Daniel Radcliffe bénázó angyal lesz legújabb sorozatában

2017. június 06.
A Harry Potter filmek varázsvilágát már sikeresen levetkőzte, most azonban elég meglepő módon egy komikus szerepben, ráadásul sorozatban láthatjuk Daniel Radcliffe-et.


Fotó: Profimedia – Red Dot

Daniel Radcliffe mindent megtett az elmúlt években, hogy kilépjen a Harry Potter filmek miatt rámért kerekszemüveges varázslófiú skatulyából: az utolsó Harry Potter film után rögtön megcsinálta a A fekete ruhás nő címre keresztelt horrort, de az nem kapott annyi nyilvánosságot, mint pucérkodós broadway szerepe, (Equus) amivel tele volt az egész nemzetközi sajtó. 2012-2013 között bevállalt egy sorozatszerepet is, a Young Doctor’s Notebook című Bulgakov-adaptációban alakított bénázó fiatal orvost.Tavalyi filmjében az iszonyú fura koncepcióra épülő Az ember, aki mindent tudottban (Swiss Army Man) sokkolta a világot életre kelt, hangosakat fingó hullaként.

Most pedig komikus sorozattal jön: a Miracle Workers-ben egy esetlen angyalt fog alakítani, aki az emberiség imáival bajlódik, miközben főnökének, az Úristen szerepében tetszelgő Owen Wilsonnak is meg kell felelnie. A sorozat várhatóan 2018-ban fog elstartolni.