Hallgasd meg az Álomutazó dalait!

2017. december 21.
Minden idők legnagyobb színpadi szuperprodukcióját láthatjuk karácsony és újév között a volt SYMA csarnokban. A parádés szereposztást felvonultató, méreteiben, technikai háterében és látványosságában is lenyűgöző, Álomutazó című családi mesemusical kihagyhatatlan.

Hazai színpadon még soha nem látott méretű, látványos előadással készül a TulipánTündér produkció újabb előadása, az Álomutazó. A színpad méretei már eleve meghatározzák az előadás monumentalitását: a 40 m széles és 25 méter mély, tehát összesen 1000 m2-es színpadon egy 4 emeletes ház magasságú díszlet tölti be majd a teret, ahol 3 szinten mozognak majd a színészek, táncosok.

Juronics Tamás, a darab rendezője szerint “ekkora produkció nincs Magyarországon, már a méreteiben is lenyűgöző”. A színpadon 6 helyszín fog feltűnni és sok-sok álomkép – meséli a rendező, aki a Szegedi Kortárs Balett 30 táncosával és a Rippel Akadémia artistáival is fog dolgozni. “A 30 táncos – a videofalakon megsokszorozva – több száz szereplővé válik, a színen összesen 250 formatervezett jelmez tűnik fel, de lesznek egykerekű e-rollokon száguldó robotok és reptetés a színpadon és a nézők felett” – avat be a darab részleteibe a rendező.

A szereplőkről még nem is beszéltünk: Stohl András, Szabó Győző, Radics Gigi, Hajdu Steve, akik már A játékkészítőt is sikerre vitték, hozzájuk csatlakozott idén Schell Judit, Keresztes Ildikó, Zsédenyi Adrienn, Falusi Mariann, Varga Viktor és Ábel Anita. A dalokat pedig ismét a Rakonczai Viktor-Orbán Tamás szerzőpáros jegyzi, akiknek  A Játékkészítő platinalemezes dalait is köszönhetjük.

Az #Álomutazó dalaiból készült egy lejátszási lista is a YouTube-on!