voltam, ezért elfogadtak különcnek. A szereplés pedig nem állt távol tőlem.
Támogatott a családod ezen az úton?
Igen. Sosem kételkedtek bennem. Akármit választottam volna annak idején, támogattak volna a megfelelő háttér biztosításával. A gondviselés, úgy érzem, egész életemben velem van. Talán otthonról hozom ezt az ősbizalmat, talán azért van, mert mindig voltak „vigyázóim”. Innen visszatekintve, életem minden szakaszában – a bölcsődétől napjainkig – mindig küldött egy „pótanyát” a sors, aki a szárnyai alá vett és támogatott. Általában több és másféle figyelmet igényeltem az átlagosnál. Most Kozma Kata (a Kiválóságok Klubja vezetője, ezen belül a klub mentorprogramjának és az MKB Professzori Klubnak is a vezetője) az, aki egyszerre óv, tanácsot ad, a mélyvízbe dob és menedzsel is, így segíti a fejlődésemet. Hálás vagyok az őszinte és olykor „könyörtelen” visszajelzéseiért. Harmadikos voltam az egyetemen, mikor Máté Gábor azt mondta: „30 éves korodra leszel alanyi fogalmazású színész”. Ez olyasmit jelent, hogy megállsz a színpadon és anélkül, hogy különösebb dolgot csinálnál, nagy erővel és jelentéssel bírsz, mert koncentrált vagy és magabiztos a kisugárzásod. Ezt nem lehet siettetni, ilyen értelemben későn érő típus vagyok. Az első Orlai Produkciós előadásomba, a Római vakációba is Máté Gábor ajánlott a rendezőnek, Pelsőczy Rékának, mert egy olyan fiatal színészt keresett, aki képes az apró szerepekből truvájt csinálni. Réka nem csak meglátta bennem a „bohócot”, hanem életre is keltette ebben szerepben.
Nem derogált a bohóc titulus?
Egyáltalán nem. Bár engem kevesen tudnak megnevettetni, én imádok szórakoztatni. Szerintem a szomorú bohóc az igazán jó bohóc, aki ismeri az élet árnyoldalát és hol saját magán, hol a világon nevet sírás helyett. Olyan mint én.
A szakdolgozatodat a különböző színészi tudatállapotokról írtad. Hogyan jelennek ezek meg a színészetben?
A különböző tevékenységekkel előidézhető állapotokat vizsgáltam. Ebben a szakmában lehet építkezni a negatív érzésekből és labilis lelki állapotokból is. Magam az állandó önvizsgálat híve vagyok, sokat teszek azért, hogy a negatív érzelmi állapotok ne befolyásolják a munkámat. Azt hiszem, a tehetség egy érzelmeken felüli valami. Adottság, ami ott van benned, egy lehetőség, ami akkor mutatkozik meg, ha alárendeled magad neki. Vagyis a tehetség csak belépő a sikerhez, a többi kőkemény munka.
Kovács Patríciával a Várj, míg sötét lesz próbáján
Hogy jött az életedbe a 100 szóban Budapest projekt?
2014-ben felléptem a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon, és találkoztam Barna Judittal, a fesztivál kreatív projektmenedzserével. Az ő fejéből pattant ki az ötlet, hogy az évente kiírt „100 szóban Budapest” pályázatra beérkezett műveket a Tavaszi Fesztiválon az utca emberének adjuk elő. Ezt a történetíró pályázatot és a hozzájuk kapcsolódó előadás-sorozatot, a „Szövegelünk 100 szóban”-t szerencsére egyre többen ismerik. Szilágyi Csengével közösen dolgozunk ebben a projektben és szívügyünk, hogy a pályázók Budapestről szóló írásait igényesen mutassuk be a budapestieknek.
Miről szól ez az előadássorozat és mi az üzenete a közönség felé?
Ha látod, megérted. Ez egy komplex élmény. A téma Budapest, tehát minden, ami benne veled, velem, velünk történik. A beküldött pályaművek nem lehetnek hosszabbak 100 szónál. Megható és felemelő művekről van szó, amit nem hivatásos írók írtak, mégis szíven találnak, és magadra ismersz bennük.
Ismered az összes pályázatot?
Tavaly lettem zsűritag, így a 2014-és pályázatokat nem láttam mind, de 2015-ben 1100 pályaművet olvastunk el Winkler Nórával és Szőllősy Balázzsal. Együtt választottuk ki a legjobb 100-at. Később Szilágyi Csengével ezekből válogatunk az előadásunkhoz.
Az előadásokon gitározol is. Hogy jött a zene az életedbe?
Amióta élek, imádom a zenét. Egészen más módon hat az emberre, mint a prózai színház. Ezért is kedvelem a zenés színházat, ahol mindkettő érvényesülhet. A következő bemutatónk, az „Egy fenékkel két lovat” pontosan ilyen előadás lesz és reményeim szerint nagyot fog szólni.
Miben láthatunk még a közeljövőben?
Jelenleg erre a bemutatóra készülök minden energiámmal. Fontos lépés az életemben, hogy e szerep miatt átalakítom a testem. Egy folyton éhes, nagyon leleményes, életművész fickót fogok játszani, aki egyre-másra kellemetlen helyzetekbe kerül, leginkább az éhsége miatt. Valószínűleg nagy lesz a fizikai megterhelés is, erre pedig szeretnék maximálisan felkészülni. Természetesen az életmódváltás nem könnyű, alapvető szokásaimat kell megváltoztatnom. Ebben van segítségemre a KK Moves egészségközpont, ahol a kemény edzések mellett egy dietetikus is segít, hogy elérjem a kitűzött célt. Most ez a legfontosabb. Nagyon várom ezt az előadást, szuper emberekkel dolgozhatok együtt. Nézzétek csak meg a színlapot.
A Várj, míg sötét lesz című darabot május 5-én és 26-án is megnézheted, az Egy fenékkel két lovat című darabot pedig június 23-án mutatják be a Belvárosi Színházban. Bővebb infóért kattints IDE!
