Tíz év kompromisszumok nélkül: jubileumi Apey & the Pea koncert

2019. szeptember 01.
Tizedik születésnapját ünnepli az Apey & the Pea szeptember 19-én a Budapest Parkban. Bár már sokan a zenekar új lemezét várják, ezen az estén az új számok helyett a múltból kerülnek elő olyan dalok, amelyeket régen hallhatott élőben a közönség. A koncert azért is kihagyhatatlan, mert a jubileum után a trió idén már nem lép fel Budapesten.

„Hármunknak ez a tökéletes zenekar zeneileg és emberileg is. Azt hiszem, ez az elmúlt 10 év egyik titka. A másik pedig az, hogy sosem kötöttünk kompromisszumot. Ha meghallgatod a lemezeinket, azok egyre keményebbek és agresszívebbek zeneileg. Nem fogok azért dallamosabb vagy slágeresebb zenét írni és játszani, hogy népszerűbbek legyünk. A metál underground stílus, és mi magunk is underground arcok vagyunk. Ezért is nagyon jó érzés, hogy van itthon egy zenekar, amelyik nem magyarul énekel, a zenénk nem mainstream és rádióbarát – sőt egyre inkább eltávolodik ezektől az irányoktól –, mégis egyre nagyobb és nagyobb közönség előtt játszhatunk. Azt is mondhatnám, a mainstream elkezdett minket befogadni, és ennek az egyik legnagyobb lépése, hogy most önálló koncertet adhatunk a Budapest Parkban” – meséli Áron András „Apey”, a csapat frontembere.

Az Apey & the Pea 2009-ben alakult meg András szobaprojektjéből.  Makai Lászlóval és Prepelicza Zoltánnal egy Pantera tribute-zenekarban játszottak közösen, és éppen a zuglói alumíniumgyár melletti próbateremtől indultak koncertezni, amikor Apey mutatott Lászlónak pár Apey & the Pea demo-t a buszban. Bár első nagylemezükre 2013-ig várni kellett, már addig kiadott anyagaikkal és koncertjeikkel is meggyőzték a szakmát és a közönséget.  Kezdetben még könnyebben emészthető, grunge-os dalokat játszottak, de az évek alatt eljutottak a HEX-ig, ami azonban már egy sokkal tudatosabb, és extrémebb polcát képviseli ennek a szcénának. Születésnapi koncertjükön részben ezt az utat fogják felidézni. „Tudod mi igazából az Apey & the Pea? A mi teljesen hétköznapi barátságunkból álló kis világ, amihez csatlakozik nagyon sok olyan ember, akik ugyanúgy szeretik a metált, mint mi. A mi közönségünk egyfajta közösség, amelyben nem számít, hogy honnan jöttél, ki vagy. Az tart minket össze, hogy szeretjük ezt a műfajt, és ez egy földöntúli dolog. A koncertjeinknek is éppen az a bája, hogy nincs különleges körítés, csak felmegyünk a színpadra és „legyilkolunk” mindenkit.”

Apey & the Pea 10. jubileumi koncert, vendég: Stubborn, Shell Beach szeptember 19. Budapest Park

Facebook event: https://www.facebook.com/events/2492115340819419/

Fotó: Bodnár Dávid