Magyar diplomafilm a Cannes-i Filmfesztivál programjában

2017. május 25. |

Pataki Szandra WireLess című diplomamunkája bekerült a Cannes-i Filmfesztivál Short Film Corner szekciójába. Szandra tavaly végzett a Budapesti Metropolitan Egyetem Animáció alapszakán, alkotásai számos fesztivál programjában szerepelnek.

A Cannes-i Filmfesztivál a világ egyik legrangosabb filmes rendezvénye, különösen fontos bemutatkozási lehetőség a pályakezdő alkotók számára.

A WireLess egy kísérleti jellegű, hét perces stop-motion animáció, amely egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.

A WireLess egy végtelen térben játszódó, szürreális hangvételű bábanimációs film, amelyben fő látványelem a drót. A történet szerint a világ egy végtelen hosszúságú drótszálból keletkezett és annak csomósodásaiból jöttek létre a benne élő figurák. A közös szál fizikailag is összeköti őket. A fő szabályrendszer az, hogy mindenki ugyanazokkal a feltételekkel indul az életben, és ha valamelyikük többet szeretne, azt csak úgy teheti meg, ha azt a drótanyagot mástól veszi el. Azért ezt a témát választottam, mert a világról alkotott egyik hipotézisem az, hogy közvetlen vagy közvetett módon, de egymásból táplálkozunk értelmileg, érzelmileg, fizikailag, pénzügyileg. Ezt a kapcsolati rendszert szerettem volna úgy ábrázolni, hogy a nézők közül mindenki a saját lelkiállapotához és élethelyzetéhez tudja alakítani a látottakat. A figuráknak ezért sincsen arcuk. Egy egyszerű cselekményszál, miszerint a főhős minden drótot magának akar, nem törődve azzal, hogy ezzel másokra milyen hatást gyakorol. Szerettem volna az egyszerűséggel teret adni a ráhúzható élethelyzetek végtelen permutációjának” – foglalta össze Szandra mindazt, amit filmjében megjelenít.

Mit jelent számodra, hogy a WireLess bekerült a Short Film Corner programjába?

Rendkívül sokat, hiszen ha egy ilyen rangos eseményen úgy gondolták, hogy helye van a WireLess-nek, akkor csak megerősítenek abban, hogy a helyemen vagyok a szakmában! Nem tudtam merre szaladjak örömömben, mikor megkaptam az értesítést.

Min dolgozol per pillanat?

Jelenleg 3D animátor pozícióban dolgozom a Gyár Utómunka Kft.-nél, azonban már készülőben van a következő filmterv, amit két képzőművész barátommal, Kemény Zsuzsával és Gazdik Péterrel készítünk és szeretnénk majd mindenképpen pályázni. Ez is stop-motion technikával fog készülni, azonban most egy sokkal összetettebb animációs rövidfilmben gondolkodunk mind látványban, mind tartalmilag. Nagyon várom, hogy belevágjunk!

Mik a jövőbeni terveid? Mi a folytatás?

Mindig előre tervezek, hogy minél több mindenre fel tudjak készülni, de igyekszem nyitott lenni a váratlan változásokra is. Most szeretném folytatni a tanítást a Metropolitan Egyetemen, illetve a saját filmtervem megvalósításán szeretnék dolgozni. Minden más pedig majd alakul, legyen meglepetés…

Mit üzensz a mostani diákoknak, a szakma iránt érdeklődőknek, akik most kezdik a pályát?
Hát elsősorban kitartást! Nagyon kacskaringós lehet az út, amit be kell járni ahhoz, hogy végül azt a technikát, pozíciót vagy stílust megtaláld, amiben igazán önmagad lehetsz. Nem vagyok naív, lehet ezt a szakmát csak a pénzért, futószalagosan és mégis minőségi szinten csinálni, de hosszútávon valóban csak az működik, ha szíved-lelked benne van, bármibe is kezdesz.

A film további alkotói: Muhi Klára (dramaturg), Nemes Sándor (operatőr), Tornyai Péter (zeneszerző), Mészáros Borbála, Pataki Szandra (vágók), Márton Noémi, Kubinyi Krisztina, Rádóczy Zsuzsanna, Mészáros Borbála, Mess Zsanett, Papp Dániel (animátorok), Holló-Leleszi Krisztina (gyártásvezető).

A film konzulense Gauder Áron Balázs Béla-díjas animációs filmrendező volt.

Az alkotás a Magyar Média Mecenatúra Médiatanácsának Dargay Attila pályázatán elnyert támogatás segítségével valósult meg.

Nézd meg a film trailerét!

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

Podcast: Bovaryné és A kis herceg a Zeneakadémián Boldizsár Ildikó

Podcast: Bovaryné és A kis herceg a Zeneakadémián