Lajkó Félix: „Az ujjamban van a fülem”

2019. december 07. |

Már nem csak a vajdasági tájképnek és életérzésnek a része: hegedűjátéka bejárta az egész világot, évek óta vezeti a világzenei slágerlistákat. Nehéz interjúalany hírében áll, most viszont megmutatta kimondottan laza és vicces oldalát is.

Lajkó Félix a kapufélfának támaszkodva, kasmírmintás ingben és Lennon-napszemüvegben várt a palicsi villájában. Olyan színű volt, mint az őt körülvevő természet, és olyan nyugodt, mint a Palicsi-tó vize. Amikor rágyújtott, és ráhúzott a húrokra, úgy éreztem, egy hangos festménybe léptem.

Egy napon születtünk. Foglalkoztatott valaha az asztrológia?

A csillagjegyek nem, de a csillagok annál inkább foglalkoztatnak. Letöltöttem egy csillagfigyelő applikációt, a SkyView-t a mobilomra: ha a telefonom kameráját az égbolt felé fordítom, megmutatja, milyen csillagképeket látok. Apámat nagyon érdekelte az asztrológia, ezzel csajozott. Én is ellestem tőle néhány praktikát. Te milyen napon és hány órakor születtél?

Csütörtök, hajnali öt.

Én kedden este kilenckor. Apám erre azt mondaná, hogy hiába születtünk egy napon, az időpont nem egyezik, szóval teljesen mások a tulajdonságaink. A faterral csak minden hónap utolsó vasárnapján találkoztam, mert ahogy megszülettem, elhagyta anyámat. De azokon a vasárnapokon mindig jókat kirándultunk, volt egy narancssárga Dyane-ja, azzal furikáztunk.

Jancsó Miklós filmrendező egyszer azt mondta rólad, hogy másik bolygón élsz. Melyik égitesten élnél szívesen?

A Marson magányos lennék. Nekem bejön a Föld nevű bolygó, csak ne élne rajta ennyi hülye. Viszont van levegőnk, fánk, vizünk, ez nagy áldás. Rövid időre azért szívesen elugranék egy másik bolygóra is szétnézni, úgy, mint a kis herceg – nem a szó fizikai értelmében, hanem szellemileg.

Ha te lennél a kis herceg, ki lenne a rókád?

A róka is én lennék. A kis hercegben minden karakter te magad vagy.

Sokszor versekből inspirálódsz, meg felhőkből. Hogyan?

A felhőket nézem, a verseket olvasom, főleg Weöres Sándort. A magyar klasszikusokat szeretem, legutóbb például Áprily Lajosoztam és Dsida Jenőztem. Soha nem olvasok el egyetlen verseskötetet sem az elejétől a végéig, inkább csak belelapozok, egyszerre több könyvet tartok nyitva. A gondolataimhoz és az érzelmeimhez keresek verseket.

A zenédhez nem?

A gondolat, az érzelem és a zene ugyanaz.

Az egyik kedvenc olvasmányod Yehudi Menuhin Életreceptek című könyve. Mi a te életrecepted?

Nekem az az életreceptem, hogy nincs életreceptem. Azt a kötetet többször is elolvastam már, Yehudi egy világjáró hegedűművész volt. Amikor kidobtak az iskolából, anyám ezt a könyvet nyomta a kezembe, valószínűleg nem véletlenül. De jól eltalálta, mert hatott rám.

A pedagógus szüleid mit szóltak, amikor eltanácsoltak a suliból?

Apámnak az volt az első reakciója, hogy ő megmondta. Nem hitt benne, hogy valaha zenész lehet belőlem. „Mozart már fiatalon szimfóniákat írt, te meg nem” – mindig ezzel jött. Anyám kitartott a zenélésem mellett, mert látta, hogy megőrülök érte. Az első citerát és az első hegedűt is tőle kaptam. A fejembe vettem, hogy felvételizek a budapesti Zeneakadémiára, de mivel nyáron kopogtattam be az ajtaján, elfelejtettem, hogy szünidő van, ezért zárva találtam. Így aztán elkezdtem saját magamat fejleszteni.

Balzactól szoktad idézni, hogy mindennek keresd a nevetséges oldalát, és meg fogod találni. Optimista ember vagy?

Humor nélkül az ember megsemmisül, jól beszélt Balzac. Mindig is optimista voltam, csak régebben jó nagy adag céltudatosság is társult hozzá, amit most már a legnagyobb hülyeségnek tartok. Annak idején túl sok energiát fektettem magamba és a zenélésbe. Azóta már rájöttem, hogy nem szabad csak egy irányba koncentrálni, és csak azt az utat nézni, amin jársz. Néha nem árt körbenézni. Ezt a kínaiaktól tanultam.

