Lehet persze utálni a régi Valami Amerika filmeket, de azzal az elnéző „ahhoz képest” látásmóddal, ahogy a magyar filmeket szoktuk dédelgetni, ezek egészen élvezhető filmek voltak. Nyilván vígjátékokról van szó, nyilván azon belül is inkább a finoman szólva zsigeri poénokkal operáló fajtáról, de hát könyörgöm, az Amerikai pitét sem a mélylélektani ábrázolása miatt szerettük. Csakhogy a Valami Amerika 3 valahogy nagyon rosszul keverte ki az arányokat: ágyúcsövön okádja a gagyi szexista, homofób és rasszista poénokat, amik mögött az előző részekhez képest azért nem túl sokat újító történet (amiről tényleg elég annyit tudni, hogy egy nagyon értékes, ritka bélyeg körül bonyolódik) most szinte végig mellékes maradt.
A magyar közönségfilmnek régi problémája a szexista és/vagy homofób ábrázolásmód, amire persze egy darabig lehetett azzal az elnézéssel tekinteni, mint amivel egy először késsel-villával próbálkozó bennszülöttre nézünk, de 2018-ra már hozzánk is (!) rég megérkezett az az értékrend, amit szeretünk gúnyosan píszínek csúfolni. De nyugalom, egyelőre még nagyon messze vagyunk attól, hogy az ennek való megfelelés bármilyen problémát jelentsen.
Mert mi még ott tartunk, hogy kinek mekkora, hogy az ikrek alatt lehet a női melleket is érteni, hogy egy mondat csak akkor lehet igazán vicces, ha minimum egy szaftos káromkodást is írnak bele, és hogy egy meleg karakternek a Rezsó nevet adjuk. És akkor a legszembetűnőbb gondok mellett már nem is nagyon jut energia a finomabb részletek bírálatára, például hogy a női karakterek mennyire háttérbe szorulnak, és mivel abban a kevés jelenetben is csak a bajba jutott fiúk sorsán keseregnek, fel sem merül, hogy a filmnek bármennyi esélye lenne a Bechdel-teszten. Vagy az, hogy ezek a nők már megint csak a testükön keresztül (szexualitás, terhesség) tudják érvényesíteni magukat, míg a férfiaknak jut az összes aktív akciószerep. De az ilyesmibe már tényleg nem érdemes belemenni.
A rendező Herendi Gábor a HVG-nek adott videós interjúban azzal érvel, hogy nem is érti, „hogy lehet egy vígjátéknál felhozni”, hogy képes a játékidő felét (vagy legalábbis a börtönben játszódó jelenetek 95%-át) rém kellemetlen, melegekkel viccelődő poénokkal teletömni. Nem egészen világos, miért lenne bármelyik műfaj – nevezetesen a vígjáték – felmentve az alól, hogy figyeljen azoknak a társadalmi csoportoknak az érdekeire, akiknek most végre kicsit odafigyelnek a filmes reprezentációjára. Persze, a vígjáték legyen vicces, sőt, akár kritizálja okos humorral a píszít, de tényleg csak azon tudunk térdcsapdosva röhögni, hogy a csücsörítő Nagy Ervin „gyártja a köcsögöket”? Hát, ha állandóan ezt rakják elénk, akkor sajnos lehet.
Pedig a Valami Amerika 3-hoz sok minden adott lett volna, hogy jó film lehessen. Szabó Győzőtől László Zsolton át Pokorny Liáig tényleg mindenki benne van a hazai sztárszínészek közül, szemmel láthatólag volt pénz, és még egy egész jó fordulatokkal megírt forgatókönyv is, ami tényleg tudott (volna) izgalmas lenni. Volt éppen elég nosztalgia ahhoz, hogy a sufniból kiboruló kék majomjelmez stimulálja az amigdalánkat, de azért volt pont annyi újítás a sztoriban, hogy az önmagában is megállja a helyét. Csak sajnos ez mind elveszett valahol két otromba poén között.
Fotó: Valami Amerika 3., Wlcsek András
