Csukd be a szemed, Ági, most pedig nyisd ki: mi az első könyv, ami eszedbe jut?
Szerb Antal.
Szerb Antal?
Igen. Nagy kedvencem, tizenhat éves koromban, egy véletlen kapcsán jött be az életembe. Készültem az érettségire emelt szintű magyar irodalomból. Otthon nézegettem a könyvespolcot, amikor megláttam Szerb Antal A magyar irodalom történetét. Levettem és akkor szembesültem azzal, hogy ez a „pali” baromi szellemesen, érthetően, egy annyira más nézőpontból írta meg a magyar irodalom történetét, hogy azóta ő a nagy kedvencem.
A szüleid adtak gyerekként a kezedbe könyvet, vagy teljesen te felfedezted ezt a világot, ahol nemcsak az a realitás van, amiben élünk, hanem van egy másik realitás is, amit mi bontunk ki, a könyvek által?
Köszönhetem a könyv iránti szeretetet nagyrészt a szüleimnek, akik mindig olvastak. Ők nem irodalmárok, a vasútnál dolgoznak mindketten, tehát teljesen átlagos, hétköznapi munkát végeznek. Kiskoromtól kezdve azt láttam, hogy apukám rengeteget olvas, minden este úgy alszik el, hogy ráborul az arcára vagy a mellkasára a könyv. Egyébként én versenytáncoltam fiatalon, úgyhogy kevésbé volt a könyvmoly világ az enyém, de tizenhat évesen, amikor rájöttem, hogy nem leszek világbajnok a táncban, és váltani kellene, elkezdtem tudatosan az egyetem felé fordulni. Akkor fogalmazódott meg benne, hogy újságíró szeretnék lenni, és akkor kezdtem el nagyon érdeklődni az irodalom iránt. Nekem amúgy a Harry Potter volt az…
Nem mondod…
De! Én már a Harry Potter generáció tagja vagyok. Amikor a Harry Potter kijött, vagy legalábbis én találkoztam vele, akkor fedeztem azt fel, hogy az írott szónak milyen ereje van, és milyen jó érzés, amikor úgy olvasol, hogy teljesen beránt a könyv és minden megszűnik. Jó látni most a könyves mozgalmam, a Nincs időm olvasni kihívás kapcsán, hogy a Harry Potter egy összekötő szál.
Érdekes, amit mondasz édesapádról. Nekem költő volt az apukám, ő meg vasutas akart lenni. Képzeld el, bekéredzkedett a vonatokba a vezető mellé és nagyon sokszor úgy utazott akár föl az iskolába Budapestre.
Bár apukám mondja, hogy ezt ne hangsúlyozzam, de neki szerencséje van olyan szempontból, hogy nagyon sokat tud olvasni, persze nem vezetés közben, de sokszor akár három-négy órája van a Keletiben egy-egy vonatra várva, ilyenkor csinál magának egy olvasó-szobát a mozdonyon, és ott olvas.
Azt mondtad, hogy nem lehettél versenytáncos és váltottál, de a tánc, az a boldogság, a szabadság volt? Ha arra gondolok, mi a közös a táncban, az újságírásban és a könyvekben, nekem valahogy a szabadság megélése.
Abszolút, a szabadságérzés, ez jó megfogalmazás, meg végülis egy önkifejezési eszköz szerintem az olvasás is – ugyan mások szavait olvassuk, de hozzátesszük a mi gondolatainkat.
Milyen a jó könyv? Mitől jó egy könyv?
Ez nehéz kérdés. Könnyen lehet, hogy egész más neked, nekem vagy egy harmadiknak, mert pont az az izgalmas benne, hogy bármelyikünket bármelyik életszakaszában bármilyen könyv megszólíthat. És ezért nem tudok azzal az érvvel mit kezdeni, mikor valaki azt mondja, hogy nem szeret olvasni. Mindenki talál magának olyat, ami érdekli. Will Smith mondta, nemrég olvastam, hogy a boldogság kulcsa szerinte a futás és az olvasás, merthogy mindenre adtak már választ könyvekben.