El tudnád magad képzelni más szakmában?

Mivel a munka nem más, mint szerepvállalás, ezért elvégezném tisztességgel mindegyik szakmát. Ha valakiben megvan a megfelelő munkamorál, akkor a többi csak akarat kérdése. Gyerekkoromban focista akartam lenni, a Hajduk Splitnek drukkoltam, később pedig szakács. Anyámmal mindig déli harangszókor ebédeltünk, ezt a szokást a mai napig tartom. Harangszó, hírek, Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben, evés. Ha harangszót hallok, éhes leszek. Ez már pavlovi reflex.

Szeretsz főzni?

Néha. A családnak mindig. Mindenevő vagyok, és mivel sokat utazom, ez nem is lehetne másképp, alkalmazkodnom kell a helyiek konyhájához.

A helyi közönséghez is alkalmazkodsz? Mesélted egy korábbi interjúdban, hogy a világ minden részén másmilyen a taps.

Engem soha nem érdekel, hogy tapsol-e a közönség. Az ovációnak vagy az állótapsnak nyilván megörülök, de nem az hajt. Ha megszólal egy mobiltelefon, akkor sem állok le, csak egy kicsit hangosabb leszek. A lengyelek például nagyon figyelnek, és mindig állva tapsolnak. Kínában viszont csak azért tapsolnak, mert tudják, hogy Európában ez a szokás. Amerikában eszükbe sem jut tapsolni, ők ezen már túlléptek, a kezük a taps helyett inkább a pattogatott kukoricával van elfoglalva. Már a New York-i Metropolitanbe is csak kajával mennek be – ha nem kapnak hamburgert, akkor nincs show. Zenélek, és közben zabálnak. Mi, európaiak azért ennél jóval lájtosabbak vagyunk, még tartjuk az öreg sznob szokásunkat: megvárjuk, hogy a művész meghajoljon, és utána tapsolunk. Én is egy öreg sznob vagyok.

Még csak negyvenöt vagy.

Negyvenöt? Fogalmam sincs, hány eves vagyok. Utálom a számokat, kitörli őket a fejem. Akkor csak fejben vagyok öreg és sznob. (Nevet.)

Jársz színházba?

Nem, eleget látom a színpadot. Legutoljára Münchenben ültem be egy Anne-Sophie Mutter koncertre, de onnan is kiszöktem háromnegyed óra után.

Pár éve megjelent egy gyerekverseket tartalmazó lemezed, Bartos Erika verseit zenésítetted meg. Szereted a meséket?

Nagyon sok mesegyűjtemény van a polcomon. Az egyik kedvencem Burány Béla erotikus népmese-gyűjteménye, az a legvastagabb! (Nevet.) Magamon kívül csak a népmesékben hiszek. Nem minden mese vége jó, például az indiai mesés kötetem történeteiben egyik sem végződik happy enddel, de attól még tanulságosak.

Rajzfilmre írtál már zenét?

Nem, mert az utóbbi időben nem csinálnak Magyarországon olyan rajzfilmet, amihez érdemes lenne zenét szerezni. A régi rajzfilmeknek viszont fantasztikus zenéjük van, azokhoz szívesen írtam volna.

Mielőtt interjúidőpontot egyeztettünk, gondolkodtam, mikor hívjalak fel, nehogy én legyek az ébresztőd. Gondot szokott jelenteni az ébredés?

Hívhattál volna hajnalban is, mert fél ötkor kelek. Főzök egy teát, és megvárom, hogy feljöjjön a nap.

Lajkó Félixnél jártunk Palicson

Lajkó Félixnél jártunk Palicson

Újságírónkkal, Gazsó Orsolyával a Palicsi-tónál találkozott Lajkó Félix, akivel a decemberi számunkban olvashattok interjút. Nézzétek meg videón is, hogy Félix hol érzi igazán otthon magát.

Én néha a zenédre ébredek. Megfőzöm a kávét, és meghallgatom a Bokorbólt.

Én biztos, hogy nem ébrednék a saját zenémre. (Nevet.) Nem szeretem visszahallgatni magamat, az autó rádiójába is csak akkor rakom be a lemezem, ha a lányom, Léda kéri.

Léda fuvolázik. Szoktatok együtt zenélni?

Már nem, mostanában inkább táncolni akar velem, azt meg nem tudok. Léda nem annyira szereti, hogy ismernek az emberek, mert ciki neki, hogy az osztálytársai rám csodálkoznak a születésnapi buliján.

A szülők fel szoktak keresni, hogy legyél a gyerekük mestere?

