A zöld az új fekete

2016. június 06. |

Amerika legzöldebb fesztiválján (LIB 2O16 – Lightning in a Bottle) jártunk.

„Házi biojégkrém 3 dollárért, nem lehet kihagyni, egyedülálló a világon!” – recsegi a fülembe hangosbemondón egy szimpatikus fiú, múlt századi női esernyőt ringatva a vállán a májusi rekkenő, közép-kaliforniai hőségben. Nem is tudok ellenállni, ahhoz túl meleg van, pedig még alig léptem át „Amerika legzöldebb fesztiváljának” a küszöbét. Épp csak elnyalom a rózsaszín limonádé ízű fagyimat, máris hatalmas szelektív hulladékgyűjtőbe botlok bele. Körbenézek és szemet szúr, hogy a LIB-ről (szerencsére) hiányzik a megszokott fesztiválszemét: az eldobott a műanyagpoharak és a széttaposott partikellékek. Van viszont organikus azaz biokávézó, gyümölcslébár és thai ételsátor a kis téren ahol állok. Pár óra kell hozzá, hogy felismerjem: csak bioétel és bioital kapható a fesztivál egész területén.

„A zöld az új fekete” (The Green is the New Black) hirdeti a LIB 2O16 szlogenje (az Orange is the New Black amerikai tévésorozatra is utalva). Természetesen nem a dress code-ot akarják így előírni a szervezők, hanem büszkén reklámozzák, hogy ezen a fesztiválon minden a fenntartható fejlődésről és a környezettudatosságról szól. A színpadokat, ahol csak tudják, kompakt fénycsövekkel, és energiatakarékos ledekkel világítják meg, a tereken és ösvényeken szolár lámpák szórják a fényt. Mindenhol, amerre nézek a fesztivál – félsivatagos, kaliforniai hegyek ölelésében fekvő – területén, csökkentett és megújuló energiafelhasználással találkozom: biodízellel, nap- és szélenergiával, sőt, emberi erővel hajtott szerkezetekkel. Napenergiával működik például a nyilvános mobiltöltő állomás, de egy kisszínpad erősítője és egy hatalmas installáció esti megvilágítása is szobabiciklikhez van kötve. Csak akkor működnek, ha valaki folyamatosan teker. És mindig van jelentkező. Ha más nem, akkor maga művész pattan nyeregbe kezében a mikrofonnal, és teker, amíg bírja szuflával.

A hangulat ugyanolyan, mint bármelyik magyar fesztiválon, némi kaliforniai fűszerezéssel. Nem maradhatnak el a művészi produkciók, táncos performanszok, képzőművészeti kiállítások sem. Ha nem a változatos zenei kínálatot nyújtó esti koncerteken őrjöng a tömeg elképesztőbbnél elképesztőbb (önkifejező) ruhákban és jelmezekben, akkor a fókuszban egyértelműen az egészséges életmód és a testi-lelki balansz megtalálása áll. A jógasátorban délelőttönként több száz ember gyűlik össze jógázni, de részt vehetünk (gyógy)teaszertartásokon és indiánok vezette, a lelki bajoktól megtisztító tűz-szeánszokon is. A Learning Kitchen sátorban egészséges ételek receptjét lehet megtanulni, aztán healerek (gyógyítók) sátraiban és „templomokban” lehet kipihenni az előző este fáradalmait. A LIB-en egyébként még a mobilvécék „tartalma” is hasznosul: a modesto-i (CA) Fiscalini Dairy Farm-ban lényegül át egy speciális anaerob rendszerben alternatív villamosenergia-forrássá és hasznos biotrágyává.

Dél körül kicsit elcsendesedik a fesztiválfalu, de délutántól már nem győzök csodálkozni a sok felszabadult emberen, akik elképesztően kreatív megjelenéssel és kevés alkohollal, szinte önkívületben táncolnak a nagyobb színpadok – de gyakorlatilag bármi és bárki – előtt, akármilyen napszakban. Éppen belefeledkezek pár karikát forgató, majdnem félmeztelen lány zsonglőrökkel dacoló spontán produkciójába, amikor hirtelen édeskés szag csapja meg az orromat és ekkor jut eszembe, hogy hiszen Kaliforniában vagyok! Itt az orvosi marihuána fogyasztás (orvosi kiutalásra, engedélyhez kötve) megengedett. A környezettudatosság mellett van azért valami, ami még zöldebbé teszi ezt a fesztivált.

Hintázok egyet a falusi környezetben, meghallgatok egy kora esti rock-bandát, aztán beülök naplementét nézni a több száz barátságos amerikai közé, a hegyoldalba, a kőből kirakott, óriás indián installáció fölé. Amikor lebukik a Nap, a végső pillanatban farkasként vonyítok együtt a transzban lévő tömeggel. Aztán naplemente után egy egészséges, gyógynövényekből készült biokoktéllal a kezemben bevegyülök a fények éjszakjába, hogy az elektronikus zenétől a reggae-ig a teljes zenei kínálatot végigpróbáljam.

Fotó: Rory Muirhead

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

Lajkó Félix: „Az ujjamban van a fülem” interjú

Lajkó Félix: „Az ujjamban van a fülem”