Daniel Craig újra James Bond lesz!

2017. július 31.
Nem számít, hogy imádtuk, vagy rühelltük a sziklaarcú Daniel Craig James Bond-alakítását, az tény, hogy mára ő is pont annyira Bond lett, mint annak idején Sean Connery vagy Pierce Brosnan. És most úgy tűnik, Craig újra a brit titkosügynök bőrébe bújik!

Daniel Craig korábban hevesen tiltakozott, mikor újabb James Bond-filmekről kérdezgették, most mégis úgy tűnik, újra ő alakítja majd a legendás brit titkosügynököt. A 180 fokos fordulat enyhe kifejezés, Craig ugyanis konkrétan így fogalmazott a TimeOutnak adott interjúban: „Előbb törném el azt a poharat és vágnám fel vele az ereimet, mint hogy ötödik alkalommal is én játszam Bondot.”

Valamiért mégis meggondolta magát, pedig mindeközben Tom Hiddlestone, Tom Hardy és Idris Elba neve is felmerült már a következő Bond-film kapcsán. Sőt, voltak, akik arra tippeltek, hogy most eőször női titkosügynök lesz – itt Charlize Theron és Gillian Anderson tűntek tuti tippnek.

Craig mellett egyébként egyébként állítólag Adele is visszatér majd! A 25. Bond-film premiere egyébként 2019 novemberében lesz.

 

MarieClaireUK