2018. december 10. | marieclaire.hu

Pura Poesia #11 – Zséda: „A szöveg az arca a dalnak”

Zsédenyi Adrienn, Zséda az ország egyik kedvenc énekesnője, aki mindig tökéletes megjelenésével, évi Kalendáriumával és kifinomult stílusával mindenkit lenyűgöz. A Pura Poesia vele készült beszélgetéséből kiderül, hogy színpadi tehetségét egy Janikovszky Éva szöveggel fedezték fel, s hogy egy igazi szenvedélyes olvasó, akinek Ady Endre versei a kedvencei.

Nagyon sokszor gondolok arra a délelőttre, amikor hárman: te, Zsolna barátnőnk meg én beültünk egy budai kávézóba, koncertről, irodalmi estekről beszélgettünk, és félbeszakítva minket azt mondtad, ha felolvasásra lenne szükségünk, te szívesen jönnél. Én meglepődtem, Adrienn! A színház, a versek közelsége, vagy a szavalás – ez egy régi dolog a te életedben?

Igen, ez megmaradt régről. Dráma tagozatra jártam Szentesre, ami egy nagyon komplex iskola volt, a művészetekre olyan rálátást kaptunk, ami teljesen egyedülálló. Bár én már az általános iskolában is rengeteg prózamondó versenyre jártam.

Tényleg?

Igen. Az egyik Költészet Napja alkalmával elmondtam az Ágnes asszonyt, nagyon sokáig mondtam Bertold Brecht Marie Farrar, a gyermekgyilkost, azt nagyon szerettem. Igazából amikor felfedezték, hogy van közöm a színpadhoz, az is egy prózamondó versenyen volt, amikor Janikovszky Éva Vigyázz, a tanár harap című prózáját mondtam…

És ekkor hány éves voltál?

Általános iskolás, ötödik-hatodikos, mint most a kisfiam. Ez volt a produkcióm, amíg rá nem jöttem, hogy a zene az én területem.

Magabiztos voltál, nem voltál zavarban? Én ebben a korban még elbújtam és nem tudtam szerepelni.

Igen, ez, tehát az, hogy verseket megtanuljak, nekem valahogy teljesen természetesen ment. Élveztem. Olyan gyerek voltam, akit ki lehetett tenni az asztal közepére és táncol-énekel-verset mond. Családi ünnepeken, vagy, ha vendégek jöttek hozzánk, én akartam szerepelni, mondtam is, hogy „most akkor én jövök!”

Az az iskola, amire utalsz, a szentesi dráma tagozat, nagyon híres, nagyon sokan jönnek onnan. Milyen hangulat volt ott? Tényleg olyan, amilyent elképzelünk?

Tényleg, és még annál is… Elmondhatatlan. Tudtam, hogy el szeretnék menni középiskolába Pápáról egy művészeti középiskolában továbbtanulni, de azt nem tudtam, hogy Szentesen a Bácskai Misi bácsi egy olyan iskolát csinált, ami nincs a világon. Ki volt tűzve az íróasztalom fölé, hogy „Szentesért tanulsz!” Az, hogy ez az ország másik végében van, és tízen-órákat kell vonatozni…egyébként a könyvélményekhez ez a vonatozás nagyon hozzásegített.

Mert közben az ember olvas…

Igen. Mindent olvastam, nagy krimifaló vagyok. Arra kifejezetten emlékszem, hogy Remarque-nak A Diadalív árnyékában egy meghatározó könyv volt: az orvosnak története, aki aztán egy énekesnőbe szeret bele. Ez a romantika kicsit jött velem tovább az én életembe.

És maga a színház is benne maradt az életedben, igaz?

Mindenképpen. Az éneklés amúgy is egyfajta színészet. Mindig úgy fogtam fel, hogy ezek történetek, amiket elmesélek. Számomra nagyon fontosak a szövegek, a dalszövegek, abból indulok ki. Volt időszakom, amikor kicsit többet foglalkoztam a hangadással, mint magával a történettel, és az nem jó. Érdekes módon akkor működöm jól, hogyha a sztori, a sztorit elmondani, ahogy a Hírek szerelmeseiben mondja Michelle Pfeiffer – szóval a sztorit akarom elmondani, és nem én vagyok a fontos.

Van, hogy jobban kell harcolni egy dalért, akár szövegért, vagy amikor már oda jutsz, hogy mikrofon a kézben és felénekled, addigra már minden összeállt…

Már nagyon tudom addigra, igen. Azt gondolom, hogy aki énekelni akar, az talál dalt, történetet magának, hisz ez a mozgatórugója, hogy van mondanivaló. Én a Cotton Club Singers-ben kezdtem – sok más zenekarom is volt, de ez volt a legkimagaslóbb –, ott angol nyelven énekeltünk főleg, mert a jazz standertek úgy szólnak igazán jól. Aztán elkezdett nagyon hiányzott a magyar nyelv, azon énekelni, mert az megy zsigerekből, vénásan, rájöttem, hogy azt akarom közvetíteni. Egészen más, amikor a dalt a hallgatóság is érti és én is úgy adom át…

Rátaláltál a saját vonaladra, magyarul kezdtél el énekelni…

Igen. Az első dal, aminél úgy éreztem, összeállt minden, az a Motel. Az a történet nekem nagyon fontos. A Valahol egy férfi vár, vagy az Újhold– naiva daloknak tűnhetnek, de nekem a talpra állásom, a szólistává válásom történetei, amikor újrafogalmaztam magam, abból a töltésből születtek, és mindig ez az érzés jön vissza velük.

