Pura Poesia #5 – Odett: “Szerintem nagyon ijesztő dolog a szabadság”

2018. augusztus 11. |

A Pura Poesia Irodalmi notesz ötödik vendége a tehetséges fiatal énekesnő, aki idén tíz éve működik Odettként a szakmában. Fuvolától divattervezésig, énektől dalszövegig, Weöres Sándortól Fodor Ákosig – íme Polgár Odett világa!

Van olyan, hogy egy életszakaszodhoz egy-egy vers, dal kapcsolódik,vagy egy dallam?

Amikor felhívtál, hogy lenne ez a beszélgetés, akkor végigpörgettem, hogy az irodalom mikor kapcsolódott be az életembe, ami már az én élményem volt, nem mástól kaptam. Általános iskola, azt hiszem, IV. osztályában volt egy karácsonyi versmondó verseny, és hát mondom: én ebbe benevezek, kipróbálom magamat. Egy iciri-piciri exhibicionizmus mozgott már akkor is bennem, de nem voltam feltétlenül az a „produkálom magamat” kislány. Kiválasztottam Ady Endre Karácsony című, nem is olyan könnyű versét. Kiálltam, elkezdtem mondani, és azt hiszem, a második versszaknál fogtam magamat és elkezdtem bőgni, majd kirohantam a teremből. Gyakorlatilag itt vége is lett annak jó hosszú ideig, hogy megmutassam magam az irodalom által.

Mit történt? Izgultál, megviselt…?

Hatással volt rám nagyon a dolog. Annyira megértettem és megéreztem, hogy túlcsordult bennem. Utána nagyon hosszú ideig a színpadi vágy elhalt bennem.

Volt noteszed, ahová mondjuk kedvenc sorokat felírtál vagy akár a saját gondolataidat, amikor kislány voltál?

Nagyon sokat kacérkodtam a naplóírás gondolatával, de ez nem volt egy nagyon rendszeres dolog. Alapvetően nekem az irodalom főként édesapám által jött be az életembe, aki zeneszerző és a ’90-es évek közepén a Sziáminak volt az oszlopos tagja és zeneszerzője is, Polgár Péterről van szó. Általa csőstül jött mindenféle irodalommal kapcsolatos dolog, de nem magyarázó szinten, hanem például a vasárnapi ebédek mellé David Bowie-tól elkezdve a Nick Cave-n át a Tom Waits-ig sok minden szólt, és természetesen a magyar irodalom részéről, a zenei részéről a Sziámi, Hobo, stb..

Amikor rád és a munkádra, dalokra, személyedre gondolok, van egyfajta esztétikum, ami nagyon erős. Ez belülről jön, régóta veled van? Úgy is jelentkezik, hogy mondjuk egy dalnál, amit hallgatsz vagy egy szövegnél, amit olvasol? Tehát ha szépnek találod, akkor visz magával, és hogyha mondjuk felkavar, akkor rengeteg indulatot szül?

Nagyon régóta, sőt olyannyira régóta, hogy alapvetően fuvolistának készültem, azt tanultam, komolyzenei szinten, aztán ennek vége lett a kamaszkorommal, majd egy teljesen véletlen oknál fogva bekerültem a gimnáziumban egy hasonló korú fiatalokból álló zenekarba, és ott folytatódott tovább a zene, de mindeközben nagyon szerettem volna divattervező lenni. Külön rajz szakkörre jártam, képeztem magamat és föl is vettek egy francia divatsuliba. A szépség iránti vágy vagy az, hogy mutassam és kommunikáljak vele, az folyamatosan velem volt, viszont nem feltétlenül szeretném, vagy nem célom, hogy a dalszövegeimet szépnek lássam.

Korábban azt mondtad, hogy célod az, hogy magad írd a szövegeidet, és hogy minél jobb legyen az az arány, amikor te írod azokat. Én azt gondolom, hogy most itt tartasz. Emlékszel arra, hogy mi volt az első sor, amit leírtál, az első gondolat, ami megszületett?