Én magamon vettem észre, hogy egyre jobban frusztrálódom, hogy mennyi mindent még nem olvastam el, de ez közben ad egy lökést, hogy újabb és újabb könyvekkel, világokkal megismerkedjek.
Egy barátom mondta múltkor, hogy őt ez frusztrálja, és hogy soha nem fogunk a végére jutni. De miért kellene? Nekem is rengeteg van, amit felhalmoztam, de engem ez nem frusztrál.
A mozgalmadnak azt a nevet adtad, hogy Nincs időm olvasni. Azért, mert legtöbbször azzal szembesültél, hogy „nem értem a könyveket – nincs időm olvasni”?
Onnan indult az egész, hogy nagyon sokat tömegközelekedtem, akkor mindig olvastam, az volt a legjobb olvasószoba nekem. Egyre többszörkaptam meg akkoriban, hogy „De jó, hogy neked van időd olvasni”. Hogy megmutassam, mindenkinek arra van ideje, amire ad, 2017. januárjában indítottam a kihívást.
Nem gondoltad, hogy ekkora sikere lesz?
Egyáltalán nem, és szerintem ennek részben az is a titka, hogy jó lett a címválasztás. Ha tényleg mindenki azt mondja nekem, hogy „Nincs időm olvasni” – hát akkor legyen ez: Nincs időm olvasni kihívás, mutassuk meg, hogy van időnk olvasni. A csoportban havonta egy könyvet kell elolvasni, azt tényleg szerintem gyerek, kiskutya, kis probléma, nagy probléma, munka, egyetem, minden mellett elvégezhető, és próbálom arra buzdítani az embereket, hogy a mindennapjaik része legyen a könyv. Mert ha minden nap egy picikét olvasol, akkor tuti egy könyv meglesz, és akkor tizenkét könyved van egy év alatt, ami egyébként nagyon nagy mennyiségnek számít, a szakirodalom szerint az már elit olvasó.
Sok mindent lefedhet tizenkét könyv.
Elég sok minden le is fed. Én témákat ajánlok, nem konkrét könyvet. Mondjuk szerelem, bátorság és abból ők választanak. Már huszonnégy témán vagyunk túl és szerencsére mindig azt látom, hogy várják, és jó, hogy van egyközös cél.
Te miért csinálod? Neked mi ez a nagyon erős motiváció, hogy könyvekkel foglalkozz?
Híradósként úgy, hogy szerepelek a televízióban azt gondolom, hogy kutya kötelességünk példát mutatni. Egyre jobban azt láttam, hogy nem divat olvasni, nekem viszont tényleg ez a hobbim, ez a szenvedélyem, ezt szeretem. Emellett fontos a példamutatás. Amikor egyre többször látom azt, hogy koktéllal szelfizni, meg étellel szelfizni menőbb, akkor úgy gondolom, hogy nem, szerintem egy könyvvel sokkal menőbb szelfizni mondjuk egy tengerparton, és hátha valaki a példámból kiindulva kedvet kap az olvasáshoz.
Neked van sikerélményed, amikor úgy fekszel lem, hogy hú, de jó, hogy ebbe belevágtam?
Nagyon sok, hál’ Istennek. Képzeld el, hogy még kézzel írott levelet is kapok. Az egyik nagyon megható az volt, amikor egy nő a csoportból megköszönte, hogy ő azt gondolta, nincs ideje, de nekem köszönhetően bebizonyosodott, hogy két gyerek és ügyvéd munka mellett is van ideje olvasni, és nem egy könyvet, hanem hármat olvasott el. Az ilyen levelek után érzem azt, hogy ez egy hatalmas élmény.
Nekem van egy kupac papírom kamaszkorom óta, merthogy minden könyv olvasásánál jegyzetelek. Ha ránézünk a könyvedre, nagy betűvel rajta van, hogy „Olvasónapló”. Neked is fontos, hogy rendszerezze az ember a könyvek mentén a gondolatait vagy a tudását vagy a hozzáfűződő képzeteit?