Visszatérően találkoztam azzal a véleménnyel, hogy a közönséged azt írja: „elvarázsolsz bennünket, mint egy jó vers”. Én is úgy érzem, azt a líraiságot adod a koncertjeiden, vagy az előadásodon az embereknek, amit az irodalom.

Úgy érzem, hogy a dalszöveg, tehát a szöveg az arca a dalnak, amihez hozzátartozik a melódia és az előadó személyisége. Mindig arra törekedtem, hogy igazi művészemberekkel dolgozzak együtt, közösen létrehozva a dalokat. Muszáj, hogy olyan mesterekre bízzam őket, akik a szavakat és a magyar nyelvet úgy bírják, hogy egyszerűen nem lehet benne hiba.

Jól emlékszem, hogy Lackfi Jánossal is van közös munkátok?

Igen, János írt magyar szöveget is nekem, de a francia nyelvű Jours Sourds dalomat is, hisz ő franciául is legalább olyan fantasztikus, mint magyarul. Én nagyon vonzódom a franciákhoz, a francia irodalomhoz, az impresszionistákhoz, a képzőművészethez, és János mindezt nagyon-nagyon bele tudta tenni ebbe a dalba.

A francia hangulatról Párizs jut eszembe, és Párizsról pedig, ha már irodalomnál tartunk, akkor Ady Endre. Mennyire trafáltam bele? Nekem a te világodhoz Ady Endrének a költészete és azok a párizsi séták teljesen hozzátartoznak.

Ady a kedvenc költőm, nagyon sokat inspirálódtam tőle, belőle. A személyisége, az élete, a szerelmei nagyon közel állnak hozzám, meg az, ahogy ő mindezt megírta.

És ki az, aki Zsédenyi Andrienn további kedvence? Ki az, akivel feltöltődsz? Egyáltalán van időd a koncertek, az anyaság és a számtalan teendő mellett este vagy hétvégén hátra dőlni és olvasni?

Abszolút. Most egy nagyon jó könyvet olvastam. Muriel Barbery A sündisznó eleganciája – ő szintén egy francia szerző, a könyvben nagyon jók a karakterek, érdekes a történet, de közben filozofikus is, ajánlom. De mindenféle van az ágyam mellett, sok krimi, meg a romantikustól kezdve a gyereknevelés, és pszichológia is.

Fiús anyának képzelted magadat, vagy új történetek találtak meg azáltal, hogy egy kisfiad született?

Mindig azt gondoltam, hogy lányom lesz, így amikor megtudtam, hogy fiam születik, nagyon lelazultam. Anyukám azt mondta, hogy hála a jó égnek, legalább nem leszek annyira „rózsaszín”, jót fog nekem tenni. Nem, mintha annyira „rózsaszín” lennék a lelkemben. De tényleg. Vagány.

Igényli a szertartásokat? Válogattok neki könyvet?

Igen. Nagyon fontos nekem is az az intim együtt töltött idő esténként, meg az érzéseit akkor tudja, abban a fázisban legjobban elmondani.

Számomra kifejezetten inspiráló minden évben a Kalendáriumod. Ez melyik része Zsédának? Szeretsz írni? Fontos az életedben egyfajta összegzés minden évben?

Igen. Nekem is jót tett, jó terápia, ezért is szeretem nagyon. Mindig van egy tematika, ami érdekel, foglalkoztat, a levegőben van. Volt például Pápa, a szülővárosom az én szememen keresztül, volt egy visszaemlékezős, zenei memoár jellegű év. Az idén a tematika a magyar divat, tizenkét magyar tervezőt mutatok be, hisz a divat és a stílus, az ezzel való foglalkozás nagyon közel áll hozzám.

A Kalendárium kapcsán Vass Virágra és Grecsó Krisztiánra korábban azért esett a választásod, mert szereted az írásaikat? Ha már Párizsról volt szó az imént, Virágnak a franciás világ nagyon otthonos.

Mindkettejüket szeretem emberileg is meg íróként is, Krisztiánt még Szentesről ismerem, négy évvel felettem járt, Virággal pedig személyesen is nagyon jó kapcsolatban vagyok, szeretem az összes könyvét. Valóban volt egy olyan év, amikor hárman leültünk beszélgetni a szépségről, és egy izgalmas párbeszéd alakult ki.

Hogyha arról kérdezlek téged, hogy most, a 21. században mi a szerepe az irodalomnak az életünkben, mit mondanál?

Az életem elképzelhetetlen könyvek nélkül. Nagyon sok könyvünk van, mindig böngésztem, jártam az antikváriumokat, a különleges kiadványokat, a sorozatokat kutatva. Nagyon fontos nekem maga a kiadvány is, az illata, és az élmény, amikor eltűnsz egy könyvben. Soha senki nem veheti el azt az élményt, amit egy könyv ad és ezek a könyvélmények egyszerűen kitörölhetetlenek, semmivel össze nem hasonlíthatóak.

Feldolgozhatják, készülhet film belőle, adaptálódik, de az teljesen más. Az az igazi, ahogy az én fantáziámban végigvezet egy szerző egy könyvön. Ezt az érzést nagyon szeretném, ha tudná, ismerné majd a fiam is.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra