A tizenkét éves Djata (Lorenzo Allchurch) egy disztópikus diktatúra idilli naturalitásában él szüleivel. Egy nap idegen férfiak jönnek el az édesapjáért, Peterért. A fiú úgy hiszi, a férfi munkatársai, de hamar kiderül, hogy ügynökök, akik munkatáborba hurcolták hazaárulás vádjával. Djata egyedül marad édesanyjával, Hannah-val (Agyness Deyn) kiszolgáltatva a kegyetlen rendszernek. Életük mozgatórugója, hogy viszontlássák Petert, amiben még a férfi szülei (Jonathan Pryce és Fiona Shaw), a haza elkötelezett hívei sincsenek segítségükre. Djata megtapasztalja, hogy mik az igazi értékek egy embertelen világban, felnőtté válik a történet folyamán.
A regényt Dragomán György 2005-ben írta, azóta számos nyelvre lefordították. Könyve a Ceausescu rémuralma alatti Erdélyben játszódik, aminek tökéletes alapjául szolgálnak az író személyes tapasztalatai. A film azonban eltér ettől, egy fiktív disztópiát ábrázol, és bár a jeleneteket Magyarországon forgatták, a világ bármely szegletében játszódhatna.
A rendezőházaspár, Alex Helfrecht és Jörg Tittel időben és térben is eltávolították Djata történetét a regényétől. A hazaként emlegetett országot különféle bőrszínű emberek lakják, akiknek többsége mély szegénységben él a szocializmus díszletei között. Az elhagyatott lakótelepi házak között és az erdőben felhőtlenül játszó, de a rendszer fojtogató atmoszférájában élő gyerekek világa Az éhezők viadalára emlékeztet. Bár a film megragadja a diktatúra erőszakos reménytelenségét és kísérletet tesz, hogy mindennapjainak láthatatlan hőstetteit ábrázolja, mégis nagy hibát követett el, szemet hunyt afelett, hogy az igazi tragédia, hogy a történet alapjául szolgáló események valósak.
A Djatát alakító Lorenzo Allchurch a szemünk előtt válik felnőtté a filmvásznon, akivel csodálatosan együttműködik az édesanyját játszó Agyness Deyn. Fiona Shaw, a fiát istenítő, ámbár elítélő nagymama tökéletes negatívja Jonathan Pryce-nak, a nagyapának, aki bár a végsőkig hű a Hazához, mégis látja annak gyengeségét.
A film az első perctől az utolsóig leköti a nézőt, a cselekményszál feszült, a záró jelenet pedig katartikus, a legnagyobb erőssége mégis a lebilincselő történet, ami nem a rendezőpáros, hanem Dragomán György dicsősége.
Premier: március 9. (Vertigo)
