Húsz éve egy színpadon álltak, most Kaszás Attila-díjra jelölték Orosz Ákost

2019. augusztus 03. |
Central Médiacsoport Zrt.

Gyerekként állt egy színpadon Kaszás Attilával, ma pedig a róla elnevezett díj egyik várományosa a Vígszínház színművésze, Orosz Ákos. Emlékét a mai napig őrzi, a Vígszínházban pedig nap mint nap szembetalálkozik a színész örökségével. A Kaszás Attila-díj jelöltjei közül a közönség választja ki a győztest augusztus végén.

Kedves emlék került elő nemrég Orosz Ákos családi fényképalbumából. A nosztalgikus hangulatú képeken a figyelmes szemlélő felfedezheti a tizennégy éves kamaszt, mellette pedig Szulák Andreát, Sasvári Sándort, Janza Katát, sőt Kaszás Attilát is.

Közel 20 évvel ezelőtt állt egy színpadon Ákos a legendás színészikonnal. Akkor, a közös munka során úgy érezte: szeretne rá hasonlítani. A sors úgy hozta, hogy idén őt is jelölték a legendás színművész tiszteletére létrehozott díjra. “Közvetlennek, végtelenül emberinek ismertem meg, aki velünk, gyerekekkel is nagyon kedves – idézi fel az emlékeit Ákos -, és elképesztően jól énekelt. Azóta eltelt jópár év, és én is a Vígszínház tagja lettem. Azé a színházé, amely elválaszthatatlanul összefonódott Kaszás Attila életművével.”

Nemcsak féltve őrzött fotók árulkodnak arról, hogy a sokak által rajongott művész öröksége a mai napig mennyire meghatározó a fiatalabb generáció pályáján is. Apró, kézzelfogható emlékek nap mint nap felidézik Kaszás Attila alakját. “A Vígszínház egyik öltözőjében van egy húzódzkodó rúd, amit még ő szerelt fel, és szinte minden nap használjuk” – mondja Ákos.

Büszkeséggel tölti el, hogy a jelöltek közt lehet, mert – mint mondja – ez azt is jelenti, hogy a kollégái véleménye szerint méltó Kaszás Attila emberi és szakmai örökségét képviselni. “A jelölés abban erősít meg, hogy van létjogosultsága a hosszútávú, kitartó, néha akár láthatatlannak tűnő munkának, az emberségnek, őszinteségnek és van foganatja az állhatatos szakmai elkötelezettségnek.”

Orosz Ákos mellett Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti és az Aradi Kamaraszínház, valamint Király Attila, a Jászai Mari és a Szkéné Színház művésze az idei jelölt. Mintegy 32 társulat tagjai választották ki őket, a győztes pedig a közönség voksai alapján dől el. A Kaszás Attila-díj jelöltjeire 2019. augusztus 25-ig lehet szavazni, a www.kaszasattiladij.hu oldalon.

Fotó: Juhász Éva

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Ismerd meg hazánkat magyar zenekarokkal magyar zene

Ismerd meg hazánkat magyar zenekarokkal

Környezettudatos dalt készített a Follow The Flow dal

Környezettudatos dalt készített a Follow The Flow

Tompos Kátya énekli a Színházak Éjszakája “himnuszát” dal

Tompos Kátya énekli a Színházak Éjszakája “himnuszát”

Vitanovics Dusán – Tiszta szívvel film

Vitanovics Dusán – Tiszta szívvel