Ilyen nem volt. Alapvetően az alkotásról szerintem nagyon nehéz beszélni. Még alapvetően a dalszövegről is nehéz beszélni, vagy egy festményről is, mert amit látok, az nem szóval kifejezhető. A dallam, vagy a szöveg – az már ott önmagában értelmeződik, vagy a közönség által kap egy olyan értelmet, ami csak azé a hallgatóé, aki éppen hallgatja. Az alkotói folyamat is egy ilyen történet. Valószínűleg valami határidő szülte egyébként. Nekem a dalszerzés – mármint a szövegírás -, a mai napig egy nagy félelem, mert annyira fantasztikus dalszöveg íróim vannak, hogy kialakult egy belső mérce: vajon a saját tollam, a saját mondataim, gondolataim be tudnak-e olyan szépen találni,mint egy profié. Tehát egy Müller Péter Sziámi után ki vagyok én? Tizenhét évesen kezdtem ebbe bele, talán ezért is érdekes és fura, hogy egy ilyen vénájú író-költő egy 17-18 éves lánynak olyan szövegeket ír, mint például a Hanyatt

Sokat dolgozol egy-egy szövegen mielőtt megmutatnád másoknak?

Nagyon sokat, sőt az ötleten is már nagyon sokat, és szerintem az a legjobb, amikor a zenésszel együtt kezdünk el a témán gondolkodni. Alapvetően a szövegírást is úgy érzem, hogy csapatmunka a legtöbb esetben. Az én szövegeim picit leválnak a popzenéről úgy, hogy picit több tartalmat vagy színesebb szóhasználatot képviselnek, de ettől függetlenül mégis csak populáris, tehát tömegekhez szeretne szólni, és ez olyan témákat jelöl meg, vagy olyan fordulatokat kell, hogy tartalmazzon, hogy az embereket elérje.

Mi az, ami téged inspirál?  Azzal a szóval, hogy „ihlet” tudsz mit kezdeni? Van egy ihletettségi állapot?

Próbálkoztam, képzeld el azzal, hogy figyelek majd nagyon a 47-es villamoson, meg a közértben, hogy ezeket a hétköznapi szituációkat átültetem, de amint elkezdek figyelni, ez az egész kikapcsol és nem megy. Az ihletettség, az egy megmagyarázhatatlan dolog. Nyilván az ember felfogja a körülötte lévő történéseket, a világot, ami éppen nagyban is történik, de bennem ez villámcsapásszerű.  De mondom: nekem sokszor a határidő az ihlet, bár ez borzalmasan hangzik, mert egy nagyon gyakorlatias dolog, de sokszor az indítja el az emberben azt a fura pezsgést, amitől végül is születik majd valami.

A két világ: a színpadi előadó és a szobában alkotó – egyaránt nagyon fontos? Valamelyikben otthonosabban érzed magad, vagy mind a kettő kell ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyél, és  megéld a valóságát a zenének, a szövegnek?

Érzem, akkor vagyok teljesen egész és nagyon jól, amikor mind a kettő egyszerre történik sokat. Picit most átalakul a zenekarom, ezért nem koncertezünk annyit, inkább a háttérben folyik a munka. Várat tehát magára az újabb produkcióm, ezért az előadói vénám vissza van véve és nagyon hiányzik. Nemrég megjelent egy új dalom, aminek az a címe, hogy Látsz még – Kardos-Horváth Janó írta a szövegét -, ami egy vers volt, úgy érzem, hogy ez az első olyan dal most egy bizonyos idő óta, ami én vagyok. Azzal, hogy ez a dal kijött, most visszatett megint egy egésszé. Visszahoztam magam egy ilyen nagyon fura manőverrel.

Itt a hatalmas könyvespolc tövében – mi az, amihez előbb nyúlnál: egy József Attila verses kötethez, vagy egy hosszú regényhez?

