Olvasási szokásainkat tekintve biztos vagyok abban, hogy hasonlóak vagyunk. Vannak könyvek amiket ajándékba kapunk, magunk választunk, és olyanok is, amiket ajánlanak nekünk. Kalapos Éva Veronika pár hete megjelent regénye, az F mint nekem az utóbbi: a Pura Poesia beszélgetésre készülve Balsai Móni színművész olyan szenvedéllyel és tele érzésekkel mesélt erről a könyvről, hogy ahogy letettük a telefont, elmentem a könyvesboltba, hogy beszerezzem. Nekem is betalált, pár óra alatt kiolvastam.
Az F mint elsősorban váratlan volt. Az első oldalaknál picit meg is ijedtem, mert a szerző olyan hirtelen visz minket egy valóságba – egy olyan valóságba, ahová sokszor nem akarunk nézni, amit nem akarunk látni, ami nem érdekel minket -, hogy nem tudtam, mit fogok kezdeni az éjjel-nappali bolt eladójával, a kamionosokkal, a kínai boltossal, az otthon vegetáló anyával – a szegénységgel, az egyszerű élettel, azokkal az emberekkel és sorsukkal, akiket „folyamatosan megvezetnek”, „akiket általában észre sem veszel”, pedig minden nap találkozol velük. És valóban, nem szokványos főhősökről van szó, nincsenek nagy díszletek és világmegváltó, fontos kérdések: „csak” az élet van – egy nagyon hétköznapi, nagyon ismerős élet, amiben szűkös keretek teremtődtek és monotonul telnek a napok, belső, ki nem mondott fájdalmakkal, kompromisszumokkal, lázadó, de megadó elfogadással. A váratlanság azonban nem csak a szereplőkből, hanem a nyelvből adódott.
A fiatal írónőnek annyira sajátja ez a beszélt nyelv, annak minden fordulatával, trágárságával, hogy ténylegesen előttünk állnak a karakterek, érezzük és halljuk őket, a budapesti utca zajában, éjszaka és az álmos reggel, saját környezetükben. Kalapos Éva tulajdonképpen egy nagyon egyszerű csodára mutat rá. Ha fenntartás nélkül elfogadjuk szereplői nyelvezetét, szóhasználatát (és letesszük saját előítéleteinket), mintegy varázsütésre válnak szerethető, élő figurákká, hősökké szereplői. Megláthatjuk ezekben a hétköznapi emberekben a rejtett, de lélegző gazdagságot, összetettséget, vágyat. Nemcsak mi fogadjuk be őket, hanem ők is befogadnak minket.
Az F mint érzelmes. A három főszereplő, karakter persze mind F betűs: itt van Fema, a harminchárom éves eladó az éjjel-nappali boltból. Nagyon keveset árul el magáról, megtanulta az életben, hogyha csöndben tűr, előbb vége van – az erőszaknak, a bajnak, akár a bántalmazásnak. Megtanulta hogy ápolja anyját, hogy viselje el férjét és azt is, hogy kezelje a boltba éjjel betérő rossz arcokat. Ital és figyelem kell, hogy beszélni tudjon például arról, hogy ment el a babája, vagy arról, mire vágyik. Ez a lány tele van érzésekkel, de magába zárva. Akitől figyelmet kap, az ügyvédnőtől és Fiptől – azokra örökre gondol. Fip, a sérült fiú, akit a kamionosok hoznak és a boltba Fema mellé kerül, gyönyörű karakter: olyan sok érzése van – amit számtalanszor cselekedetekkel mutat ki -, hogy az ember elsírja magát tőle. Ahogy lépésről lépésre feloldja Femát, ahogy egy egyszerű mosásból intim helyzet lesz, ahogy összetűzik egymást árazó-cédulával, ahogy elmennek Nevenincsbe – egy hideg, nehéz-sorsú világban egyszerre színek lesznek, halványan, de színek és felszabaduló érzések. És itt van a Fotós, a rejtélyes karakter, aki bárki lehet, hisz az arcát nem látjuk sosem. És tényleg bárki lehet, a fényképezőgép mögötti ember, a megfigyelő, korunk olyan jellemző figurája, aki a végletekig elmegy és szembesíti, gyötri az általa kiválasztott embert. Ítél és bírál, kegyetlenül.
A könyv tele van fordulattal, végig tartja a figyelmet, egyszerre épít szépet és teremt titkokat.
Nem mellékesen, ebben a könyvben van az egyik legszebb szerelmi szál és szerelmeskedés, amit olvastam – finom, törékeny, katartikus.
Kalapos Éva korábbi, nagy sikerű könyveit, így a D.A.C. sorozatot vagy a Massza és a Muszáj?!könyveket ismertem és már azoknál a legtöbb visszajelzés arra vonatkozott, a szerző milyen hitelesen tudja visszaadni a tinédzserek stílusát, lelkivilágát. Éva az ifjúsági kötetek után az F minttel egy felnőtt regényt írt, de ugyanolyan hitelesen, valóságosan. Valamiféle feloldást kapunk a könyv végén, válaszokat és meglepetést is, de itt már nem fogja a kezünket a szerző, itt már nekünk kell eldönteni, hogy amit kaptunk, abból mit viszünk tovább: mennyit ér az élet, minek vagy kinek akarunk megfelelni, merünk-e változtatni és tudunk-e szeretni?
#marieclaireolvas #Mcolvasóklub #közösségvagyunk
