Ha nem olvastam volna el a könyv utószavában, hogy mindez a 213 oldal valós események alapján íródott, akkor talán könnyebb dolgom lenne. Bár a szerzőnél, Péterfy-Novák Évánál megszokhattuk, hogy elemi erővel tár fel fontos témákat, helyzeteket, akár a valós életből merített történetekkel, amik után már semmit nem láthatunk ugyanúgy – most mégis ugyanaz a szorító érzés és bénultság van a torkomban és kezemben, mint valószínűleg mindenkinél, aki átélt közvetve vagy közvetlen abuzált helyzetet. Szóval most itt van a gombóc a torkomban, nehezen jönnek a szavak, de mégis megpróbálom. Mert a hallgatást meg lehet, és meg is kell törni.
Jó lenne, ha a könyvet elolvasná anya és apa, nagyanya és nagyapa, fiatal és idős, nagyszájú és csöndes, kicsi és nagy. Péterfy-Novák Éva kötete, témája aktuálisabb (sajnos), mint gondolnánk. A ki nem beszélt traumák, a bántalmazott lét, az abúzus itt van velünk még mindig, a 21. századi társadalomban is. Hasonlót sem olvastam még, de a valós életben sajnos számos megrázó történettel találkoztam én is. Emberektől, akik a szégyennel élnek, a megalázottság és későn-megértés szégyenével. Hallgatni, olvasni is nehéz, mert nagyon valóságos – az Apád előtt ne vetkőzz nem könnyű könyv, habár pár óra alatt kiolvasható – vajon milyen lehetett megírni?
Szerencsére azt látom, hogy ezzel a „hatással” más is így van – annyira sok fórum, est, levelezés indult a könyv nyomán, hogy az első kiadást hamar elkapkodták, a netes oldalak felrobbantak a könyvtől – van, aki elborzadt és nem jutott (még) a végére, de a kötet talán máris elért egy változást: kinyíltak rég bezárt ajtók, elindultak beszélgetések, kibeszélődnek történetek, és talán, ezen az úton haladva, egyre többen eljuthatnak oda, hogy sok éves, akár évtizedes traumák feloldódjanak. Mert valahogy ez is lehetett a cél. A szerző, Péterfy-Novák Éva bátor, őszinte ember. Ezt már akkor is tudtam, amikor olvastam az Egyasszonyt. Emlékszem a bemutatóra a Puskin Moziban – annyira sokan voltak, hogy én a sorok mellett a lépcsőn ültem a kollégáimmal. Éva mesélt, és mindannyian sírtunk. Megrendülten hallgattunk egy anyát a legnagyobb veszteségről beszélni, olyan szépen, hogy nem tudtam, honnan van benne ennyi erő. Nem tudtam odamenni hozzá akkor. Személyesen csak most, pár hónapja ismerkedtünk meg. Amikor egy beszélgetésemre érkezett, hatalmas öleléssel köszöntött – ez a szeretet, ami árad belőle, ő maga. És a bátorság is, mert olyan témákat dolgoz fel és ír meg – A rózsaszín ruha novelláskötetében is -, ami a mai társadalomban, itthon tabu. Abúzust, irígységet, elfojtást, traumát.
Az Apád előtt ne vetkőzz kötetben a szerző helyettünk is beszél, nem csak nekünk. Kérlelhetetlenül megmutat, leír, nem árnyal vagy felment. Belemegy családi félrenézések, a szeretet mögé bújt kihasználás, a hamis kapcsolódások valóságába.
A könyv egyik fő karaktere a nagyapa, Váradi Károly, akinek sorsát gyerekkorától követhetjük végig, és habár megérteni nem értjük, nem érthetjük meg, akivé vált – egy szörnyeteggé – de megismerjük életének állomásait és valamennyire cselekedetei mögé látunk: a kép megrázó. Mi lesz egy megerőszakolt, kihasznált, árva kisfiúból, Csikaszból – akit az árvaház után húgával, Csöpivel örökbefogadnak és nevelőszülőkhöz kerül? Milyen kifacsart módon találkozik testiséggel, szexualitással, hogy tud és tanul meg kötődni (például Klárához, nevelőnyjához), kihez és hogyan ragaszkodik, és apaként és nagyapaként (Tatus) hogy válik gátlástalan, erkölcstelen szörnyeteggé?
Milyen felmentést ad magának arra, amit egykor lányával, majd unokájával, Eszterrel tesz?
A könyvben, ami több szálon fut – két hang a mesélő – vagy Eszter, a kislány, aki nővé érik a lapokon, vagy Csikasz, a kisfiú, aki szintén felnő (ő lesz ugye Tatus) – és ez még inkább fokozza a drámaiságot. A szöveget felnőttként olvassuk és felnőttként borzadunk meg, a gyerekhang és a kihasználhatóság néma hangja elviselhetetlen. Mit jelent a bizalom és ki, miért mer visszaélni vele?
A fent említett, Évával való beszélgetés után nem felejtem el a tekinteteket. A sorokban ülő nők, asszonyok szájra tapasztott kezeit, zsebkendőt gyűrő ujjait, ahogy felállnak és vagy sietnek oda Évához, hogy ők is elmondhassák saját poklukat, vagy eltűnnek és arctalanná válnak a város zajában. De talán már nem azzal a lehajtott fejjel, amivel éltek korábban.
#marieclaireolvas #Mcolvasóklub #közösségvagyunk
Libri
