Marie Claire Olvasói Klub – Tóth Krisztina: Fehér farkas

2019. szeptember 13.
Kéthetente pénteken Juhász Anna mesél nektek épp aktuális olvasmányáról, legyen az könyv, novellás- vagy verskötetet.

Nagyon erős gyerekkori élmény: állok Békéscsabán a nagybátyámtól örökölt lakás teraszán. Lakótelep, négyemeletes sorházak, a tízemeletes panelekkel szemben. Minden nyarat itt töltöttünk a tesómmal és a nagyival, barátokat a szemben lévő tízemeletesből szereztünk: Zoli és Roland voltak gyerekkorunk társai. Lambadáztunk a ház előtti kis téren, rúgtuk a focilabdát a ház falának (amitől a legtöbb idős néni azonnal ordítani kezdett, hogy hagyjuk már abba), gyümölcskrémest ettünk a ház aljában lévő péknél vagy felkéredzkedtünk Roliékhoz, ahol mindig vesződtek a szülők. Nekem mégis az a legemlékezetesebb, amikor a teraszon állok, nézem a szemközti panelt és elképzelem, a kis ablakok, függönyök, muskátlis erkélyek mögött milyen életek vannak. Kik laknak, hogy élnek, boldogok vagy elkeseredettek. Néha megpillantok valakit, kijön cigarettázni, vagy megigazít valamit az ablakban, aztán újra behúzódik a függöny és én maradok a teraszon a gondolataimmal.

Azóta is sokszor játszom ezt: megyek a városban az autóval vagy a villamoson, és nézem a házak ablakait, elképzelem a sorsokat. Igazából valami ilyesmiért olvasok. Megérteni az életet: másokét és a magamét, minden nehézségével és szépségével együtt.

Amikor nekikezdtem Tóth Krisztina új kötetének, ugyanezek az érzések jöttek elő: a Fehér farkas novellái ugyanis emberi történetek, ismerős és rémisztő helyzetek. Amiket talán eddig elképzeltem a csabai teraszon ülve, most valóságosan olvastam a lapokon. Egy lépcsőházi jelenet kétségbeesett sírással, egy sokunknak ismerős lakáseladás a lehetséges vásárlók abszurd kéréseivel, nyaralók, utazók, autópálya és balatoni út. Sötét előszobák, lakótelepi panelek, velencei tükör, állólámpák, zuhanyzók. És könyvesbolt, legelő, konyha. „Minden lakás másik történet, és az enyém is csak egy a sok közül” – olvassuk a fülszövegen és a Tizenhét lakás elbeszélőjétől.  Nekem ez a novella az egyik legfontosabb: úgy jártam végig a napi három lakást a mesélővel, úgy ültem be a vécére, nyitottam be a hátsó szobába, az ugyanolyan lakások konyháiba, mintha én is az elveszett gyerekkoromat kutatnám. Pedig nekem nem így és nem itt telt az ifjúság, mégis megértettem a remélt hazatalálást, az otthontalanságot, a vágyat az elengedésre. Ami megtörténhet, ha be tudunk végre csengetni, ha le tudunk ülni, ha elveszítjük a telefont – tehát az élet nehezen megléphető, apró helyzeteivel. A novellákban sokszor a zárt ajtók mögötti, titkolt de nem feloldott traumákat is meglátjuk: egy születő borjú mellől vagy egy kihányt rántottából lányokat és az abúzust, a maga rémisztő valóságában. Pillanatok alatt belezuhanunk a novellák szereplőinek életébe. Bárhová, ahová az író a történetekben vezet minket.

Tóth Krisztina a legfontosabb kortárs alkotók egyike: prózai és lírai munkássága egyaránt kiemelkedő. A Porhó vagy a Világadapter verseit sokszor olvasom, ahogy a Pixel és a Párducpompa novellái is velem vannak – a Pixelben is nagyon éles emberi történeteket kapunk, reménysugárral és metsző őszinteséggel, bennünk megszülető felismeréssel, hogy Atyaég! Ez az élet, ilyen is az élet, néha fájdalmas felismeréssel, hogy ez a mi sorsunk is. Tóth Krisztina sajátja ez az éles látás, megfigyelés – egyben az is, hogy a maga módján, írásaival segít nekünk, megmutat és helyzetbe hoz, de a kulcsot nem adja a kezünkbe. A kulcsot persze általában nem is kapjuk meg olyan könnyen, azért elég sokat kell küzdeni, leginkább önmagunkkal. Eszembe jut most, hogy írok Kriszta Küld egy mosolyt című verse: „Múltkor a metrón egy idegen arcban a szemedbe néztem.
/ Vannak ilyen napok amikor minden úgy emlékeztet
.” – mondja a vers elején, és valahogy ezt érzem Tóth Krisztinánál rendre: olvasom a történeteit, a mi történeteinket, a verseket, a novellákat, és minden emlékeztet: a szomszédra, a távoli rokonra, a reggel látott idegenre, magamra, rád. Az életre. Ehhez nagyon kell tudni látni, és nagyon kell tudni szeretni. Ettől különleges Tóth Krisztina. Mert ő ilyen.

#marieclaireolvas #Mcolvasóklub #közösségvagyunk

Jövő héten pénteken egy személyre szólóan dedikált példányt is megnyerhetsz, ha velünk játszol a Facebook-oldalunkon!