Beszéljünk kicsit a pályád kezdetéről, mióta tudod, hogy színész akarsz lenni?
Először 10 éves koromban otthon, Tatabányán, A szecsuáni jólélek című Brecht darabban játszottam, amit Novák Eszter rendezett. Gyerekként elvarázsolt a színházi közeg, a színészek is nagyon kedvesek voltak, Margitai Ági rendszeresen segített a matek háziban. Teljesen más volt az a világ, amit ott megismertem, elvarázsolt és meg is fertőzött egyszerre. Később nyolcadikosként a Olivér!-ben is játszottam Rusznák Andrással. Később ő tanácsolta, hogy a debreceni Ady Endre Gimnáziumban tanuljak tovább. Amikor elkezdtem oda járni, már tudtam, hogy ezt a szakmát akarom csinálni. Az ott eltöltött öt évet nagyon szerettem, utána pedig elsőre felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre.
A Színművészetin sokan már az első évben lemorzsolódnak, te hogyan élted meg ezt az időszakot?
Miután felvettek, volt egy átmeneti periódus, amikor igazából nem tudtam, mi jöhet azután, ha már elértem a célt, amiért hat évig küzdöttem. Kiüresedett, céltalan állapotba kerültem, az új közeg is eleinte idegen volt, úgy mondanám, hogy kicsit bolyongtam abban az időben.
Általában nehezen illeszkedsz be új közösségekbe?
Voltak ilyen jellegű gondok is, de utólag nem tudom, hogy nem csak magamnak generáltam-e ezeket a problémákat. Aztán volt egy fordulópont, amikortól szépen lassan átalakultak a dolgok és könnyebbé vált minden, mostanra pedig már én is megerősödtem – belül. Ezt a változást az akkori féléves értékelésem hozta, ahol megkérdezték, hogy kik a példaképeim. Ott jöttem rá arra, hogy csupa olyan emberre nézek fel, akik nagyon energikusak és hogy én is ilyen vagyok. Ettől a felismeréstől akkor megfordult az egész világom, innentől érzem úgy, hogy fokozatosan helyére kerültek bennem a dolgok.
Pelsőczy Réka és Rába Roland osztályában tizenegyen tanultok. Milyen a hangulat, hogyan telnek az órák?
Réka és Roland olyan, mint egy apa és egy anya, egyszerre nagyon kemények és kedvesek, amit eleinte szintén nehéz volt megszokni. Az osztálytársaim is nagyon különbözőek, de mindenki nagyon lelkes. Ez előny és hátrány is egyben, mert mindenki hozza az ötletét, amit át is akar vinni, emiatt sokszor nincs egyetértés köztünk. A végén azért mindig zöld ágra vergődünk és maga az alkotási folyamat sokkal izgalmasabb így, hogy tudunk vitatkozni. Ez megmozgatja az agyunkat és fejleszt is, mert megtanulunk érvelni az ötleteink mellett és sokkal jobban fejezzük ki magunkat. Az első két évben nagyon sok mindent kellett csinálnunk, most harmadévesként viszont azt érzem, hogy egyre strukturáltabbak vagyunk, egyszerre maximum két-három dologgal foglalkozunk. De Roland szokta mindig mondani, a lényeg az, hogy találjunk feladatot, mert akkor tudunk fejlődni.
Az első féléves előadásodon a néma egyedüllét volt a téma, itt látott meg Kárpáti György Mór, ami után nem sokkal meg is kaptad a Guerilla főszerepét.
Ebben a jelenetben azt kellett megmutatnunk, milyen az, amikor egy nagy térben vagy egyedül és hirtelen történik valamilyen állapotváltozás. Nekem azt kellett eljátszanom, hogy egy nyugodt alapállapotból egy halálhír hatására hogyan változok meg. Ezt látta Gyuri, majd egy bulin beszélgettünk kicsit, aztán elhívott két próbaforgatásra. Kiválasztottak, és nyáron már el is kezdődtek a film munkálatai. A Normafához közel van egy magánbirtok, ott vettük fel a film nagy részét, 28 nap alatt. Általában reggel 7-től este 7-ig forgattunk, leginkább természetes fényviszonyok között. A színészek kaptak egy közös lakást a felvételek idejére, amit nagyon szerettem. Egyszer kizártak és miután a kollégiumi szobámba sem jutottam be, a vége az lett, hogy hajnal 5-kor egy kanapén aludtam néhány órát, majd mentem is vissza reggel forgatni.
A rendező javaslatára a forgatás előtt meg kellett nézned néhány háborús filmet. Egyébként milyen műfajok állnak közel hozzád?
Igen, Gyuri javasolta a forgatás előtt, hogy nézzek meg néhány filmet, ilyen volt Az őrület határán és a Jöjj és lásd című film, ezek nagyon tetszettek. Az én kedvenc filmem a Kertben című szlovák alkotás és szeretem Emil Kusturica és Gaspar Noé munkáit is.