Igen, de nem vállalom, nem tudok tanítani. Én sem tanultam soha senkitől a zenélést, egyetlen egy mesterkurzusom volt az életemben, ott is azt mondta a tanár, hogy engem nem tud tanítani, mert egészen más technikával játszom, mint a többiek az iskolában. A tehetségeket hagyni kell kibontakozni, aki erre a pályára született, az úgyis rájön.

Kottából szoktál játszani?

Bachot szeretem kottából játszani, és Paganinit is szoktam, de őt ritkábban, mert elég unalmas.

A saját zenédet már érzésből játszod, nem kell gondolkoznod közben?

Nem, az ujjamban van a fülem, ún. tapogató füllel játszok. Ezt a kifejezést Yehuditól tanultam Életreceptekből. Először persze mindent meg kell technikailag is tanulni, és amikor elkezdesz gondolkodni, akkor kell mindent elfelejteni. Ezt az okosságot pedig Einsteintől loptam.

Imádom a cipőidet, a rózsaszín krokodilbőr viszi a pálmát!

A lábbeli egy alkotás. A boltokban mindig az extravagáns cipők tetszenek meg, most egy piros kínai sportcipőt vettem. Úgy nézek ki bennük a színpadon, mint egy őrült. Mondjuk nem csak a cipőim miatt… Lóg a nyelvem, és rángatom a fejem, miközben játszom.

Nem foglalkozol vele, hogy nézel ki a színpadon?

Most már késő ezen agyalni, ha akarom, ha nem, a nyelvem kint van. Zenélés közben a következő számon gondolkodom, vagy improvizálok, ha pedig többen vagyunk a színpadon, akkor a vezénylésre figyelek, soha nem azon jár az eszem, hogy hogyan nézek ki.

A zenéd elrepíti a nézőt. Téged is?

Én mindig repülök, így a zene nem tud messzebbre elrepíteni, mint ahol vagyok – ettől távolabbi galaxis szerintem már nem is létezik. Azokat az embereket repíti el a zene, akik egyébként nem repülnek.

Minden fellépésedkor transzban vagy. Hogy tudsz lenyugodni a koncert extázisa után?

Iszom. Ezt csinálta Vivaldi, Mozart, Beethoven és Liszt is, még Michael Jackson és Freddie Mercury is. Ha nem lazítanék a koncertek után, rosszul lennék, és elkezdenék gyógyszereket szedni. Egy rakás haverom szenved attól, hogy nem alszik éjszaka, és dobálják magukba a pirulákat.

A már nem élő klasszikusok közül kivel zenélnél együtt?

Mindenkivel.

És melyikükkel innál meg egy sört?

Mozarttal, Beethovennel és Bachhal. Középiskolában írtam is egy fogalmazást arról, hogy milyen lenne dumálni velük egyet. Elképzeltem, hogy ülünk egy bécsi pincekocsmában, és sörözünk. Nem biztos, hogy nem fog egyszer megtörténni, ki tudja.

Világszerte ismerik a neved. Hogy bírod a sztárságot?

Nagyon zavar. A celebség még jobban. Nem tudok vele azonosulni, de kikerülni se tudom. Nem szeretem azt sem, amikor sportoltatják a zenémet, különböző slágerlistákon versenyeztetik. Nem lehet így beskatulyázni egyik zenét sem.

Sokan a citerát tartják fő hangszerednek, mégis hegedülni látunk többet.

Mivel citerázással kezdtem a pályámat, ezért sokan azzal azonosítanak. Pedig hegedülni sokkal nagyobb kihívás. A hegedű egy olyan hangszer, amely az egyszerűsége miatt bonyolult: négy húr egy ládán. Csak a fantázia és a tapasztalat tud kihozni belőle igazán jó dolgokat. Pont ezért egy kínzóeszköz is, mert soha nem tudok rajta úgy játszani, ahogy szeretnék.

Elégedetlen vagy magaddal?

Mindig. Ezért időről időre veszek egy drágább hangszert, állandóan kutatom a szuperszonikus hegedűket Bécsben, mert azt hiszem, attól jobb lesz a teljesítményem. De fenéket. Ez egy illúzió.

Vannak lovaitok a tanyán, az elsőnek az volt a neve, hogy Szépség. Mi jelenti neked a szépséget az életedben?

A ló olyan, mint egy hangszer: attól, hogy van farka, füle és sörénye, még nem szép, a szépségét az adja, ami benne van. Ezen logika mentén találom meg az életben is a szépet. Mozart Requiemjének első pár tétele például gyönyörűszép, attól nagyobb, egyszerűbb és hatásosabb zenét még nem hallottam. Sírok, miközben hallgatom. Mondjuk a leggagyibb tévésorozaton is tudok bőgni. Múltkor a moziban egy dínós rajzfilmre ültünk be, és amikor vége lett, mondtam a lányomnak, hogy maradjunk még egy kicsit a moziszékben, mert alig tudtam összeszedni magamat.

