Mészáros Béla: „Egyszer úgyis mindenki sorra kerül”

2016. június 20. |

Mészáros Béla már több mint egy évtizede a Katona oszlopos tagja, de időnként azért más kihívásokba is belekóstol, például a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban is. Máté Gábor legendássá vált osztályának tagjaként idén rajta a sor, hogy az Alkalmáté Trupp névre keresztelt különleges projekt keretei közt színdarab készüljön az életéből. Erről, a fociról és színházi balesetekről is mesélt nekünk.

Próbán voltál itt a Jurányiban?

Milyen érdekes, hogy ezzel kezded, pont mondtam Lacinak (Keszég László) hogy majd megemlítem az interjúban a darabot a kedvéért. (nevet) Igen, próbáltunk, Keszég Laci állítja színpadra Spiró György Árpád-ház című művét. Egyelőre csak az első felvonást rakjuk össze, még kezdeti stádiumban van a munka.

Te arról vagy híres, hogy már ezer éve a Katonában vagy, de úgy látom, azért mégis találtál magadnak egy kísérletezőbb játszóteret itt a Jurányiban.

Igen, a Jurányi nagyon jól jött nekem. Bánki Gergely hívott ide annak idején, azzal hogy lenne-e kedvem, nekem meg persze, hogy volt, ráadásul gond nélkül össze is lehetett egyeztetni a többi munkámmal, szóval ez sem jelentett problémát. Akkoriban Szabadkán próbáltunk Máté Gáborral, megkérdeztem, hogy nem bánná-e, és ő szerencsére nem bánta. Nagyon jól esett kicsit más közegbe csöppenni, másokkal próbálni, más közönség előtt játszani.

Ennek van presztízs értéke is? Jobban megbecsüli a magas művészet az alternatív színházat.

Ez soha nem jutott eszembe. Csak a változatosság motivált, és az, hogy kipróbáljam magam egy új közegben.

Milyen fura, hogy az ilyesmihez is el kell kérni magad az anyaszínháztól – ilyenkor benne van a pakliban, hogy nemet mondanak?

Persze. Ha olyan időszakra esne egy másik munka, amikor a Katonában vannak próbáim, akkor természetes, hogy az a prioritás. Általában persze vannak rugalmas megoldások, lehet délután vagy éjjel próbálni, Gábor (Máté Gábor) sem csinált ebből ügyet, hál’ istennek.

Az ember azt gondolja, hogy te már akkora veterán vagy a Katonában, hogy nagyobb beleszólásod van a dolgaidba, mint a frissebben odakerült színészeknek.

A szerepek szempontjából ez nem így van, ott kizárólag a rendező dönt, és akkor sincs több beleszólásod, ha már 30 éve vagy a színház tagja. A szerződtetés idején persze meg lehet beszélni az igazgatóval, hogy az ember mikor szeretne inkább próbálni, kivel dolgozna szívesen, vagy hogy esetleg vágyna egy nagyobb szerepre. Ez persze még nem garancia arra, hogy így is fog történni.

Folyosói pletykák sincsenek? Hogy mik lesznek az ígéretes szerepek, ki mire pályázik?

Nincsenek, bár már az általános iskola óta az a helyzet, hogy mindig mindent én tudok meg utoljára, szóval még az is lehet, hogy vannak, csak hozzám nem jutottak el.

Többször szóba került már Máté Gábor neve: vele és volt osztálytársaiddal van egy különleges projektetek, amiben minden évben valamelyikőtök életéből készül darab, most pedig rajtad a sor. A sorsoláskor magadban azt kívántad, hogy bárcsak ne te lennél?

Ez mindig változik az emberben, a sorsoláskor általában azt érzed, hogy „csak ne én legyek”, de néha menet közben úgy vagy vele, hogy most már jó lenne sorra kerülni. Legutóbb, mikor már csak Balázzsal álltunk ketten a színpadon, arra gondoltam, hogy azért mégis jobban örülnék, ha még nem én lennék, de végül aztán az én nevemet mondták. Akkor kicsit fejbe vágott a dolog, de egyszer úgyis mindenki sorra kerül.

Ilyenkor ér azt mondani, hogy te mégsem szeretnéd?

Jó kérdés. Azt hiszem nem, de nem azért, mert valami kötelező nyomásról lenne szó, hanem mert már megfogadtuk egymásnak, hogy végigcsináljuk ezt a dolgot, akkor márpedig tényleg elkerülhetetlen, hogy sorra kerülj. Meg különben is nagyon kínos lenne ott a színpadon azt mondani, hogy: „légyszi legyen inkább valaki más”.

Persze, de azért nem mindegy, milyen életszakaszban talál meg ez a feladat.

Az ember mindig azt gondolja, hogy van még néhány dolog, amit rendbe kell hozni az életben, és majd inkább csak azután állna oda feltárni önmagát, ha megoldotta ezeket. De ebben az egészben az a szép, hogy akkor és ott kiteszed magad és az életedet a színpadra úgy, ahogy az éppen van, megdöbbentően őszinte módon, ahogyan a többiek is tették eddig.

Hogyan zajlik ez a munkafolyamat?

Gyakran mondják, hogy olyan ez, mint egy terápia, és ez valóban így van, az ember rengeteget gondolkodik, elemez és általában sokat is fejlődik egy ilyen speciális munkafolyamat alatt. A próbák előtt általában összeülünk néhány alkalommal valakinél és csak dumálunk. Legutóbb például elmondtam, az életem mely elemeiről gondolom úgy, hogy érdekesek lehetnek a színpadon, aztán meglepődve tapasztaltam, hogy nyolc embernek nyolc teljesen különböző véleménye volt arról, mi az, ami igazán fontos. Persze izgultam is előtte, meg ilyenkor természetes módon sok mindenbe belekérdeznek, ami adott esetben nagyon intim, és nem számítasz rá.

