Transzszexuális lány volt a legnagyobb csoda Cannes-ban

2018. május 22. |
Central Médiacsoport Zrt.

A 71. cannes-i filmfesztiválon a szokásosnál is erősebben jelentek meg a társadalmi-politikai ügyek a vörös szőnyegen, a díjak többsége pedig olyan filmeknél landolt, amelyek végletesen kiszolgáltatott emberekről szólnak. Azért a csillogás sem maradt el, és egy szuper magyar debütálásnak is örülhettünk. Bujdosó Bori helyszíni beszámolója.

Múlt szombaton 82 estélyi ruhás nő vonult fel a cannes-i fesztiválpalotához a vörös szőnyeggel borított lépcsősoron, élükön Cate Blanchettel, a 71. cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnökével. Így tiltakoztak az ellen, hogy a fesztivál történetében mindössze 82 női rendező filmje került versenybe, szemben 1645 férfi alkotásával. A 82 felvonuló közt volt az idei zsűri öt női tagja is, Blanchett mellett két színésznő, Kristen Stewart és Léa Seydoux, egy rendező, Ava DuVernay és egy énekesnő, Khadja Nin. A kilenctagú zsűriben idén ők voltak többségben, ugyanakkor a versenyprogram 21 filmjéből csak hármat rendezett nő. Cannes-nak is van még hova fejlődnie a nemi egyenjogúság szempontjából.

Nyilvánvaló volt, hogy fél évvel a #metoo mozgalom elindulása után az amúgy is eléggé politikus fesztiválon sok szó esik majd a témáról, és a fesztivál vezetője, Thierry Frémaux már a program bejelentésekor kénytelen volt magyarázkodni amiatt, hogy ismét csak néhány női alkotót válogattak be. Frémaux kijelentette, hogy a válogatásban sosem fognak pozitív diszkriminációt alkalmazni, kizárólag a filmek minősége alapján döntenek – amit egyébként csak helyeselni lehet.

Ugyanakkor nem söpörte le a témát az asztalról, létrehoztak egy segélyvonalat, amit felhívhat bárki, akit esetleg atrocitás érne a fesztivál alatt, a zárógálán pedig, nyilván előzetes egyeztetéssel, Asia Argento színész- és rendezőnő fekete ruhában kiment a színpadra, és újra elmondta, hogy Harvey Weinstein itt, Cannes-ban erőszakolta meg őt 1997-ben, és most is ülnek olyanok a közönség soraiban, akik tudtak arról, hogy a producer a fesztiválon vadássza le áldozatait, és nem tettek semmit ellene.

Nemcsak a nők jogai kerültek előtérbe a fesztivál tizenkét napja alatt:

demonstráltak a vörös szőnyegen többek között a francia filmiparban tapasztalható rasszizmus ellen, a Gázai övezetben megölt palesztinok mellett és a brazil indiánok meggyilkolása ellen is. A fekete emberjogi harcos rendező, Spike Lee pedig kicsit sem meglepő módon Donald Trump ellen emelt szót. Mindez jól mutatja a fesztivál összetettségét: bár a kamerák a designerruhákban vonuló sztárokra tapadnak, ők a hatalmas médiajelenlétet könnyen kihasználhatják arra is, hogy fontos problémákra irányítsák a figyelmet.

Azért persze továbbra is a film a főszereplő Cannes-ban. Frémaux, aki 2007 óta Cannes ura, idén nagyot és bátrat újított. És nem, nem arra gondolok, hogy betiltotta a haladást gátló szelfizést a vörös szőnyegen, bár ez is megtörtént. Hanem arra, hogy szakított azzal a hagyománnyal, hogy egy sor nagynevű alkotónak automatikusan beemeli a programba az új filmjét. Persze voltak olyan visszatérők most is, mint a japán Kore-eda Hirokazu – aki meg is nyerte az Arany Pálmát Shoplifters című filmjével –, a kínai Jia Zhang-ke, vagy a török Nuri Bilge Ceylan, és Lars von Triert is visszafogadta a fesztivál hét évvel azután, hogy 2011-ben kitiltották, mert a Melankólia sajtótájékoztatóján a nácizmussal viccelődött.

De az újítás révén több hely jutott kevésbé ismert, illetve elsőfilmes alkotóknak, és ez a vérfrissítés kifejezetten jót tett a fesztiválnak. A versenyprogram Un Certain Regard nevű szekciójába hat első film is bekerült, köztük az fesztivál felfedezése, a belga Lukas Dhont Girl című csodálatos filmje. A Girl egy fiú testbe született, tizenéves transzszexuális lányról szól, aki nemhelyreállító műtétjére készül, miközben keményen dolgozik azon, hogy balett táncos lehessen, és a kamaszkor összes szokásos nyavalyájával is meg kell küzdenie.

