Petruska segítségért kiált

2019. január 06.
De közel sem a szakítás az egyetlen változás a dalszerző-énekes életében, aki nemrégiben zenekari felállásra váltott, márciusban érkezik harmadik nagylemeze, a most megjelent Help Me Out of Here-rel pedig bekerült A Dal 2019 műsorába is.

Petruska élete több fronton is új szakaszba lépett: nemrégiben hátrahagyva a trubadúrságot, nyolc év után zenekari felállásra váltott, készülő új lemezének második dalával pedig egy szakítást énekel meg ugyanis annak készítése idején ért véget egy hosszú kapcsolata. A márciusban megjelenő harmadik lemezről októberben már megismerhettük a Nincsen szavam című szerzeményt, most pedig itt a Help Me Out of Here.

Úgy hivatkozik erre az időszakra, mintha rádobta volna az életére az atombombát, de a pusztító döntés végül meghozta számára a békét. Az új korszak ünneplése persze nem volt felhőtlen, de úgy tekint erre a döntésére, mint a férfikorba való lépésre.

Fotók: Láng Péter

Bár a számot alapvetően egy szakítás inspirálta, nem lenne igazi Petruska-szerzemény, ha nem lenne egy tágabb értelmezési kerete is: „Büszkén megyünk valamibe előre, anélkül, hogy körbe néznénk, aztán a nagy céltudatosságunk közepette elkezd szűkülni a tér, ránk dől az egész rendszer”- mondja. A klipet Cibulya Nikol rendezte és feltűnnek benne Petruska zenekarának tagjai is (Borbély Tamás– basszusgitár, Egri Márton– dob, Temesvári Bence– hegedű), valamint Jakab Juli.

Az új dal bekerült A Dal 2019-es műsorában is. Nem ez lesz Petruska első szereplése az Eurovízió hazai válogatójában: 2016-ban a Trouble In My Mind c. szerzeménye egyenesen a döntőig juttatta és megnyerte A Dal Felfedezettje különdíjat is. Jövőre ráadásul zenekaros felállással vág neki az új kihívásoknak, de előtte december 21-én Temesvári Bence bajtárásával búcsúztatják a duós koncerteket a Prága Sörházban.

Petruska – Andris és Bence / Búcsú a duótól
Időpont: 2018. december 21. 20:30
Helyszín: Prága Sörház
Jegyek: 1800 Ft – az előadás napján a helyszínen kaphatók
Facebook-esemény

Kövesd Petruskát:
http://www.facebook.com/andrispetruska
http://www.instagram.com/petruskaoffi…
http://www.petruskaandras.hu