Ez a könyv azóta, mióta először kézbe vettem, jókedvre derít. Állok az Allee könyvesboltjában és mosolygok, ahogy a mellettem megtorpanó lány is, aki kézbe veszi Dombi kötetét– egymásra nézünk, mindketten máshol nyitjuk ki és mutatjuk a másiknak – nekem a Szerverhiba, neki az Filter, két fejezetcím, két történet. Picit vitriolos, szembesítő, kritikus de nem bántó – belekezdünk egymásnak felolvasni, de rájövünk, indulnunk kell, úgyhogy vége a gyorsan kötött ismeretségnek, otthon folytatjuk, már egyedül. Persze az, hogy nevetni fogunk, garantált volt már a szerzőt ismerve. Dombóvári István népszerű humorista, stand upos, a Dumaszínház és a Showder Klub állandó fellépője. Ha egyszer hallottuk bárhol, tévében vagy rádióban, nem felejtjük el a jászkarajenői fiatalembert. Nekem beugrik egy korábbi interjú, amit olvastam vele – a munkáról írt, őszintén és alázattal. Volt kamionrakodó és dolgozott gépkezelőként tésztagyárban, azaz fizikai munkát végzett és közben építgette önmagát. Majd váltott, tanult, diplomázott és jött a tévé. Inspiráló, vibráló személyiség és tehetség – ami beszédben, képernyőn és könyvekben is megmutatja magát. Könyvekben, mert nem kell őt bemutatni az irodalomkedvelőknek, több kötete jelent már meg, így a Pisti vagyok, ments ki innen! regénye vagy a Félkövér, ahol őszintén, humorosan és nekem nagyon meghatóan – saját magát teszi „terítékre” – a kilókkal folytatott harcát, ami szintén sokunknak ismerős terület…
A Netperces novellák mindenben más, mint a korábbi munkái. Egy kötetnyi – huszonöt – abszurd novella, két bevezető és egy Epilógus. Már a borító, és a könyv belső elrendezése, megvalósítása nagyon bátor, nagyon mai, nagyon izgalmas. Ne várjatok klasszikus formát és tartalmat, itt a feje tetejére áll a világ. Először is el kell fordítani a könyvet, de a mozdulat ismerős, csak eddig nem kötettel tettük: most ugyanis – ahogy napunk nagy részében – képernyőt nézünk, egy laptopot, a könyv lesz a monitor, mi pedig lapozunk, majd ezzel egy ütemben csúszunk bele Dombi világába, ami nagyon a mienk. Klímakatasztrófától kommentháborúig, lájkoktól online lovagjátékokig, gyerekektől szülőkig, aggodalomtól megengedésig. A nyelve fiatalos, beszélt-nyelv, olvasható és érthető – pörgetjük a lapokat, ahol a szöveg mellett Fóka illusztrációit láthatjuk. Érződik, hogy fiataloknak szól a könyv, egy olyan korcsoportnak (elsősorban), akiket meg kell hódítani az olvasáshoz. Ehhez pedig minden adott, ami működik és azt hiszem bevált: a rövid történetek, az érthető és tartalmas mondanivaló, Dombi humora és szíve – ahogy vezet minket a világunkban. Ha jól tudom, ez a forma régi ötlete a szerzőnek: a laptop-könyv, ahol a fejezetek kezdete olyan, mintha a keresőbe gépelnénk be a címet, a könyv, amit el kell fordítani, egyszóval amivel a cél: „Olvass másképp!”
Az pedig természetes, hogy Örkény István és Egyperces novellái megidéződnek, és nem csak azért, mert Dombi tiszteli és szereti Örkényt, aki – mai szóval élve – már életében brand lett, az abszurd humor és a groteszk nagymestere, akinek novelláiban a képtelent természetesként mutatja be, nem hozzászoktatja, hanem szembesíti az elviselhetetlennel az olvasót – de azért is, mert sikerült az örkényi formát és világot mai nyelvre varázsolni és helyzetbe hozni. Ahogy Örkény mondta egy novella címében – Legmerészebb álmaink is megvalósíthatók! – úgy érzem, Dombi álma is megvalósult – a Netperces novellák tökéletes szórakozást és kikapcsolódást nyújtanak minden olvasónak egy otthoni „bekuckózós” estén, a villamoson, a buszon, a suli szünetében. Dombi nem mással indít el minket kötete végén: „Légy boldog, nevess nagyokat, élvezd az életet.” Egyszerűnek tűnik, de nem is annyira az. Mindenesetre mi megfogadjuk, és ehhez klassz segítség és társ lehet ez a könyv.
#marieclaireolvas #Mcolvasóklub #közösségvagyunk
