Budai patkányok a táncszőnyegen, vibráló izraeli feeling

2017. szeptember 20.
Technikás, szenvedélyes és ösztönös produkció, amelyben három magyar táncos a Batsheva két egykori tagjával mutatja meg, mi pörög Izraelben. Szeptember 21-én és 22-én premier a Trafóban.

Nagy Emese, Simet Jessica és Várnagy Kristf MA•ZE nevű formációja robbantja fel a színpadot Dzsumbuj című produkciójukban, közben pedig érzéki mozdulataikkal invitálnak lírai dimenziókba. A második előadásnapon Jónás Vera és Csizmás András is társuk lesz a színpadon. A BUDARATS másik produkcióját, a Kumzits-ot Guy Shomroni és Yaniv Avraham ex-Batsheva táncosok jegyzik, akik virtuóz fizikalitással ötvözött letisztult világot varázsolnak a színpadra előadásukban.

Táncélmény, bulihangulat, érzelmi hullámvasút szeptember 21-22-én a Trafóban.

A DART formációból ismert három magyar táncos alapította meg idén a MA•ZE-t, ami héberül annyit tesz: ‘mi az? mizu?’. Védjegyük a lazaság és a nemzetköziség, ezek a szavak jellemzik a BUDARATS estet is. Simet Jessica Londonban, Várnagy Kristóf Stockholmban, Nagy Emese pedig Izraelben szívott magába friss energiákat különböző kurzusokon, de mindhárman felléptek már szerte a világon. A hazai közönség eddig a MU Színházban, vagy a Trafó NEXTFESZTjén találkozhatott eddig velük, utóbbin egy partiszituációba helyezett performansszal tüzelték fel a közönséget. A csapatból Várnagy Kristóf tekinthet vissza a leghosszabb szakmai múltra, táncolt a Frenák Pál társulatban, volt a koreográfus asszisztense, aztán a Svéd Királyi Balettel, a Cullberg Balettel, valamint a Cirque de Soleil-jel turnézott.

Hármuk közös munkája a Dzsumbuj egyben első Trafós nagytermi produkciójuk. Az előadásnak fontos eleme a gaga technika, ami az ösztönös és a tudatos mozgás közötti kapcsolatból indul ki és a képzelőerőre épít. Ezt a technikát Ohad Naharin fejlesztette ki, akitől Izraelben tanult Nagy Emese. A technika ismerős lehet a Trafóban több ízben is fellépő Sharon Eyal koreográfiáiból, aki a MA•ZE-hoz hasonlóan underground elemekkel kapcsolja össze a gagát.

A produkció másik mozgatórugója a Jónás Vera zenésszel folytatott együttműködés, a két műfaj találkozásából felszabaduló energia. Az előadás címe is innen ered: „A Dzsumbuj azt az érzést fejezi ki, ami az Andrissal és a Verával kialakult közös munkából ered. Olyan koncert/ táncélményt szeretnénk átadni, amiben van groove, meg buli, de megjelennek benne a Vera által hozott mélységek és magasságok is” – meséli Nagy Emese.

A MA•ZE-ra jellemző nemzetköziség nagy teret kap a BUDARATS esten, hiszen a Kumzits koreográfia alkotói az izraeli Guy Shoromi és Yaniv Avraham most mutatkozik be először Magyarországon.
„Kimondott célunk a MA•ZE-val, hogy a saját identitásunk is benne legyen a produkcióinkban, ugyanakkor szeretnénk teret adni olyan külföldi alkotók számára, akiknek a munkája világszínvonalú, és ha mi nem hívnánk meg őket, talán sosem találkozhatna velük az itthoni közönség”- mondja Várnagy Kristóf.

Mindketten éveken át a Batsheva Dance Company táncosai voltak, dolgoztak Sharon Eyallal is, állítottak színre darabokat többek között Hollandiában, Kanadában, Izraelben, Olaszországban és Oroszországban is. Munkáikat a mozgás iránti elkötelezett és mély szenvedély jellemzi. Shoromival és Avrahammal Nagy Emese az Ohad Naharin tréningjén találkozott Izraelben, ott jött az ötlet, hogy közös produkciót hozzanak létre. Végül külön alkotás készül az estre, de a táncszemlélet és a hasonló alapjok azonban összekötik őket.

A produkciók az Izraeli Nagykövetség támogatásának köszönhetően jöhetnek létre.

A MAZE-t a ZAGABO öltöztette, a fotókat Hevér Zsófia készítette.