Szerinted miért félnek tőled az újságírók?

Mert elterjedt rólam a legenda, hogy egy állat vagyok, és nem válaszolok rendesen a kérdésekre. Ez nem igaz, te is látod. Amúgy azt érzem, hogy évről évre egyre jobban teljesítek az interjúszituációkban. A kamerákat viszont még mindig nem bírom.

Akkor hogyhogy elvállaltad évekkel ezelőtt Mundruczó Kornél felkérését a Delta főszerepére?

Kíváncsiságból. A Duna-deltát mint természeti jelenséget, élveztem, de magát a Deltát, a filmet kevésbé. A filmipart nem nekem találták ki. Ráadásul nem is zenészt játszottam benne, nem volt nálam a hegedűm, ezért úgy éreztem végig, mintha meg lennék csonkítva. Sára Sándor és Sós Mária filmjében például velem lehetett a hegedűm, azok a szerepek nem voltak tőlem idegenek.

Nyaralásra is viszed magaddal a hangszert, hogy ne érezd magad megcsonkítva?

Mindenhol ott van velem.

Soha nem pihensz?

Ezen már én is gondolkodtam. Szerintem én „kínaiul” pihenek. Nemrégiben Kínában ráakadtak egy százhúsz éves emberre, és azt mondta, az a titka, hogy úgy alszik, mint egy kutya, úgy él, mint egy teknősbéka, és úgy jár, mint egy galamb. Ebből egyelőre a kutyás alvást értem csak, és azt gyakorolom is. (Nevet.)

Közel áll hozzád a természet. Mit jelent neked Palics?

Az otthont és a családot. Szeretem a balkáni vadgalambokat is, sok van belőlük a tanyánkon, olyan nagyok, mint a tyúkok. Amikor Budapestről utazom haza a Vajdaságba, akkor félúton, Kecskemét körül meg szoktam érezni a rétillatot, ami egyre jobban erősödik hazáig, otthon pedig átmegy allergiába. (Nevet.) Alföld nélkül nem sokáig tudnék létezni, szerintem belehalnék.

Mit ad hozzád a határontúliság?

Azt, hogy sokféle lehetek: ha nyugati irányba játszom, akkor keleti vagyok, ha Budapesten lépek fel, akkor délvidéki, ha pedig Belgrádban, akkor magyarországiként konferálnak fel. Ez nagyon vicces.

A szerb zene hatással van rád?

Van egy-két számom, amit szerb modorban játszok. A szerb népzenét, a kólót kifejezetten szeretem beleemelni a muzsikámba.

Egy korábbi interjúdban azt nyilatkoztad, hogy mindened megvan már, csak a nyugalom hiányzik az életedből. Azóta megtaláltad a harmóniát?

Néha nyakon csípem. (Nevet.) Évekig nagyon zaklatott voltam, nem tudtam lenyugodni. Most már eljutottam odáig, hogy a zaklatottságom nyugtat le.

Sok veled készült beszélgetést olvastam el, és rengeteg zenédet meghallgattam, mégsem lettél unalmas. Te tudsz magadnak elég lenni?

Persze, egyfolytában elegem van magamból. (Nevet.) Soha nem szórakozásból játszom, és nem is a közönség kedvéért. Azért zenélek, mert jólesik.

Jártál valaha diszkóba?

Persze. Pár éve azzal is kísérleteztem, hogy elektronikus zenével keverem a hegedűt és a citerát, de abbahagytam, mert a gépzene egy idő után megöl.

Hogyan tartod formában az ujjaidat?

Tornáztatom őket a kínai golyóimmal, szaunázom és jakuzzizom. De az ujjaim régi formáját sajnos soha nem fogom visszakapni, annyira igénybe veszem őket nap mint nap, hogy most már állandóan fájnak. A lábam és a vállam sincs a legjobb formában, egyedül a derekam nem adta még be a derekát.

Sportolsz is valamit?

Gyerekkoromban síeltem, de nem sítalpakon, hanem sörösládákon. A szomszéd gyerekekkel megolvasztottuk a ládák fogantyúját, attól kicsit felkunkorodott a végük, két lyukat formáltunk a szélükre, madzagot húztunk át rajtuk, és azokkal csúszkáltunk a kishegyesi dombokon. De miután egyikünk eltörte a lábát, abbahagytuk. Aztán már csak tollaslabdáztam és fociztam, most bicajozom és sokat gyalogolok.

Te milyennek érzed a saját zenédet?

Majd jó lesz.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban bárnai péter

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál 15. PLACCC Fesztivál

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál