Egy szál zongorával a csillagok alatt Balanyi Szilárd

2018. május 20.
Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája ezúttal egy szál zongorával, valamint a csodálatos hangú Schoblocher Barbara és Kiss Flóra társaságában varázsol romantikus hangulatot a Budapest Park oldalán lévő Nagyszünetben május 21-én.

Fotó: Sinco

Szilárd 2002-ben jelentette meg első szólólemezét, azóta pedig sorra bővülő diszkográfiájával bebizonyította, hogy amennyire mestere a billentyűknek, olyan könnyedén bánik az érzelmekkel is. SZILÁRD szólóprodukciójával idén újult erőkkel és új zenekarral a háta mögött vágott bele ismét a koncertezésbe, most pedig egy érdekes előadással, a Piano Projekttel debütál a Nagyszünetben.  Szilárd ugyanis ezúttal zenekarai nélkül, egy szál zongorával és két csodálatos hangú énekesnővel Schoblocher Barbarával és Kiss Flórával áll színpadra. Ezen a tavaszi estén a lágyabb, fülbe kúszó dallamokra és szívbe karcoló zongorafutamokra kerül majd a reflektorfény.

„A dal eredeti változata a 2015-ös Kanapé EP-n található. Ez volt az a dal, ami miatt odamentem Barbihoz a koncertjük után még 2014-ben amikor Dunaújvárosban a Quimby vendég zenekara volt a Blahalouisiana és megkérdeztem, hogy volna-e kedve egy készülő dalomban énekelni. Végül ha jól emlékszem öt dal lett belőle, de mindenképpen ez az egyik kedvenc. Ezért természetes volt, hogy a nemrég bemutatott Várni rád mellett ez lesz a másik olyan dal, amiből készítünk egy lecsupaszított verziót. Barbi és Dorina remekül kiegészítik egymást és már több ötlet is van arra, hogy mely számokból készüljön a jövőben hasonló live session videó. Ezek a videók egyébként remekül visszaadják a Piano Projekt hangulatát, ahol zenekar nélkül, egy zongorával és a lányokkal zenélünk. A formációhoz tartozik még Kiss Flóra énekesnő is, ő és Barbi lépnek fel velem május 21-én a Budapest Park Nagyszünetében és a következő videókban már őt is hallhatjátok.”

Videó: Sinco

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/240856729846373/

Jegyek ITT!