2018. január 13. | Bobák Szilvia

A kiállítás, ahol a látogatónak kell döntenie az abortuszról

Az Anna- Változatok székely asszonysorsra című kiállítás paradigmaváltó a néprajzi kiállítások sorában, hiszen nem kisebb feladatot tesz a befogadó vállára, mint hogy élet és halál kérdésében is döntsön.

A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tárlata a Nemzeti Múzeum időszaki kiállításaként vendégeskedik náluk. A progresszív kiállításkoncepció az idilli székely világ képével teljes mértékben szembe megy, és a 21. századi ember mediális környezetét segítségül hívva szól a látogatóhoz.

A kiállításhoz egy speciális applikáció segítségével tudunk csatlakozni. A helyszínen barangolva rövid történeteket hallgathatunk meg Annáról, az 1920-ban született falusi székely lányról egészen a bölcsőtől a sírig. A Bocskor Bíborka hangján megszólaló Anna életének legfőbb fordulópontjait székely dialektusban hallhatja a nagyérdemű. Így viszonylag hamar értesülünk Anna életének legnagyobb “bűnéről”, a megesettségéről. Arról pedig, hogy mi legyen a hajadon lány magzatjával, mellbevágó módon a múzeumlátogató dönthet egyedül.

A szorongató döntést követően két alternatív úton járhatjuk be a kiállítást, így megtapasztalhatjuk azt, amit egyébként soha: a “mi lett volna ha” érzés teljes felszámolását. Az interaktív koncepció viszont ebben a kegyetlenül nehéz döntésben ki is merül, pedig szívesen vettünk volna még a válaszutakat a kiállítás során, vagy akár egyéb, az applikációban rejlő interakciós lehetőséget is.

Anna sorsán túl békaperspektívából a 20. századi romániai történelem, a pártrendszer is kirajzolódik előttünk. Sosem szólt hozzánk olyan életszagúan a múlt, mint Anna életének helyszínei között botladozva. Kétségtelenül a kiállítás egyik fénypontja az önállóan is kortárs művészeti alkotásokként értékelendő vasárnapi ebédlőasztalok. Az asztalra vetített ünnepi ebédet éppen olyan közelinek érezhetjük, mint az Anna-történetet és mögé rajzolt történelmi kort, – mégis egyben óvatosságra int a terülj-terülj asztalkám, hiszen amit átélhetünk a kiállításon, az szükségszerűen egy illúzió. A kiállítás eleji leírás egyébként maga is reflektál arra, hogy a kiállítás megálmodói tudatában van annak, hogy a mindennapi életből a múzeumba bekerült tárgyak nem tudják megtartani azt az eredeti környezetüket, melyből kiszakították őket. E helyett az újraértelmezésre szólítják fel a befogadót.

Az izgalmas vállalkozás korántsem egy könnyed múzeumélményt tartogat, viszont sikerül egy olyan érintettség-érzetet kialakítania a befogadóban, ami valljuk be, néprajzi kiállítások (és egyáltalán: kiállítások) esetén nagyon ritkán jön létre. Üdvözöljük a multimédia és a performansz jellegű ötleteket a kiállításban, amely egyelőre csak fel-felvillantotta a benne rejlő potenciált, utat mutatva az újgenerációs kiállításszervező szakembereknek.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra