2017. szeptember 28. | Kránicz Dorottya

Mi már láttuk: Lady Macbeth

A Lady Macbeth nem szokásos kosztümös brit románc. Sőt! Sokkal inkább szól a gyűlöletről, mint a szerelemről.

Macbethről valószínűleg mindenkinek egyből Shakespeare jut eszébe, de az elsőfilmes William Oldroyd debütáló darabja sokkal inkább Nyikolaj Leszkov 1865-ös kisregényére, a Kisvárosi Lady Macbeth-re támaszkodik. Oldroyd viszont kiszakítja főhősét a zord orosz tájból és helyette a nem sokkal barátságosabb 19. századi angol vidékre helyezi, ami ugyanúgy tökéletes táptalajt szolgáltat a gyűlölet és kétségbeesés szította indulatok elburjánzásához.

Már a traileren látni lehetett, hogy a Lady Macbeth (bár anyagát tekintve tökéletesen alkalmas lenne erre) nem illeszkedik a brit örökségfilmek sorába, sőt, tulajdonképpen még a történet ígérte románc sem valósul meg. A sztori szerint a fiatal és gyönyörű Katherine (Florence Pugh) boldogtalan házasságba kényszerül egy gazdag bányatulajdonos rideg és szexuálisan diszfunkcionális fiával, Boris-szal, majd a férj távollétében szerelmi kalandba keveredik az egyik ház körüli szolgálóval. De ahogy Katherine megerősödik, és elkezdi megízlelni a hatalmat, az események is egyre durvább, egyre tragikusabb fordulatot vesznek.

Bár a Lady Macbeth alaptörténetét valószínűleg minden egyes Júlia magazinban megírták már, a kiszámítható és ilyen formán elég érdektelen romantikus szál helyett Oldroyd itt sokkal sötétebb fókuszt választ. Mert a Lady Macbeth nem szerelmi történet – bajosan is lehetne az, hiszen Katherine és Sebastian románca annyira vázlatosan van felskiccelve, hogy a két túlfűtött szexjelenet közé ékelt szerelmi vallomásuk egy kicsit sem vehető komolyan. Ehelyett inkább azt mutatja meg, hogyan működik a gyűlölet láncolata, hogyan lesz a keserűségből kegyetlenség, hogyan adják tovább a traumákat a szereplők ebben a szigorúan hierarchikus viszonyban, ahol az alárendeltből mindig áldozat lesz. Katherine esetében áldozat és bűnös egyszerre.

Katherine szerelme, vagy sokkal helyesebben szexuális hatalma az egyetlen eszköz az elnyomott nő számára, hogy visszanyerje aktivitását és ő is dominálhasson. De az őt megalázó férfiaktól „eltanult” viselkedésminta egyszerűen nem működhet egy szerelmi viszonyban – bukásra van ítélve, és az egyre vadabbul gyűrűző, lefelé tartó spirálban tragédiával is ér véget, az abszolút tabut jelentő gyerekgyilkossággal.

A Lady Macbeth újszerű megközelítéséhez friss vizuális nyelvet is választ: a finoman imbolygó kameramozgás, a gyakran távolságtartó képkivágások és a centivel kimért kompozíciók inkább emlékeztethetnek minket a román újhullám kamaradrámáira, mint a kosztümös drámák nagyvonalú, de konvencionális látványvilágára. Külön dicséret illeti még Florence Pugh játékát, – nem mintha a többiek silány alakítása mellett olyan nehéz dolga lenne – akivel egyszerre tudunk mélységesen együtt érezni, és akinek lelketlen húzásaitól mégis kiráz minket a hideg. Az esős, acélszürke angol táj pedig nemcsak Katherine háborgó lelkének kivetüléseként pazar, hanem látványnak is elég jó!

Premier: szeptember 28. (magyarhangya)

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

Egy igaz film az igazi csodáról az igazi csoda

Egy igaz film az igazi csodáról