Sértődékeny típus vagy? Megbántódsz, ha egy ilyen munka során olyasmit hallasz, ami rosszul esik?

Szerintem nem annyira. Persze rengeteg dologgal meg lehetne bántani, de a mindennapokban is próbálok úgy fejlődni, hogy képes legyek elfogadni a kritikát. Ahogy öregszem, egyébként is egyre inkább rájövök, hogy meg kell tanulni elengedni bizonyos dolgokat, arról nem is beszélve, hogy azok a problémáim, amiket itt megmutatok majd, valójában olyan problémák, amikkel az emberek nagy része szintén küszködik.

Kezd körvonalazódni, hogy mi az, amit el akarsz mondani magadról?

Elsősorban az elmúlt két-három évemről szeretnék beszélni, azon belül is kevésbé a színházi életről, mint inkább a magánéletemről. De ez még képlékeny, arról nem is beszélve, hogy attól én ezt gondolom, lehet, hogy az osztálytársaim szerint ez egyáltalán nem érdekes.

Ha az életedről készülő előadásban nem játszhatnád a főszerepet, kit választanál erre?

Jó kérdés! (nevet) Valamiért elsőre az ugrik be, hogy olyasvalakit kellene választanom, aki külsőre hasonlít rám, aztán meg, hogy olyat, aki belsőre is hasonlít. És legyen színész, ugye? Szóval ne mondjam, hogy az unokabátyám. Pedig vele nagyon hasonló a hangunk. Érdekes módon így hirtelen Ötvös Andrist mondanám, de nem is tudom, miért.

Nem félsz tőle, hogy Andy Vajna megharagudott rád, amiért egyszer eltörted Dobó Kata lábát?

(nevet) Nem! Főleg azért nem, mert véletlen baleset volt, másrészt meg azért már ezer éve történt! Különben sem tört el, csak szalagszakadása volt, azt hiszem. Egyébként először azt hittem, hogy csak túlreagálja, aztán nagyon pocsékul éreztem magam, mikor kiderült, hogy súlyosabb a helyzet, vittem neki ajándékot is, sűrűn bocsánatot kértem, de szerencsére aztán már ő is nevetett rajta.

Egyébként ez volt a legdurvább színházi/filmes baleset, aminek szereplőre voltál?

Nem rég történt egy másik, azt is én okoztam, és ott azt hiszem, tényleg én voltam a hibás. Tasnádi Bencével próbáltuk a Részegeket, amiben van egy legénybúcsú-jelenet egy vegetáriánus étteremben, ahol Bence kikéri magának, hogy itt nincsen hús, mire én felkelek és az elé tartott tálba belebokszolok, úgy, hogy végül az én kezem fájdul meg. Viszont ezen a próbán kicsit elmértem az ütést, ami túl erősre sikeredett, és egyszer csak azt láttam, hogy Bence szájából folyik a vér, azon keresztül pedig azt mondja nekem, hogy „Az istenért, Béla, kiütötted a fogaimat!”. Szegénynek tényleg letört egy-egy darab az első két fogából, de szerencsére profin megcsinálták. Akkor teljesen magam alatt voltam, Bence meg sokáig még a büfében is feltartotta a kezét, ha közelítettem. Most már szent a béke, hétfőnként focizni is szoktunk együtt.

Benne vagy még a színész válogatottban?

Benne!

Mi a pozíciód?

Egyre hátrébb szorulok, ahogy jönnek a fiatalok. (nevet) Régebben csatár voltam, de ennek egyébként sincs túl nagy jelentősége, általában teremben játszunk, ott pedig ez teljesen össze-vissza van, most például kapus is voltam kétszer.

Az jó lehet. Keveset kell futni.

Igaz, keveset kell futni, de néha azért veszélyes is. Múltkor például durván fejbe talált a labda.

És ettől nem félsz, hogy valami sérülésből gond lesz a színházban?

Ezt már sokan kérdezték… lehet, hogy épp azért nem történik semmi, mert nem félek. Igaz, hogy a lábam szinte állandóan szét van rúgva, de még sosem volt olyan, hogy a foci miatt képtelen lettem volna ellátni a feladataimat a színházban. Fordítva már megesett: még az egyetemen egyszer eltört az egyik lábujjam próba közben.

Nyáron mennyire lesz időd kikapcsolni?

Most kivételesen szinte semennyire, de idén már márciustól kezdve csak játszom esténként, nincsenek próbáim. Szóval az elmúlt néhány hétben napközben szinte teljesen ráértem, most fognak beindulni a dolgok. Azért reményeim szerint néhány balatoni hétvégére így is jut idő.

AlkalMáté Trupp – Mészáros Béla
Időpontok: 2016. július 28. 20:30, július 29., 30., 31. 18:00 és 20:30
Helyszín: JURÁNYI Produkciós Közösségi Inkubátorház

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

A színház jövője: “El kellett fogadni, hogy Zoom-performanszok helyett inkább Netflixet néznek az emberek” Boross Martin

A színház jövője: “El kellett fogadni, hogy Zoom-performanszok helyett inkább Netflixet néznek az emberek”

Titkos kert nyílt Budán aMajomhoz

Titkos kert nyílt Budán