Fotó: Girl, Cannes Film Festival

Dhont még csak huszonhat éves, főszereplője, Victor Polster pedig mindössze tizenöt volt a forgatás idején, de rögtön elhalmozták őket díjakkal: a Girl megkapta a legjobb első filmnek járó Arany Kamerát, a kritikusok díját és a legjobb LMBTQ témájú filmnek járó Queer Palmot, emellett Polsteré lett az Un Certain Regard szekció legjobb alakításnak járó díja – amiből, tisztelegve a film szellemisége előtt, most csak egyet ítéltek oda, a női/férfi alakítás megjelölése nélkül. A tökéletes arányérzékkel felépített, érzékeny film kiforrott alkotót sejtet, Dhontról sokat fogunk még hallani.

És bár a hivatalos programba nem került most magyar film, az első és második filmeket bemutató Kritikusok Hete nevű kísérőprogramba beválogatták Szilágyi Zsófia első rendezését, az Egy napot. A Cannes-ban hosszú évek óta ünnepelt legkiválóbb kisrealista román filmeket idéző alkotásban Szamosi Zsófia egy háromgyerekes anyát alakít, akinek éppen válságba kerül a házassága, de a munka, a gyerekek és a háztartás mellett egyszerűen nincs ideje erről tudomást venni. Hihetetlenül életszerű, sokszor vicces, mégis szívszaggató film, amit a cannes-i kritikusok nagyon megérdemelten jutalmaztak. Ősztől majd itthon is meg lehet nézni.

Fotó: Egy nap: Le Semaine de la Critique

Még idén a magyar mozikba kerül Lars von Trier A ház, amit Jack épített című filmje is, ami a Girl mellett az én személyes kedvencem a fesztiválról. A sajtó tele volt azzal, hogy a díszbemutatóról százan kimentek, ugyanakkor a másnap ugyanabban a nagyteremben megtartott sajtóvetítésről én senkit sem láttam kimenni, és aki ismeri a rendező korábbi filmjeit, azt nem érhette nagy meglepetés. Matt Dillon egy kattant sorozatgyilkost alakít, aki áldozataival bizarr dolgokat művel, és bűntetteit valamiféle művészeti alkotásként fogja fel. Persze a film morbid és sokszor gusztustalan, ugyanakkor valójában egy filozofikus mű, ami Von Trier alkotáshoz és az egész élethez való viszonyát foglalja össze elképesztően sokrétűen. Nagyszabású munka, ami összegzi és betetőzi a rendező karrierjét – nem csodálkoznék túlságosan, ha ez lenne az utolsó mozifilmje.

Fotó: A ház, amit Jack épített: Cannes Film Festival 

Ha átfogóan akarom értékelni a felhozatalt, idén talán a szokásosnál is több volt a „nyomorpornó” a programban, és Blanchett zsűrije is elsősorban ilyen alkotásokból válogatott a díjazásnál. Az Arany Pálma-nyertes Shoplifters egy iszonyú szegény, lopásból élő családról szól, akik befogadnak egy abuzált kislányt, a legjobb színészi díjat Matteo Garrone Dogmanjének a főszereplője, Marcello Fonte kapta, aki egy lerobbant Nápoly-közeli környék kisstílű drogdílerét alakítja, a legjobb színésznő az Ayka című kazah film főszereplője (Samal Yeslyamova) lett, aki egy olyan nőt alakít, aki annyira szegény, hogy le kell mondania a gyerekéről.

A zsűri díját pedig Nadine Labaki Capharnaümje érdemelte ki, amelyben fájdalmasan hosszan kell néznünk egy tizenkét éves kisfiút és egy totyogós kisgyereket, akik magukra hagyva próbálnak túlélni a libanoni nyomorban. Igaz, a zsűri nagydíját Spike Lee kifejezetten vicces BlacKkKlansmanje kapta, ami egy fekete és egy zsidó rendőrről (John David Washington és Adam Driver) szól, akik beépülnek a Ku Klux Klanba, de itt meg nyilván az erős rasszizmus elleni üzenet is szerepet játszott az elismerésben.

Szöveg: Bujdosó Bori

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Akit Nick Cave is istennőnek tart: Shilpa Ray Budapesten koncertezik kobicu kert

Akit Nick Cave is istennőnek tart: Shilpa Ray Budapesten koncertezik