Mi már meghallgattuk: Imagine Dragons – Evolve

2017. augusztus 17.
Az Imagine Dragons nyáron a harmadik stúdiólemezével jelentkezett, itt az Evolve. Mi már meghallgattuk.

Két év kihagyás és két stúdiólemez, a Night Visions (2012) és a Smoke+Mirrors (2015) után megjelent a Grammy-díjas amerikai együttes, az Imagine Dragons új albuma: az Evolve. A frontember, Dan Reynolds elmondta, hogy a cím az együttes fejlődésére utal, és bár az Evolve hangzása igen színes, a Smoke+Mirrorshoz képest mélyebb és minimalistább vonalat képvisel.

A korongon többek között olyan már megjelent slágerek hallhatók, mint a Believer és a Thunder. A bővített albumon három bónusz számot is meghallgathatunk: a Not Today-t, ami a Mielőtt megismertelek című film zenéje lett, a Levitate-et, ami az Utazók című sci-fiben is szerepelt és a Believer Kaskade remixét.

Az album központi témája egy kapcsolat útja a kezdetektől, a lángoláson keresztül a szakításig és a felmerülő újrakezdésig. A történeteket sokszínű zenei világ támogatja, és bár az Imagine Dragons eredetileg rock bandaként indult, a lemez poposabbra sikerült, amibe hip hop és indie elemek is vegyültek, a visszatérő elektronikus hangzás pedig a 80-as évek slágereit idézi.

A banda szeptemberben indul turnéútra az Evolve-val, igaz, egyelőre csak az USA-ban. Mi idén a VOLT-on találkozhattunk a fiúkkal, de reméljük hamarosan újra hallhatjuk őket itthoni színpadon.