Megjelent Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duójának második albuma

2016. november 25.
Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint gitáros második albuma, a Tell Her személyes hangvételű, utazás és család témakörei által ihletett anyag, amelyet útközben rögzítettek, Párizstól Berlinen és Stuttgarton át Budapestig zajlottak a próbák és a felvételek. Elmondásuk szerint nagy hatással voltak rájuk munka közben a különböző kultúrák impulzusai, a világ sokszínűsége és gazdagsága.

 

Az első lemezhez, a Lifeloverhez képest újdonság, hogy a két művész, bár Veronika szövegei és zenei ötletei alapján dolgozta ki a dalokat, ezúttal egy harmadik felet is bevont a munkába az amerikai származású producer, Jeremy Friedman személyében, aki finom elektronikával és groove-okkal szőtte át az elkészült anyagot. Kiváltképp igaz ez az album egyik legizgalmasabb dalára, mely a külföldön is nagy sikert arató magyar népdal, a Vetettem Violát újraértelmezése.

A kísérleti vonások továbbra is megmaradtak a jazz és a popzene jegyei mellett, a koncertek során a szerzemények akusztikusan fognak megszólalni, és nagyobb teret engednek majd az improvizációnak. Az egyszerre mély, felszabadult és szellemes felvételeket felsorakoztató Tell Her nemcsak hazánkban, de egy német kiadó által Nyugat-Európában, illetve Japánban is bemutatkozik 2017 elején, amikor elindul majd a turné nemzetközi ága is.

A duó hamarosan itthon koncertezik, december 7-én például a Zeneakadémián.