Bár ilyen tudatosan nem, mint te, de nagyon sokszor van az, hogyha tetszik valami, behajtom a könyvet, aláhúzni nem mindig merek, mert azért annál jobban tisztelem a kötetet, de még az is előfordul, ha olyat olvasok. Sokszor becsomagolom a könyvet újságpapírba, hogy ne sérüljön, ugyanakkor, ha olyat olvasok, ami érzem, hogy fontos, és nekem szól, behajtom. Márai Sándor Az igazijában három oldalanként behajtogattam…Emellett most olvastam Edith Eva Egertől A döntést, az is ilyen. Egy évvel ezelőtt fedeztem fel a könyvet, megvettem, de még nem tartottam ott. Most bedobtam azt, hogy legyen ez a közös könyv, volt egy megérzésem, és elképesztő élmény lett. Egy új példaképem ő, ha nem olvastad, olvasd el mindenképp.
Kikészítettem én is egy könyvet, Szabó Magdától Az őzt, ami nekem rengeteg éve kedvencem, szerencsére írhattam is már hozzá ajánlót. Emlékszem, nemrég találkoztunk egy Szabó Magda rendezvényen, akkor te is fanatikusan szereted az ő könyveit vagy nőalakjait?
Nagyon szeretem, de hozzáteszem, hogy egy nagy hiányosság Szabó Magda az életemben, de hát harminc éves vagyok, még van egy csomó időm. Mostanában fedeztem fel magamnak ezt a könyvet, Az őzt, ez az első amit olvastam tőle.
Az Olvasónaplódba be vannak téve idézetek, amik izgalmasak, pédául Babits Mihálytól: „Könyvekről szólni egy kicsit mindig annyi, mint magunkról beszélni”. Az, hogy megfér egy olvasónaplóban Puskás Peti, Péterfy-Novák Éva és Babits Mihály, vagy éppen Hesna, ez nagy bátorság és egy nagyon sokszínű világ.
Én azt gondolom, hogy nyitni kell. Valakinek Puskás Peti vagy Fluor Tomi a példaképe, akik egyébként olvasnak, és én nagyon szeretem őket, de klasszikusok is vannak itt, például Babits vagy Kundera, tőle az egyik kedvenc idézetem került be, amit tizenhét évesen találtam meg, és azóta ars poeticám. Kundera szeretett mindig a hóna alá csapott könyvvel sétálni, olyan volt ez neki, mint a korabeli sétapálca, hisz őt a könyvek egy másik világba repítették, és én is mindig ezt éreztem. Azért szeretem a könyvet hurcibálni magammal, mert az megkülönböztet a többiektől.
Észrevettem, hogy nagyon figyelsz – híradósként, olvasó emberként, a csoportodban is. Ez nem mindenkinek a sajátja, szerintem aki nagyon tud figyelni a másik emberre és érvényes kérdéseket tud föltenni, az valahogy ilyen érvénnyel tud olvasni is. Irodalomterápiával is foglalkozol, ez mit ad az életedben ez hogy jelenik meg?
Egyrészt egy önterápia is, és annyira jó, amit mondasz, a figyelem: szeretek kérdezni másokat, meghallgatni másokat, és valószínűleg nem véletlen találkoztam az irodalomterápiával, amit a múlt évben tulajdonképpen egy tanfolyamon elvégeztem, és most elkezdem bontogatni a szárnyaimat. Van két csoportom, ami nagyon sokat ad. Csodálatos dolog szerintem, hogy egy irodalmi műből indulunk ki…
És el lehet jutni a lélekig…
Igen, valahol találkozik az a két dolog, ami nálam egy igazi nagy szerelem: az önismeret meg az irodalom, a könyvek világa.
Te egy boldog ember vagy?
Abszolút.
Elégedett ember vagy?
Igen.
És a további célok a könyvhöz kapcsolódnak?
Én azt gondolom, igen, hosszútávon mindig vannak terveim, ahogy az Olvasónapló is fél éve még egy álom volt, és hál’ Istennek, itt van gyakorlatilag előttünk. Két éve egészen komolyan beleálltam a könyves világba, és remélem, hogy ez még legalább két évig, ha nem tovább, tart.