Mit kell tudnunk Barnabásról, akinek a karakterét játszod?
Barnabás egy pacifista fiú. Nem akar harcolni és elbújik a sorozás elől, majd 1849 augusztusában elindul, hogy megkeresse az öccsét, akit besoroztak. Egy levél alapján vág neki az útnak és közben azt is megtudja, hogy Világosnál letették a fegyvert. Nagy nehézségek árán megtalálja a testvérét, aki egy gerillacsapat tagja, majd ott ragad köztük a táborban. Kialakul egy szerelmi háromszög is, ami bonyolítja a történetet.
Volt olyan jelenet a filmben, ami nagyon megviselt vagy kifejezetten nehéz feladatként élted meg?
A film elején van egy olyan rész, ahol az osztrákok kivégeznek egy magyar foglyot. Ebben a jelenetben közelről mutatják az arcom, ezt háromszor-négyszer vettük fel, mert nagyon nem akart menni. Gyuri a végén már hozatott egy pisztolyt, hogyha azt elsütik, akkor az ijedtséget jobban el tudom játszani, de ez sem segített. Akkor odajött Gyuri és mondta, hogy most nyugodjak meg, nincs semmi baj, kapok időt amennyire szükségem van, és majd bólintsak, amikor készen állok. Elkezdtem átgondolni a feladatot és felszívni magam, és az a tény, hogy az egész stáb arra vár, hogy bólintsak, akkora erőt és energiát adott végül, hogy utána egyből sikerült. Nehéz volt, és féltem is, hogy sikerül-e megcsinálni a pillanatot úgy, ahogy kérik. De Gyuri nagyon jól vezette a színészeket nemcsak a forgatás alatt, hanem már az első beszélgetések, ötletelések alkalmával is, így az a könnyebbség volt, hogy tudtam, hasonlóan gondolkodunk és értjük egymást.
Aki megnézi a Guerillát, nem egy szabadságharcról szóló történelmi filmet fog látni, hanem egy fiktív történetet, ami akár lehetne valóság is.
Gyuri nem egy historizáló történetet akart csinálni. Ez a film inkább egy kamaradráma, amelyben emberek közötti konfliktushelyzeteket, életszerű dolgokat láthatunk. Azok a problémák jönnek elő, amik akár ma is jellemzőek lehetnek. Ha például valaki elkezd hazudni, akkor belekeveredik egy örvénybe, de említhetném a féltékenységet, a szerelmet, a megfelelési kényszert vagy, hogy meddig tudunk emberek maradni.
Milyen feladatok várnak rád tavasztól?
Most leginkább az egyetem van a fókuszban és a Katona József Színházban vagyunk néhányan gyakorlaton, Ascher Tamás rendezésében Az ügy című darabban, majd Gothár Péter Szürke galambjában fogok játszani. Szerencsére minket elég korán kiengedtek Rékáék, régen az első két évben ez nem volt jellemző az egyetemen. Volt filmes kurzusunk is, de messze nem tudtunk annyit megtanulni az iskolai termekben, mint egy éles forgatási helyzetben.
Ha végzel az egyetemen, a fővárosban szeretnél majd leszerződni vagy mennél kisebb, vidéki színházakba tapasztalatot szerezni?
Most Béres Attilával van kurzusunk, és vele már beszélgettünk erről, ő sokat tud a vidéki színházak helyzetéről. Meggondolandó, hogy mit válasszon az ember, de abban megegyezik az osztályfőnökeimmel az elképzelésünk, hogy oda kell menni, ahol van feladat, meg szerep, mert ott tudunk fejlődni. Az is biztos, hogy nem szeretnék majd egy helyen leragadni, hanem több színházban lenne jó játszani. A független társulatok is közel állnak hozzám, ott a munkafolyamatok sokkal szabadabbak, és szívesen csinálnék saját társulatot is.
Mi a helyzet a sorozatokkal?
Rolandék azt is megtanítják nekünk, hogy tudni kell nemet mondani… De igazából én úgy látom, hogy egyre több magyar sorozatban játszanak komoly színészek is, ami pozitív tendencia. Az egész hazai filmes világban, úgy látom, egyre minőségibb dolgok készülnek.
Fel vagy rá készülve, hogy kapsz majd hideget, meleget a pályád során?
Egyelőre próbálok tudatosabb lenni, de folyamatosan tanulok, már most kapok jót és rosszat is. Egy idő után már a tapasztalatok alapján fogok tudni dönteni. Az érzékenységemen próbálok dolgozni, régebben mindent magamra vettem, ebből jött aztán a konfliktuskerülés, a megfelelési kényszer, de ezeken már túl vagyok. Mostanra keményebb lettem, szerintem bele kell állni helyzetekbe, össze kell veszni, utána ki kell békülni, aztán menni tovább.
Szerző: Sárosi Kinga