– A József Attila verseskötethez, de egyébként a szobrokat is nézegetném mellette.

És mikkel töltődsz föl? Van meghatározó élményed, nagyon fontos könyv, amihez visszatérsz?

Weöres Sándor A teljesség felé nekem non plus ultra. Mindig visszanyúlok hozzá, századik – tízezredik olvasatra is plusz tanulást kapok tőle, olyat, amit nehezen kapnék meg más emberektől élő szóban.

És van időd egyáltalán? Nyitsz, mondjuk, a kortárs irodalom felé?

Igen. Alapvetően a kortárs irodalmat is úgy vizsgálom, hogy kivel szeretnék együtt dolgozni. Nagyon régóta szemezek már Zavada Petivel, de még sose kértem föl, hogy akár dolgozhatnák együtt. Sokáig Karafiáth Orsi is benne volt a  fejemben – nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de én abszolút mértékben nyitok. Míg a fiatalokkal még csak szemezgetek, addig Fodor Ákos abszolút kedvenc.

Amúgy a haiku műfaj nagyon passzol a mai világunkhoz. Én kitartóan hiszek a hosszú versekben, a hosszú regényekben, de tudom, az idő az embereknél szűk keresztmetszet. Egy-egy haikuval egy napnyi – két napnyi – három napnyi tartalmat tehetünk az életünkbe.

Igen, igen. Ez olyan, mint a reggeli vitamin. Én például a Költészet Napján pont egy Fodor Ákost tettem ki, és láttam, az emberek egyből reagáltak rá, közvetlen kapcsolat lett a verstől.

Boldog, kiegyensúlyozott embernek tűnsz. Te úgy érzed, hogy szabad ember vagy? Mit jelent neked ez a szó: szabadásg?

Szerintem nagyon ijesztő dolog a szabadság. Fantasztikus, de félelmetes is. Nyilván  attól függ, hogyan éli meg az ember, de a szabadság, az lehet egy útvesztő amin eltévedhetsz, vagy érhet olyan típusú kudarc, ami nem biztos, hogy egy ilyen körbe kerített dologban érne. Én szabad embernek tartom magam, ennek nagyon örülök, de néha érzem, hogy sokszor könnyebb lenne, ha korlátokat, irányokat kapnák – mert abban remekül jól működök. Néha úgy érzem magam, hogy van a kis csónakom, és nincsenek benne evezők, hanem arra megyek, amerre a víz sodor.

Van olyan, ami Odettnek nagyon fontos, hogy megtörténjen?

Rengeteg minden, de érdekes, a zenéhez, zenével kapcsolatban nem nagyon. Abban nem szeretek tervezni valami fura, babonás érzés miatt. Az élet más terén: nagyon-nagyon sok mindent szeretnék, például utazni, gyerekeket egy idő után, ha lehet nem egyet, hanem akár többet is. Illetve ami most nagyon foglalkoztat tíz év Pesten élés után, hogy ismét vidékre vágyom. Szeretnék a Balaton északi vagy déli oldalán lenni egy hosszabb időt, a telet is megélni ott.

Ebben van egyfajta elvonulás?

Befelé fordulásnak hívnám. És van benne némi önzőség is: tíz éve működöm Odettként ebben a szakmában, idén lesz majd a 10 éves nagykoncertem október 21-én. Ezalatt a tíz év alatt sok mindent tapasztaltam, benne voltam és vagyok a körforgásban, de sokszor úgy érzem, hogy ez most picit magát ismétli, és nem feltétlenül velem kapcsolatban. Amikor elmegyek két-három napot vidékre és visszajövök, azt érzem, enyém a világ. A természetbe visszavonulások visszainjektálják belém az életerőt és a kedvet is, hogy lendületem legyen.

szerző: Juhász Anna

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Podcast: Bovaryné és a Kis Herceg a Zeneakadémián Boldizsár Ildikó

Podcast: Bovaryné és a Kis Herceg a Zeneakadémián