A Benczúr utcától a Berghainig – megjelent PollyFlow új kislemeze

2016. július 29.
Mit csinál az ember, ha Budapestről Berlinbe költözik? Legutolsó ötletünk sem lenne az, hogy zsidó kántornak tanul. Pláne ha nő az illető.

Az énekesnő jelenleg New York, Párizs, Berlin között ingázó kántor, míg 2015 év elején hazaköltözött és régi barátaival lemezt kezdett készíteni. A felvételekből végül kiválasztották azokat, amelyet egy tematika mentén fűzhettek egymásba Marlene Reload címmel.

„A Marlene Reload egy szabad és női életérzést idéz, emléket állít Marlene Dietrich nőiességének és szabadságának, mindezt összekötve a kortárs budapesti-berlini zenei világgal a Benczúr utcától a Berghainig” – definiálja az elkészült három dal koncepcióját PollyFlow, azaz Polnauer Flóra. A Planet 55, a Shkayach, a Hagesher, a Zuboly, a Beat Dis, a Hippikiller korábbi énekesnője Prieger Zsolttal (Anima Sound System) és Bihari Balázzsal (Hippikiller) kezdett dolgozni, melyhez a Hippikiller-teamből csatlakozott Mogyorósi János Mogyi, akit inkább mint az AKPH menedzsereként ismer a zeneipar, pedig bizarr ötletekkel teli zeneszerző.

„A Lola Lola már tavaly év végén debütált, gyakorlatilag ezzel teszteltük, működik-e a dolog, és szerencsére igen jó visszhangja volt ennek a berlini electro-világgal átitatott felvételnek, amelynek különös sármját a német-angol keveréknyelv adta” – mondja Flóra a lemez nyitó daláról. – A kislemez egyik dalát, az If He Swings by The Stringet  tavaly a legnagyobb kánikulában vettük fel. A híres Marlene Dietrich-dal feldolgozása. Az előző két számhoz képest igyekeztünk lecsupaszítani, amennyire csak lehet. Így maradt a gitár és basszusgitár. Rengeteget énekelek acapella kántori munkám során – és bár ott van a két hangszer az If He Swings-ben, de csak jelzésszerű funkciót látnak el, úgyhogy valahol erre emlékeztet kicsit ez a dal, így az énekdallam és a szöveg kiemelt jelentőséget kap” – mesél a záró felvételről Flóra.